HTML

Bemutatkozás

jakabfy_02.jpg

Jakabfy Tamás vagyok, az LMP polgármesterjelöltje Józsefvárosban, 2010. óta kerületi önkormányzati képviselő.

Az LMP jelöltjeként azért küzdök, hogy egy tisztességes országgá váljunk, ahol nincsenek pártokhoz kötődő botrányok, mert a pártok nem lopják a közpénzt, nincs kiváltságos osztály, és nem csalják el az adót. Ahol az erőforrásainkat közös fenntartható jövőnk megalapozására fordítjuk, nem magánzsebekbe tömjük, és ezzel további százezreknek adunk munkát, és megélhetést.

lmp_logo.jpg

Friss topikok

Címkék

Oázis a szmogriadó közepén

2015.11.09. 01:44 jt

Budapestet a múlt héten elöntötte a szmog. Bölcs vezetőink úgy döntöttek, hogy még a kibocsátási értékekkel csaló dízelmotoroknak sem kell leállni, csak a kőkorszak előtt gyártott néhány darab fekete matricásnak. Viszont "hála" a szmognak, elém került ez:

szmog151108.jpg

Az ábra a város légszennyezettségi állapotát mutatja. Minél vörösebb és feketébb, annál mérgezőbb a levegő. Mint látható, a budai hegyek kivételével mindenütt zacskós vagy palackos levegő fogyasztása javasolt, de hopp, nézzük csak, mi is az a kis világos folt a kép közepén, épp Józsefvárosban? Jééé, ott "csak " a határérték 115%-a a szennyezettség. Na de hogy lehet az, hogy a város egyik legsűrűbben lakott részén ilyen jó a levegő?

Ez bizony a Teleki téri mérőállomás. Jó hír az, hogy valószínűleg jól mér, a rossz hír pedig az, hogy egyáltalán nem ott mér, ahol az emberek megfordulnak. A mérőállomás eredetileg a Keleti pályaudvar előtti Baross téren volt, egészen, amíg azt a 4-es metró építése miatt le nem zárták. Ekkor telepítették át a Teleki tér és a Baross villamosgarázs közötti területre, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert mellé. A temető pedig Józsefváros legnagyobb egybefüggő zöld területe. Ennek mérete akkora, mint egy fél 5. kerület. Jelenleg az egy főre eső zöldfelület méretében Józsefváros a kerületek között hátulról a harmadik helyen szerepel kb 4 m2-es értékkel (a nyugati 20 körüli ajánlásokkal szemben), ki sem merem számolni, hol lennénk, ha a temető nem itt volna.

2014-ben átadták a 4-es metrót, így kértem, hogy ezt az állomást helyezzék vissza az eredeti helyére, a Keletihez, ahol azt az értéket mérhetné, amelyet az emberek valójában beszívnak. Némi utánajárás kellett hozzá, amíg kiderült, hogy az állomást a Földművelésügyi Minisztérium működteti, de nem adtuk fel, hozzájuk is eljuttattuk kérésünket (olvasható itt). Azt válaszolták dióhéjban, hogy a légszennyezettség mérő hálózat jelenleg is jól működik, nem akarnak arra költeni, hogy visszahelyezzék (a teljes válasz olvasható itt).

Remélem, hogy ez a kép elég meggyőző lesz a nagyméltóságú Hivatal számára, hogy forgalmas helyekről a zöldövezetbe átpakolni a mérőállomást nem cool, hanem pont olyan csalás, mint amit a dízelesek megengedtek maguknak.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://jakabfytamas.blog.hu/api/trackback/id/tr748063176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

OkoskaTo:rp 2015.11.09. 16:41:28

Még egyszerűbb válasz, hogy az Időkép térképei az FVM automata adataiból készülnek, amikről viszont az adatforrásnál megemlítik, hogy nyersek: "A 90 napnál nem régebbi adatok csak tájékoztató jellegűek."
A manuális mérések fél ÉV késéssel, táblázatosan letölthetőek.

Egyébként pedig mindenki tudja, hogy a mérőhálózatot úgy alakították ki, hogy az eredmények minél kevésbé nyugtalanítsák a lakosságot. Igen, a legnagyobb zöldfelületek környékére teszik le az állomásokat.
Amikor még volt a Széna téren, ott is sikerült az extrabüdös Margit körút legzöldebb részét megtalálni neki. (A Mechwart-liget már túl pofátlan lett volna.) A zuglói állomás is a Thököly-Hungária-Bosnyák-Örs-M3 környék helyett a kiválóan átszellőző Rákos-patak mellé volt telepítve.
De rá lehet nézni a mostani mérőhálózat térképére: kevés kivétellel mindig a kerület legszellősebb részére tették ki őket.

Magával a szmogriadóval kapcsolatban három felvetés:
1. Az első fokozat miért a gyerekek/idősek bezárásával kezdődik a járművek korlátozása helyett?
2. A vasárnap elrendelt (fekete matricásokat tiltó) szmogriadó vajon miért nem vonatkozik a BKV matuzsálem Ikarusz 200-as buszaira? A hétvégi forgalom miatt ki tudtak volna állítani kevésbé szennyező, újabb buszokat is.
3. Miért nem lehet a szmog típusának megfelelő korlátozást elrendelni? PM10 és NOx esetén pl. az összes dízel autót kitiltani, míg CO-nál a benzineseket?

vilagpolgar 2015.11.09. 17:14:10

@OkoskaTo:rp: 1. Senki nem zárja be őket, csak tájékoztatják, hogy óvatosabbak legyenek.
2. "A hétvégi forgalom miatt ki tudtak volna állítani kevésbé szennyező, újabb buszokat is." Ezt nem tudhatod, hacsak nem vagy BKV forgalomszervező. Engem speciel sokkal jobban zavarna, ha ritkábban jönne busz. Ha kiszámolod az egy főre jutó szennyezést, töredéke mintha kocsival mennél, még a legszarabb busznál is.
3. Télen 99%-ban pm10 a gond, nyáron ózon, de itthon nem túl jellemző. A teljes kitiltás meg a vicc kategóriája.

Amúgy a poszthoz hozzászólva: ezek az értékék azért szerencsére még nem a mérgező kategóriában vannak, hanem az "egészségtelen"-ben. Nagyon alacsonyra van beállítva a határértékek.

Kampfer 2015.11.09. 17:30:00

És ez is csak egy tüneti kezelés...! Egyrészt valóban értelmesen kell(ene) elhelyezni a szenzorokat, valamint a közlekedési stratégiát is ésszel (kellett volna) megalkotni. Nem sikerült...
De jelen esetben a szállópor koncentráció okozta a gondot, ami két tényezőtől függ leginkább:
- közlekedés
- egyedi fűtés

Az előbbi nyilván érthető, de ha valaki látott már dízelüzemű motort, akkor világossá válik, hogy a teherszállítás és a tömegközlekedés a döntő szennyező ebben a tekintetben.
Utóbbira pedig nagyon jó példa a külső kerületekben tapasztalható és futótűzként terjedő jelenség: bármit, ami szilárd halmazállapotú és nem szükséges, az megy a tűzre. Aki egy szegényebb kertvárosi rész mellett él (Kispest, Pestlőrinc, Pesterzsébet, Csepel), az tapasztalhatja mindezt! Olyan szagok és füst terjeng, hogy nincs az a vegyész, aki analizálja!

Mindezek mellett az egyéni közlekedők ilyen szankcionálása akár értelmetlennek is nevezhető. Persze el lehet mondani, meg lehet mutatni, hogy csináltunk valamit és megint lehet 'szemétg*cizni' az autósokat!
Kamp.

bElannaTorres 2015.11.09. 18:43:10

@Kampfer: jajj de még mennyire, el se hittem mikor 18 kerületben jártam egyszer már fűtési szezonban. látni alig lehetett a füsttől :S nagyon durva

Kampfer 2015.11.09. 18:56:50

@bElannaTorres: Tényleg az! Kispest, Lőrinc, Csepel és persze Erzsébet is...! Egyébként pár napja hajnalban már feltűntek a 'fagyűjtögetők' is! Ezeréves, rozzant 'feketeredszámos' autók (esetenként utánfutóval) és szépen szedik össze a kitört, kiszárad, kivágott fákat, gyűjtik össze a törött raklapdarabokat. És az isten tudja még mivel átitatott kartonpapírhulladékot! Ami aztán majd megy ki a levegőbe! A 'politiker' tamásnak esetleg átadnám az infot, hogy a 'nagykörúton' belül leginkább már gázfűtést használnak, az pedig köztudottan nem a szállóport eredményezi!
Kamp.

féregírtó 2015.11.09. 19:51:03

Előfűtési szezonban, amikor még nem kell olyan erősen fűteni, szorgalmasan égeti a jónép a háztartási hulladékot is, közte a műanyag csomagolóanyagokat is. A kazán nem engedi ki a büdöset, a háziaknak csak a finom meleg érződik, de a környéken arra járók keményen fuldoklanak hazafelé. Jó az a műanyag füst tele van klór és cianid komponensekkel. Megáll az ész mire képesek itt az emberek. Sötét keleti-balkáni szint.

"pont olyan csalás, mint amit a dízelesek megengedtek maguknak."

Bloggerkám! Nem a dízelesek csaltak, hanem az autógyártók. Kurva nagy különbség. Vagy itt már a gyanútlan dizelató vásárlók a bűnösök? Újraindul a kollektív bűnösök korszaka?

Kampfer 2015.11.10. 06:46:12

@féregírtó: Jó meglátás. Persze, nyilván azok a 'szemét, köcsög' autósok tehetnek mindenről! Ja, és még csalnak is a rohadékok...! Nem elég, hogy szennyeznek itt mindent kétpofára, még csalnak, hazudnak is!
Föl se vedd...! Tudod, a helyzet az, hogy lószart más a politika! Ugyanaz mindenütt...

Azt azért érdekes lenne fölvetni, hogy miért nem lett semmi az elektromos buszok sztorijából, a bkk már megint miért kavarja a szart? Külvárosban és hajnalban közlekedve konzekvens tapasztalat, hogy a legszakadtabb, legtrógerebb, legmocskosabb és leglelakottabb fostalicska 200-as és 415-ös Ikarusokat és lepusztult Volvokat járatják a XVIII., XIX., XX., XXI. és XXIII. kerületekben! Továbbá a nehéz teherforgalom zöme sem a nagykörúton belül bonyolódik le! Balkáni éppúgy ez is!
Kamp.