HTML

Bemutatkozás

jakabfy.jpg

Zöld közszereplő, korábbi önkormányzati képviselő Józsefvárosban (2010-2019, LMP), Józsefváros és Ferencváros külső részének országgyűlési képviselőjelöltje (2014 és 2018). Szakpolitikai területek: gazdaság, közlekedés, energiapolitika.

Azért küzdök, hogy közös erőforrásainkat közös fenntartható jövőnk megalapozására fordítsuk, ne magánzsebekbe tömjük, és ezzel további százezreknek adunk munkát, és megélhetést.

Friss topikok

Címkék

Más népszavazása nem is népszavazás?

2017.02.07. 22:52 jt

Volt egy népszavazás ősszel, amelynek a kampányába Józsefváros nem átallott tízmilliót feccölni "Ne hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk" jeligére. A részvételre való buzdítás helyes, annak idején meg is szavaztam ezt a pontot. Nem is lett volna baj, ha nem sugalmazták volna a „helyes” választ is: közpénzből pártpropagandát. El tudta volna dönteni azt a nép is, magától.

(kép innen)

Most meg épp mi vagyunk az utcán, hogy döntsön a nép az olimpia ügyében is. Mert ugye ez tényleg egymillió forintba kerül minden magyar családnak, míg kötelező betelepítés nincs is. Most viszont nagy a tét: eltapsoljuk-e az oktatásra, egészségügyre, orvosok itthon tartására, füstőlő metróra, energiatakarékosságra, a vidék élhetővé tételére, a nyomor megszüntetésére, az életszínvonal emelésére fordítható nemzeti fejlesztési források egészét olimpiára, vagy hagyunk esélyt arra, hogy elzavarjuk ezt a kormányt messzire, és végre a haladás útjára lépünk. Garancia persze nincs erre, akkor sem, ha nem lesz olimpia, de ha ezt a pénzt elverjük, akkor már esély sem lesz.

Vajon az lesz, hogy Mészáros Lőrinc megint százmilliárdokat lop ki a további stadionépítésekből, vagy megnézzük az egészet otthonról kényelmesen a fotelből, és legfeljebb Los Angeles vagy Párizs mehet csődbe, Budapest vagy Magyarország nem?

Így aztán a múlt héten Józsefváros képviselőihez fordultam, hogy ha most pénzzel nem is, de az őszi elv értelmében támogassa azt, hogy a nép dönthessen a kérdésben, és ne a kormány (a pontos szöveg elérhető itt). Na a fideszesek szerint ez a népszavazás már nem is népszavazás, így szavaztak arról, hogy a kérdés napirendre kerüljön egyáltalán:170202-olimpia-napireni-szavazas.jpg

(elnézést a rettenetes minőségért, messziről készült a fotó. A nemmel szavazók kizárólag Fidesz-KDNP-s képviselők, listájuk elérhető itt)

Nem tudták szegények, hogy egész bekezdéseket emeltem át az őszi Kocsis Máté-féle előterjesztésből (ellenőrzésként elérhető itt). Tehát nemcsak a népfelségre, hanem saját magukra is nemet mondtak azok, akik közben azt állítják, hogy minket képviselnek. Ja persze, rájöttek, hogy ha a nép által bukik az olimpia, akkor könnyen fog bukni a nép által a kormány is.

De mindegy is, úgyis össze fog gyűlni a szükséges aláírásszám, mert a sok együtt dolgozó szervezet összegyűjti, és népszavazás lesz budapestiek százezreinek akaratából. Február 17-ig jelen vagyunk, és legalább minden délután gyűjtjük az aláírásokat a következő helyeken: Oktogon, Nyugati aluljáró, Corvin negyed aluljáró, Astoria aluljáró, szombat délelőtt pedig a Rákóczi téri piac főbejárata, Hunyadi téri piac, Garay téri piac. Továbbiak és távolabbiak a térképen:

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jakabfytamas.blog.hu/api/trackback/id/tr7112236386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.02.08. 14:54:11

LMP eddig hány aláírást gyűjtött? Ha jól tudom, a MoMa már 110 ezret. Meglesz az a 160-170 ezer, amiből már a Fidesz sem tud annyit elcsalni, hogy ne legyen meg a szükséges 138 ezer?

figaro a lo 2017.02.08. 14:58:21

(népszavazás lesz budapestiek százezreinek akaratából.)

Egyelőre az látszik,hogy a budapestiek nem veszik komolyan ezt a kezdeményezést.
Pedig most lenne lehetőség megmutatni,hogy tenni is tudnak valamit a vidékiek hibáztatása helyet.

Ma Baker 2017.02.08. 17:45:59

Jajjajj!! Leszóltak a központból, hogy "Köllene pár cikk a szavazósdiról, mert necces a határidő"... És az index blogketrec egyből televan ezzel a szeméttel.
Szánalom!

2017.02.08. 19:32:59

@Ma Baker: Amikor a tömeg a saját gyomrán fogja érezni, hogy azt az adóssághalmot törleszteni kell amit a Gyurcsány és most az Orbán kormány halmozott fel, nem lennék a magadfajta helyében...

DFK 2017.02.09. 05:21:19

@je suis chauve: vazze, a Feri féle adósságból már egy jó nagy adagot (IMF hitel) már visszafizettünk. Mi, adófizetők, s nem a Feriék.

2017.02.09. 09:16:02

@DFK: Nem mi, hanem az IMF-et kiváltó újabb hitelezők. A mi adónk arra elég hogy az ország működjön valahogyan és néhány nemzeti hős tudjon mit offshore számlára menekíteni.
süti beállítások módosítása