HTML

Bemutatkozás

jakabfy.jpg

Zöld közszereplő, korábbi önkormányzati képviselő Józsefvárosban (2010-2019, LMP), Józsefváros és Ferencváros külső részének országgyűlési képviselőjelöltje (2014 és 2018). Szakpolitikai területek: gazdaság, közlekedés, energiapolitika.

Azért küzdök, hogy közös erőforrásainkat közös fenntartható jövőnk megalapozására fordítsuk, ne magánzsebekbe tömjük, és ezzel további százezreknek adunk munkát, és megélhetést.

Friss topikok

Címkék

Egy népszavazást nem is támogató úr is védte az aktivistákat

2017.02.11. 16:18 jt

170211-rakoczi-tamado-kitakart.jpgElőször is, senki ne izguljon, nincsen semmi bajom. Azt hallottam, hogy a tévé már úgy mondta be, hogy kórházba kerültem. Nem, nem, csak egy gyors rutinvizsgálat volt a Balesti Intézetben. Közepes mértékű orrvérzés, ennyit szenvedtem el, a röntgen nem mutatott semmi bajt. Csak indulnak a városi legendák.

A sztori persze ettől igaz, hogy a Rákóczi téri piac előtt fizikailag megtámadták az olimpiai aláírásgyűjtő standot, konkrétan engem. Egy nagyobb darab ember volt, de hát én is megütöm a száz kilót, így nem biztos, hogy egy sport jellegű küzdelemben én húzom a rövidebbet, de ugye közéleti aktivista nem üt vissza, az agresszió nem része a repertoárnak. Ahogy hallottam, az úr aztán az őt épp a kapitányságra szállító rendőröknek is nekitámadt (hivatalos személy elleni erőszak), de így legalább hosszabb időre biztos helyre kerül.

A dolognak a legszebb része, hogy amikor megtörtént a dolog, egy öregúr jött oda hozzánk segíteni, aki nem is támogatja az olimpiai aláírásgyűjtést, de az agressziót még kevésbé, és elviseli, ha az alkotmányos jogainkat gyakoroljuk. Köszönjük!

A tettes nem viselkedett úriemberként az öregúrral sem, de verekedésig nem fajult az a történet. Erről a részről már videót is készítettem, amelyet átadtam a rendőrségnek.

ui: én nem így akarok ám híres lenni, olvassák el inkább a linkek alatt (meg itt ,meg itt meg itt), milyen ügyeket képviseltem.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jakabfytamas.blog.hu/api/trackback/id/tr8312249114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dare 2017.02.12. 21:06:36

Képzeljük el a következő szituációt.
A fidesz megnyeri a választást most (nagyon úgy fest, hacsak valami csoda nem történik).
A dátum 2022 eleje.
Megindul a választási küzdelem, az emberek elvannak, túlzás lenne azt állítani, hogy minden térség jól fejlődik, de amolyan jut is-marad is kormányzással egész jó kis dolgokat hoztak még létre az Uniós fejlesztési pénzekből, meg persze elindult valami az oktatás és az egészségügy reformja terén is.
Elvagyunk, vannak ugyan kőgazdagék, de már teljesen semleges az érzés irányukba, tudomásul vettük a helyzetünket ami annyi, hogy vannak ők ugye az "Olümposzon", és vagyunk mi halandók, akik örömet szerzünk nekik.
Néha még egész jó kis jutalomfalatok jutnak, tényleg semmi okunk nincs a panaszra, szóval kafa minden.
Azt mondták sokan, majd kilépünk az unióból, megszállnak minket az oroszok mostanra, de az egészből nem lett semmi.
Nehézkesen, de orosz hitelből, eu-s támogatásból tényleg jut nekünk mezei halandóknak is némi öröm.
Ebben a légkörben kell majd rendezni valami népszavazásfélét, hogy maradjunk-e az unióban, vagy koronázzuk-e meg Orbán Viktort, vagy valamit?
Egy picivel komolyabb atrocitások fognak majd lenni a nép felől, mint egy közepes mértékű orrvérzés.
De most még összefogással sikerülhet meggátolni.
Nagyon úgy fest meglesz a népszavazáshoz az elegendő aláírás (bár nem kiabálnám el).
Érdemes lenne azon elgondolkodni,. hogyan is jött ez össze, és ezzel a tanulsággal ráfordulni a választási helyzetlatolgatásokra.

FikkFakk 2017.02.12. 21:21:21

Francba az olimpiaval. Meg ugy altalaban a stadionokkal. Miert nem infrastrukturara forditjak?

NagyVonalakban 2017.02.12. 22:13:17

Ma alàîrtam.
A nejem is.

Pop40 2017.02.12. 22:25:39

Remélhetőleg pár évre hűvösre teszik ezt a fideszbérenc hulladék kopaszt.

-JzK- 2017.02.12. 23:01:48

Az olimpia ellenzése a mai balosainknál a nemzetstratégiájukra és a nemzetképükre megy vissza: "tanuljunk meg kicsik lenni" - ahogy a jó Megyó mondta. A baloldal szolgaerkölcsöt javasol a népének, húzzuk meg magunkat, ha kell, pucsítsunk is be, akkor majd talán a "nagyok" dobnak nekünk egy kis jutalomfalatot, és nem ütjük meg a bokánkat. Ne merészeljük magunkat a nagyok dolgába beleütni, mert csak baj lesz belőle.

Ez a szöveg megy akkor, ha Orbán az EU-val izmozik, már csoválják a fejüket, hogy hajjaj, ebből baj lesz. Azt, hogy a legtöbb EU-magország is folyton pereskedik Brüsszellel, AZ MÁS, ők nagyok, nekik szabad, mi legyünk mintatanulók.

Sok balos halálosan meg van győződve arról, hogy ha egy a nyugati elit számára szimpatikus vezető (vö. "bábkormány) ülne az ország élén, akkor a nyugat öntené ide a pénzt, merő jóindulatból, hiszen a jó cseléd borravalót kap. Ergo azért vagyunk szegények (szegényebbek, mint Nyugat-Európa), mert nem tudjuk befogni a pofánkat, és szervilisen követni a taktust.

Az olimpia úgy kapcsolódik ide, hogy az olimpia sokba kerül és csak nagy országnak való, mi meg ugye kicsik vagyunk, és ne akarjunk nagyobbaknak tűnni (hiszen abból, ld. feljebb, csak baj lehet). Különben is olimpiát Hitler is csinált '36-ban, meg úgyis az egészet ellopná a Habony meg a Mészáros. Ez utóbbiban van némi igazság, már csak az a kérdés, hogy a balosok által oly nagyra tartott országokban ugye nincs korrupció? Ott egyáltalán nincsenek felülárazva a kormányzati megrendelések, persze :)

dare 2017.02.12. 23:50:02

@-JzK-: A tanuljunk meg kicsik lenni nem is akkora butaság, mint ahogy sokan értelmezik.
Én például hülyét kapok mikor Észak-Korea nem tudja eldönteni hányas a kabát, és rakétázgat Japán felé, de irritál az is mikor valaki rongyrázás címszó alatt nem tudja eldönteni mit lehet neki, és mit nem.
A balosok meg vannak róla győződve, hogy a nyugati gőg mindig merő pompájában kell hogy tündököljön, az emberek viszont nem.
Én pl. ezért is szavaztam a kvótanépszavazáson nemmel , mert zavart és idegesített, hogy megpróbálnak hülyének nézni minket.
Persze le is hülyéztek érte, de nem igazán hat meg.
Az olimpia meg sokba kerül, punktum, talán vita tárgyát képezhetné majd egyszer, de nem így és nem most.

-JzK- 2017.02.13. 13:38:43

@dare:
Csakhogy a ballibek nem úgy értik, hogy "ne akarjunk nagyobbak lenni, mint valójában vagyunk", szerintem se képzeljük magunkat szuperhatalomnak, és hasonlók.

Ellenben a ballibek azt akarják, hogy KISEBBKÉNT viselkedjünk, mint valójában vagyunk. Éljünk szolgaerkölcs szerint, pincérnépek felfogása szerint, legyünk mintatanulók, ne "emberkedjünk".
süti beállítások módosítása