HTML

Bemutatkozás

jakabfy.jpg

Zöld közszereplő, korábbi önkormányzati képviselő Józsefvárosban (2010-2019, LMP), Józsefváros és Ferencváros külső részének országgyűlési képviselőjelöltje (2014 és 2018). Szakpolitikai területek: gazdaság, közlekedés, energiapolitika.

Azért küzdök, hogy közös erőforrásainkat közös fenntartható jövőnk megalapozására fordítsuk, ne magánzsebekbe tömjük, és ezzel további százezreknek adunk munkát, és megélhetést.

Friss topikok

Címkék

Maffiát maffiával nem váltunk

2017.11.27. 18:07 jt

Sokszor kapjuk az ívet mindenféle fórumon, hogy miért nem fog össze az LMP boldog-boldogtalannal, hogy elzavarjuk már a Fideszt. Ezt kíserlem meg sokadszorra, a lehető legtömörebben elmagyarázni.

Először: az LMP 2009-ban a Gyurcsány-Bajnai kormányok ellenzékeként alakult meg. És ez egy fontos dolog! Azt állítjuk ugyanis, hogy a „baloldali” kormányzás sem előre vitte az országot, mint ahogy a jobboldali sem. Bármely oldali kormány a saját érdekeit és gazdagodását a nemzeti érdek elé helyezte. Maffiát maffiával nem váltunk! Nem kérjük vissza a kakaóbiztos BKV maffiát a Habony-Vajna-Mészáros maffia helyett! (Apró megjegyzés, hogy az emlegetett maffiák legtöbbször jó szándékú helyi szervezeteket építenek ki maguk köré.)

Másodszor: a politikát nem jó, ha az utálat vezérli. Márpedig a „baloldali összefogás” pártjait két dolog tartja össze. Az egyik, hogy utálják a Fideszt/Orbánt, míg a másik, hogy utálják egymást! Tegyük fel, hogy összefogva megnyerik a választást, jön a másnap, kormányozni kell. Még meg se száradt a tinta a választási eredményeken, ők máris egymás torkának fognak ugrani, ki melyik zsíros fazekat közelítse meg. Kell ez nekünk?

Harmadszor: igenis összefogunk! Amennyiben összefutunk egy olyan párttal, amely nem járatódott le kormányzásban, megbízható és nem szélsőséges, összefogunk vele. Lehet akár mérsékelt jobb vagy mérsékelt bal oldalon is. Régebben a 4K!-val fogtunk össze Budapesten, most pedig az Új Kezdet párttal zajlanak ígéretes tárgyalások. Mi tudunk ilyet is, csak hát az a fránya hitelesség és megbízhatóság hiányzik sok-sok pártnál.

Negyedszer: akármennyit foglalkozunk az összefogósdival, annyival csökken az az idő, amennyit a választók valódi ügyeivel, az ország sorskérdéseivel tudunk foglalkozni. Úgyhogy én már megyek is a választóim közé.

(kép innen)

173 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jakabfytamas.blog.hu/api/trackback/id/tr7013398559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

incognito ergo sum 2017.11.28. 11:18:17

@rokonai:

"Tudsz mutatni egyetlen képet Észak-Korából ahol az látszik, hogy egy város/falu tele van plakátolva egy gyűlölendő személy képével?"

...tudsz mutatni BÁRMILYEN képet északkoreából...?

rokonai 2017.11.28. 11:18:53

@jt: Azért elnézve a kommenteket - néhány egyértelműen Fideszes kommentelőt leszámítva - nekem nem úgy tűnik, mintha osztatlan sikert aratna ez az erőltetetten magyarázott, különutas álláspont.

Nem lenne hülyeség egy kicsit hátrébb lépni és elgondolkozni ezen.

rokonai 2017.11.28. 11:22:44

@incognito ergo sum:

Google-be beírod: north korea
Majd klikk a Képek gombra

Szívesen. :)

2017.11.28. 11:23:48

Először a Schiffer-féle múlttal kéne elszámolni. A köpönyegforgatás nagymestere teljesen hiteltelenné tette ezt a pártot.

incognito ergo sum 2017.11.28. 11:25:14

@Kampfer:

...én azt gondolom, hogy a fidesz pont azt csinálta, hogy rohadt sok társadalmi tőkét elégetett a választások megnyeréséért. Nagyon-nagyon-nagyon sokat. Két évnyi sorosozás húsz év alatt (sem) gyógyuló sebeket ejt a társadalmon.

"lemondani" társadalmi rétegekről == ez is tőkevesztés. Megintcsak a fejlett országok legfontosabb tőkéje, az emberi tőke elvesztegetése. Ez is nagyon nagy kártétellel jár.

A "migrikkel" meg az a helyzet, hogy nagyon keveredik a valóság és a propaganda. Azért jók a gyűlöletkampányok, mert blokkolják a racionális gondolkodást -- egy kis gondolkodással ugyanis az ember hamar eljutna oda, hogy amit a propaganda állít, annak egyszerűen nincsen értelme. Nem koherens.

Gondolkodni viszont kétségtelenül nehéz, és ami még rosszabb, hogy függőséget okoz, ha az ember elkezdi, nem nagyon tud leállni vele. Ezért a hatékony propaganda a gondolkodás írmagját is pusztítja.

incognito ergo sum 2017.11.28. 11:25:56

@rokonai:

a poszterben több az indulat annál, semhogy elgondolkodna ezen :)

chrisred 2017.11.28. 11:27:56

@incognito ergo sum: Ebből persze még mindig nem következik, hogy akár egy is letelepedett Magyarországon. Logikusan nézve, akinek volt 300 ezer eurónyi befektetendő vagyona, amit nélkülözni tudott, valószínűleg el akarja indítani a saját üzletét az EU-n belül. Akkor valószínűleg nem oda megy, ahol az alacsony jövedelemszint miatt alig van belső piac, és nyelvileg is elszigetelt a többi országtól.

incognito ergo sum 2017.11.28. 11:29:59

@Dr. Trejo:

szerintem Schiffer pont NEM volt köpönyegforgató. Sőt, kifejezetten elvhű politikus (volt).

Aki szekértáborokban gondolkodik, annak persze ez érthetetlen.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.28. 11:32:28

Ha az LMP összefog a régi ballibekkel (MSZP, DK, Együtt), az öngyilkosság lenne a párt számára.

vwxyz 2017.11.28. 11:33:02

"Maffiát maffiával nem váltunk"
Akkor 2010-ben mi történt?

incognito ergo sum 2017.11.28. 11:34:05

@chrisred:

"Ebből persze még mindig nem következik, hogy akár egy is letelepedett Magyarországon."

Persze, de az ellenkezője sem következik. Akinek akkora vállalkozása van, hogy 300 ezer eurót csak úgy kikanyaríthat belőle, annak nincs szüksége magyar letelepedésre, úgyis a cégét menedzseli, és ha utazik meg tárgyal, vízuma van minden partnerországba.

Szóval az a kérdés, hogy melyik rétegnek volt szüksége elég laza ellenőrzéssel megszerezhető és az unión belüli korlátlan szabad mozgást lehetővé tevő magyar iratokra.

Merthogy nem a befektetőknek és vállalkozóknkak, az elég tuti.

És mit keresett egy talicska euró készpénz az Arton capital-nál, miközben ugye a kötvényekért átutalással fizettek a betelepülők.

stb.

incognito ergo sum 2017.11.28. 11:34:44

@vwxyz:

"Akkor 2010-ben mi történt?"

2010-ben egy tök normális kormányt (Bajnai-Oszkó) váltottunk maffiára :)

incognito ergo sum 2017.11.28. 11:35:54

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Ha fideszbirka ezt mondja, akkor tuto, hogy ez lenne az ellenzék számára legjobb megoldás :)

yotta 2017.11.28. 11:39:28

@incognito ergo sum: "A zöldek pedig azt mondják,"

Ebben a topikban nem gondolom, hogy több szót kellett volna fordítani az energia ellátás ezen részére, arra van Aszódi Attila blogja. Mindössze az volt a szándékom, hogy a kommentben jelezzem, egyelőre nem megkerülhető és nem megkerülendő az atom, minden más mellett, ami pont az Szél dumája ellen szól, aki szerint felejtős az atom, s mindent bele nap és szél.

chrisred 2017.11.28. 11:40:00

@incognito ergo sum: A letelepedési kötvényre nem azért van szükség egy harmadik országbeli vállalkozónak, hogy beutazhasson az Unióba, hanem hogy honos céget alapíthasson

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.28. 11:49:30

@incognito ergo sum:

Miért akarna az LMP rész venni a ballib nagy öngyilkosságban?

Az LMP valódi célja, hogy a ballibeket elsöpörve a Fidesz fő ellenzéke legyen, szövetségben a Jobbikkal.

incognito ergo sum 2017.11.28. 11:49:32

@yotta:

Szél Bernadettnek meg az LMP-nek azért komplexebb jövőképe van az energiaellátásról, mint "állíccsuk meg paksot", de kétségtelenül irracionálisan viselkednek a nukleáris iparággal kapcsolatban.
.
Aszódi szegény elkurvult. Nincs egyedül, de ez nem vigasz, csak helyzetmegállapítás.

incognito ergo sum 2017.11.28. 11:50:36

@chrisred:

"hanem hogy honos céget alapíthasson"

Persze, nyilvánvalóan ilyen is volt köztük :) Néhány.

yotta 2017.11.28. 11:57:56

@rokonai: "s mindezt azzal az üzenettel, hogy gyűlölj+rettegj, ez példa nélküli 2017-ben! "

Ti mesterei (mind, akik az állítólagos gyűlöletkeltés témaköre köré csoportosítjátok vehemens, úgymond náci indulatú agitációtokat) vagytok ennek a típusú retorikának:

állítotok egy orbitális hazugságot arról, aki/ami a célkeresztben van:"s mindezt azzal az üzenettel, hogy gyűlölj+rettegj, ez példa nélküli 2017-ben!" - majd lefolytatsz ettől a kiindulástól egy polémiát, amihez a sok agymosott haverod nyáladzva csaholva kapcsolódik, s úgy marcangoljátok a témát őrjöngve, mintha az alap, a kiindulás igaz lett volna!!!

Észre kellene venned, hogy a plakátok nem bennünket - akikről feltételezed - hergelnek Soros terve ellen, hanem nektek szól, hiszen mindenki tudja, hogy még meg sem szárad a ragasztó a plakát alatt, máris készen vagytok a terjesztendő hazugsággal. (Mi - akiknek szerinted a plakát szól - észre sem vesszük ezeket! Utána néztünk Sorosnak, mindenki megtehette, leszűrtük: egy mocskos gazember és kész! Ezután jöhet annyi plakát, amennyi belefér a költségvetésbe, ezen nem változtat, de nektek fasza gumicsont...) És ez jó! Addig is marad az Orbán kormány! Most elárultam a taktikát... No, mindegy, legalább látható, miért taktikát váltanotok, azaz használni azt a fehérjehalmazt a nyakatok felett...

Kampfer 2017.11.28. 12:05:36

@incognito ergo sum: "én azt gondolom, hogy a fidesz pont azt csinálta, hogy rohadt sok társadalmi tőkét elégetett a választások megnyeréséért."

Így már értem. Én ezzel kapcsolatban inkább úgy fogalmaznék, hogy már meglévő társadalmi ellentétek mentén politizált és az izzó parázsra fújta a levegőt. Lássuk be, a társadalmi ellentétek már az ún. rendszerváltás óta itt voltak, hol szunnyadtak, hol föllángoltak. A fidesz is ennek megfelelően alakította a politikáját. Sokkal profibban, mint a ballibák. Akik hasonlóan tettek, mikor a politikai érdekeik úgy kívánták. Azt gondolom, ez nem csak a fideszre jellemző politizálás volt.

""lemondani" társadalmi rétegekről == ez is tőkevesztés."

Lemondan, de valaminek (valakiknek) a javára. Ami szintén egy mélyebben gyökerező társadalmi ellentét és nyomás politikai vetülete volt. Nem volt szerencsés, hosszútávon sem az, de volt politikai támogatottsága. Ahogy írtam korábban még a munkavállalók között is bőven volt támogatottsága az adórendszer reformjának és a jóváírás kivezetésének!

"A "migrikkel" meg az a helyzet, hogy nagyon keveredik a valóság és a propaganda."

Ebben nem értünk egyet. Minden propaganda eltúloz és kiemel dolgokat, eseményeket. Ahogy ez is. De azt ne felejtsd el, hogy a propaganda alapállításait nagyon sokan (köztük magam is) megtapasztalhattuk, sok állítás IGAZOLT mindaz, amit láttunk, éreztünk és tapasztaltunk. És ha a propagandát nem számítom, ha egy plakát vagy konzultáció nélkül fölhúzom a határzárat és nem engedek ide migriket, csak leközlöm a híreket velük kapcsolatban az elmúlt két év során, nos a propaganda néhány állítását akkor is szinte igazolva láthatod! Erre írtam neked, hogy az élet igazolta nem egy gondolatát és döntését a kormánynak.

"...egy kis gondolkodással ugyanis az ember hamar eljutna oda, hogy amit a propaganda állít, annak egyszerűen nincsen értelme."

Ezzel nem tudsz érvelni olyan embereknek, akiknek a környezetét, az élőhelyét tönkretették a migrik, akiknek letaposták a földjét, a kertjeit, ellopkodták a terményét, akiket esetleg megvertek, késsel fenyegettek! És azok számára sem érv, akik csak elolvassák, megnézik, mit műveltek/művelnek ezek az állatok szerte Európában! Akinek esetleg az adott városokban élnek, dolgoznak kint családtagjai! Ismerős értelmiségi családanya, akinek Londonban dolgozik a lánya, mondta el nekem, hogy a büdös életben nem gondolta volna, hogy bármiben egyetérene Orbánnal! Egészen a migrikérdésig. És amikor fél napig nem tudta elérni a lányát az egyik merénylet után, majd a telefonban végre elmondta neki a lánya, mi és hogyan történt kint, no azóta eggyel több biztos szavazója van a fidesznek. És a JT persze büszkén írogatta, hogy milyen jó lenne ide több tízezernyit befogadni! No, szerinted majd ezek után érdekelni fogja azt a nőt a Mészáros cége? Hát egy szart! A JT-t és a politikai közösségét a pokolba kívánva szavaz majd a fideszre. És én ezért nem is fogom tudni elítélni, mert akkor az a fél nap neki a pokol volt és ahogy én akkor őt láttam, nem is csodálkozom a döntésén! Tehát amikor gondolkodásról beszélsz, ne ess abba a csapdába, mint az agyhalott értelmiségünk csökevényei, akik a körúton belüli félhomályban ücsörögve azon tanakodnak, hogy ez a sok türhő miért nem érti az ő fényességes ötletelgetéseik ragyogó eredményeit? Miért nem követik őket? Hát azért, mert elfelejtik, hogy az okoskodások közepette mégis a tapasztalat a meghatározó nagyon sok polgár számára.

"Gondolkodni viszont kétségtelenül nehéz..."

Szerintem produktívan és életszerűen gondolkodni közel sem lenne olyan nehéz, mint megfoghatatlan elvek és ideák mentén egy adott ponthoz mindenképp ragaszkodni! Talán azért tűnhet sokak számára nehéznek a gondolkodás, mert vannak tömegek, akik gondolkodása egész más eredményt ad, mint amit ők elképzeltek??? Megint más tömegek pedig valóban nem akarnak/nem képesek gondolkodni. És még igényük se nagyon van rá...
Kamp.

yotta 2017.11.28. 12:06:00

@rokonai: "Aki mindezt látva nem mondja azt, hogy ezt az undorító mocsok rendszert, bármi áron, bárkivel együttműködve is de azonnal le kell váltani, azzal nekem nincs miről beszélnem."

Akkor én mondom: nem KELL leváltani, hiszen a rendszer sem nem undorító, se nem mocsok! (Az más kérdés, hogy másképp csinálnám)

listentoyourheart 2017.11.28. 12:06:04

Ezzel a mentalitással nem történt volna semmi 1989-ben!
Hogyan ült volna le a mostani LMP az MSZMP-vel egy asztalhoz, ha most a sokkal kevésbé bűnössel sem ül le. Az akkori tárgyalások nem arról szóltak, hogy az MDF vagy az SZDSZ majd hogyan működik együtt az MSZMP/MSZP-vel hanem kizárólag arról, hogyan lesz a Magyar Népköztársaságból Magyar Köztársaság. Persze tetszhettünk volna forradalmat is csinálni (mint a románok?), de hát nem tetszettünk.

Most is csak annyiról lenne szó, hogy minden(!) számottevő párt egy tárgyalássorozat keretében megállapodik arról, hogyan történjen az átmenet az Orbán-féle autokráciából a polgári demokráciába. Hol van még a közös kormányzás!? (Amit egyébként mifelénk meglehetősen fetisizálnak. Lehet, hogy még jót is tenne az országnak, ha pár száz napra megkímélnék a "kormányzástól".) Kizárólag az átmenetet egy konszenzussal összeállított szigorúan szakértői kormány is le tudná vezényelni.

Egy csomó okos ember már jó ideje szajkózza, hogy ÚJ ALKOTMÁNYRA, KÉTFORDULÓS VÁLASZTÁSI RENDSZERREL, A FELELŐSÖK BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTÁSÁRA, stb. van szükség, és ha mindezek megtörténtek, lehet tartani egy új választást egyenlő feltételekkel.

Ha ezt egy politikus képtelen felfogni, sajnos, arra kell gondolnia a választónak, hogy vagy nem teljesen normális az illető vagy valami más van a háttérben.
Nem tudom, melyik a nagyobb baj...

yotta 2017.11.28. 12:08:42

@incognito ergo sum: "Aszódi szegény elkurvult."

Mindaddig, amíg valaki nem cáfolja állításait vagy ezekben rá nem mutat rejtett ellentmondásokra, védem őt. (Jó, ki nem szarja le és ez sem ide tartozik)

2017.11.28. 12:24:56

@incognito ergo sum: Akinek meg nem fejlődött ki a gerince, az nem tudja milyen egyenesen járni...
Andriskád alaposan aládolgozott a fidesznek, aztán a segédletével teljhatalmat szerzett a rablóbanda, rá nem volt már szükség. Angolosan/sunyin távozott. Az LMP rendre megugrotta az 5 %-os küszöböt, ami mindössze a folyamatos hőbörgésre elég. Nem karnak ezek kormányra kerülni, soha nem is akartak.
Pozitívumként elmondható, hogy az új vezetés szimpatikusabb, szerencsére hiányzik belőlük az idült frusztráltság. A fenntartásaim ellenére őszintén remélem, hogy elérik a csúcsot és akár 10-12 %-os erővé tudnak formálódni.

Gyusziaher 2017.11.28. 12:25:37

@yotta: Egy vérfideszes aki szerint nem KELL leváltani Orbánt? Húha, most aztán megleptél!

Tibor Somogyi 2017.11.28. 12:26:40

Persze a SCHIFFER-rel !

yotta 2017.11.28. 12:27:29

@rokonai: "Már ne is haragudj, de te aki Orbán maradásában vagy érdekelt, te akarsz tanácsokat adni, hogy hogy kéne leváltani? Ne nézzük már hülyének egymást kiskomám!"

Tudod az a fogalom, hogy "választás", hajszál pontosan leírja a helyzetemet: igen, ebből a felhozatalból nincs más választás, mint Orbán.

Nem szánok tanácsnak semmit, amit mondok, bár amit kikotyogok mások nyilván felhasználhatják saját előnyükre és az én káromra - ez benne van a pakliban. Gondoltam, segítek, hátha táptalajra talál a mag...
De...
Bennünk - fideszpártikaban - is összegyűlt már sajátjaink ellen annyi harag/kérdőjel/szemöldökfelhúzás, hogy bizony ezzel a réteggel már kezdhetnétek valamit... ám, képtelenek vagytok rá... és egyre mélyebbre és mélyebbre ássátok magatok abba a szarba, ami Orbánt 2010-ben is és 2014-ben is hatalomra juttatta, mert veletek aztán tényleg semmit, soha!!!

Kampfer 2017.11.28. 12:28:11

@rokonai: "Aki mindezt látva nem mondja azt, hogy ezt az undorító mocsok rendszert, bármi áron, bárkivel együttműködve is de azonnal le kell váltani, azzal nekem nincs miről beszélnem."

Hogy egy rendszert BÁRMI ÁRON vagy BÁRKIVEL és bármilyen együttműködésben le kell váltani, ez ostobaság!

Bármi áron...?

Te vagy a családod fizesse az árát? Vagy másé? Mekkora lehet az az ár? Te mondod meg? Vagy a családod? Vagy másé? Nagyon nem mindegy!

Bárkivel?

És ki mondja meg, hogy kivel? Mi alapján? Ígérgetés, osztogatás, összekacsintás? Némi 'okosság' definiálja, hogy kivel? Netán a szaktudás, hitelesség, politikai program? Nagyon nem mindegy!

Továbbá a rendszer nem tökéletes. Nem is a Nyugat-európai értelemben vett liberális állam. De közel sem mocsok vagy undorító. Nem is élhetetlen. Bőven van mit javítani vagy változtatni rajta, de NEM BÁRMI ÁRON és NEM BÁRKIVEL! Szerintem. Nos, ezért se beszélgessünk...!

@incognito ergo sum: "2010-ben egy tök normális kormányt (Bajnai-Oszkó) váltottunk maffiára :)"

Hm... Az Oszkó egy pénzember. Semmi több. A bajnai viszont egy nyomorult opportunista, akit bizonyosan nem neveznék 'tök normálisnak'! Létre sem kellett volna jönnie a kormányának, csak a maszop és a csótány ügyeskedéseinek volt egy (sajnos) szükségszerű következménye. Személy szerint nem gondolom, hogy bármiért tisztelhető volna az a tag, de Baja környékiek még emlékeznek rá és a faterjára! Leginkább a pokolba kívánták, különösen azok, akiknek volt köze a finomposztóhoz. Valamiért rühellte őket, aki ismerte. De ez az ő bajuk. A kormányzásuk már sokak baja volt.
Kamp.

Gyusziaher 2017.11.28. 12:28:42

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Olyan hiteles és egyben megható, amikor a Fidesz főtrollja fejezi ki önzetlen aggodalmát egy ellenzéki párt sikeréért.

Ha te mondod, hogy mi a legjobb az LMP-nek, akkor az biztosan úgy is van!

incognito ergo sum 2017.11.28. 12:32:04

@Kampfer:

A migrációval kapcsolatban:

"megtapasztalhattuk, sok állítás IGAZOLT"

Na így működik a propaganda. Megtapasztaltunk néhány dolgot, és ezekhez kapcsolva elhittük azt is, amit meg nem tapasztaltunk meg. A propaganda kb azt a képet építette fel, hogy a migráns nem ember.

Ez olyan mértékben félrevitte az egész kérdést, hogy alig van ember, akivel normálisan lehetne beszélni pedig sokkal súlyosabb és összetettebb dolog ez. Csányi Vilmos tud még közérthetően beszélni a migrációról

24.hu/kozelet/2015/09/25/csanyi-vilmos-a-menekultvalsagrol-ebben-speciel-egyetertek-orban-viktorral/amp/

és itt egy blogposzt, ami még egy kicsit mélyebbre megy:

apropos.blog.hu/2017/10/03/perzsaszonyeg_877

és hát van nekünk kb 800 ezer migránsunk, akiknek az integrációját (asszimilációját) évszázadok óta halogatjuk.

febiha 2017.11.28. 12:35:56

@chrisred: könyörgöm, gondolkozzunk már egy kicsit logikusan. Az LMP nem tud alternatívát kínálni a maga - jó esetben - 5%-ával. Ám hozzá tud tenni ahhoz, hogy legyen egy alternatíva. Igen, nagyon bizonytalan, nagyon kockázatos, nagyon nyomasztó alternatíva. Ám a NER nem csupán rosszul kormányoz (egyébként nem is annyira...), hanem kísérleti nyúlnak használva ezt a szerencsétlen országot politikai lombikjaiban kotyvaszt valami "harmadik utat". Ebben van nagy adag népbutítás és demagógia, szovjetbarátság, maffiaállam ellenőrzés nélküli teljhatalommal, a közmédia és a közbeszéd azeri-tadzsik-fehérorosz szintre züllesztése (elismerem: újságírókat még nem csuknak le, legföljebb megveszik őket). A mindenre rátelepülő, a politikával összenőtt és részben azonos oligarchák tobzódása a közpénzzel. Pusztuló közjavak és szolgáltatások. Ha vaj helyett nem is ágyú, de iskola helyett bizonyosan stadion. Ezen sajnos akkor is változtatni kell, ha a ballib agyhalottak semmivel nem lesznek jobbak kormányzástechnikai értelemben. Ám ők legalább garantáltan debilek ahhoz, hogy a saját kvázi szicíliai háttértartományukká fokozzák le az országot.

incognito ergo sum 2017.11.28. 12:40:22

@Kampfer:

"mit műveltek/művelnek ezek az állatok szerte Európában! Akinek esetleg az adott városokban élnek, dolgoznak kint családtagjai! Ismerős értelmiségi családanya, akinek Londonban dolgozik a lánya, mondta el nekem, hogy a büdös életben nem gondolta volna, hogy bármiben egyetérene Orbánnal"

Na itt van egy jókora szakadék a propaganda és a valóság között. Merthogy én jártam néhány ilyen úgynevezett NO GO zónában. Az "új afrikai migrációs útvonal" európai kikötője Catania, szicíliai nagyváros az Etna tövében, a minap írt róla cikket Földes András az indexhun.

Namost élőben Catania egy tök békés, nyugodt város, persze szicíliai mércével (az esti forgalomban esőben autózni, miközben motorosok cikáznak és gyalogosok kerülgetnek és agresszívan jön szembe egy tömött busz, na az elég komoly adrenalinfröccs). De migránst alig látni, vannak páran afrikaiak, egy részük már üzletet nyitott, másik része kézműves portékát akar eladni az autósoknak és turistáknak, de egy "no gracie" elég és nem erőlködnek.

Szóval Catania legsötétebb városrészei is egy nagyságrenddel békésebbek, mint Budapesten mondjuk a Szigony utca vagy a Magdolna utca, én még azt sem tapasztaltam, amiről Földes András írt.

Nem verték szét, nem üldözik, nem randalíroznak (még annyira sem mint a részeg angolok a bulinegyedben). És az sem igaz, hogy a rendőrök se mernek bemenni.

incognito ergo sum 2017.11.28. 12:46:37

@yotta:

Aszódi valamikor mérnök volt, de jó pénzt kínáltak neki és eltüzelte a diplomáját. Nem hiszem, hogy itt meg tudjuk beszélni, miért gondolom ezt :) megfelelő terepen szívesen kifejtem. Érzelmek nélkül, logikusan.

vwxyz 2017.11.28. 12:47:41

@incognito ergo sum: Attól tartok, a protest szavazatok nem is nekik szóltak, hanem az elmúlthétévnek :)

incognito ergo sum 2017.11.28. 12:48:29

@Dr. Trejo:

Jó, hát megértem, az indulataidat, és azt a világnézetet is, amely csak a két szekértábort tudja elképzelni. De nem értek egyet vele. Ha tudsz józanul érvelni és valami konkrétumot mondani, akkor lesz mire válaszolni :D

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2017.11.28. 12:51:55

@rokonai: nem a mi felelősségünk! Hanem azoké, akik maffiamódszereikkel elcsalták, szétlopták, és a falnak vitték az országot már az elmúltnyolcév előtt, és azóta sem cserélték le azt a generációt! Ezeknek lépjünk vissza? Amikor az ország több, mint fele őket (is) utálja? Megérdemelten. Hát tudod mit, lépjenek vissza, oszoljanak fel és vessék be sóval a helyüket ők! Ha mindenki ránk szavaz, akkor is megtörténik az orbánváltás!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.28. 12:53:27

@Gyusziaher:

Az ország érdeke a ballibek eltakarítása.

Ha az ellenzék nem ballibekből fog állni, az jelentős érdeke mindenkinek, a Fidesznek is.

Én magam pártfüggetlen vagyok, egyik jelenlegi pártnak se vagyok az elkötelezett híve.

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2017.11.28. 12:55:26

@yotta: Rettenetes tudatlanság. Az atom KÉPTELEN kiegyenlítésre. Csak zsinóráramot ad. De még leginkább a fosszilis is, bár abból már van, ami szabályozható. De a napenergiához tárolási kapacitás kell, ami adott esetben felhasználni és visszatáplálni is tud. Ilyenek például a szivattyús-tározós, akkumulátoros, kémiai, geológiai tárolók. Igen, kellenek ilyenek, de akkor mehet a zéró CO2 energiatermelés.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.28. 12:55:27

@rokonai:

Bármi áron le kell váltani a ballibekt. Ez a nép is így látja, így jövőre protesztszavazás lesz a ballib országrontás ellen.

yotta 2017.11.28. 12:56:10

@incognito ergo sum: "Megtapasztaltunk néhány dolgot, és ezekhez kapcsolva elhittük azt is, amit meg nem tapasztaltunk meg."

Miért nem lehet felfogni azt, hogy az ember bizony társas lény, de ha nem is lenne az eredendően, a civilizálódás és közösségben élés ezzé tette -, tehát közösségi lények vagyunk. Egyénileg a komfortos közérzetet szeretjük, mert csak így működünk jól. Ezt a komfortérzetet rombolhatja a tudás. Tehát nem kell közvetlen tapasztalat a rosszról, azt már megszerezték mások és átadták. Ez elég kell legyen, mert ha nem az, akkor minek az oktatásra szót fecsérelni, minden egyes állítást személyesen kell megtapasztalni?! (minek ide Curie?)

Fentiek elégtelenségét hangoztatni, degradálni avval, hogy az csak propaganda, semmibevétele az évmilliós fejlődésnek, melyszerint a élőlények többnyire a "sajátjaik" között érzik jól magukat.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.28. 12:56:55

@rokonai:

Érthető dühöd: gazdáidnak nulla az esélye, hogy megkaparintsák a hatalmat. Ez van, tessék beletörődni, a nép felébredt.

chrisred 2017.11.28. 13:01:11

@listentoyourheart: Miért, mi történt 1989-ben?

yotta 2017.11.28. 13:02:13

@jt: "Rettenetes tudatlanság. Az atom KÉPTELEN kiegyenlítésre. "

Nem szándékoztam ebbe a témába belemenni, de jelezni kívántam, hogy az atom egyelőre nem megkerülhető és javaslom az idevonatkozó tudás beszerzését a propaganda szövegen felül: "szivattyús-tározós, akkumulátoros, kémiai, geológiai tárolók"

listentoyourheart 2017.11.28. 13:02:52

Rendszerváltozás (a Magyar Köztársaság kikiáltása október 23-án), amit ellenzéki kerekasztal tárgyalások előztek meg.

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2017.11.28. 13:07:46

@bögöbö: Azzal a makacs ténnyel nem tudsz mit kezdeni, hogy komoly létszám utálja mind Orbánt, mind Gyurcsányt meg Vonát is. LMP-s összefogás esetén a legtöbben otthon maradnának. És nemsokára ez a tömeg lesz a többség, mert az emberek egymás után jönnek rá, hogy a fenti 3 közül egyik sem méltó a bizalmukra.

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2017.11.28. 13:11:24

@Lavinia Pinkerton: Igen, el kell menni "Posványfürdőre", igenis be kell menni az oroszlán barlangjába. A jelenleg fideszt támogatók nélkül uganis nincs rendszerváltás. Nekik is látniuk kell, hogy Gyurcsányon kívül van alternatíva!!!

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2017.11.28. 13:17:12

@Jazo: Azért az az éppen bejutás azután volt, hogy egyesek egy évvel a választás előtt szúrták hátba a pártot, vittek, amit tudtak, pénzt, paripát, frakciót. Aztán meg jönnek ugyanazok, hogy fogjunk össze velük. Hát egy lóf@szt!

streetprotestr 2017.11.28. 13:20:20

@jt: Ha mindenki rátok szavaz? Ha meg a nagyanyámnak kereke lett volna, akkor ő lett volna az omnibusz. Nyilván az MSZP létezése az egyetlen gátja, hogy nem áll még az LMP 40%-on, semmi más.

Néztél mostanában véleménykutatási adatokat te szerencsétlen? Jó ha bejuttok a parlamentbe.

Nem gyanús, hogy elvakult Fidesz hívőkön kívül senki nem értett veled egyet?

Nem a ti felelősségetek? Nem a fenéket! Mondogasd csak magadnak, ha elég sokszor ismétlegedeted, talán el is hiszed majd. Majd 22 se a ti felelősségetek lesz, meg 26 se, meg 30 se és így tovább.
Ti sose lesztek felelősgek soha semmiért, hisz politikusok vagytok. Lehet más? Lehet a francokat.

Még pár ilyen poszt és a maradék bázisotok is ellenetek fordul.
Hajrá!

yotta 2017.11.28. 13:55:03

@jt: "Aztán meg jönnek ugyanazok, hogy fogjunk össze velük. Hát egy lóf@szt!"

Aztán majd sok órára összedugjátok a fene bázisdemokrata fejeteket, s kihozzátok, hogy az a többségi álláspont, hogy mégis fogjunk össze... No, ebből(is) elege van sokaknak!

Persze látom, megint mások meg azért őrjöngenek, hogy miért nem fogtok össze? Nevetséges!
Tehát Orbán marad!

Lavinia Pinkerton 2017.11.28. 14:43:33

@jt: Nem alternatíva lettetek Posványoson, hanem résztvevők az Orbáni illiberalizmus meghirdetésében.

Nem alternatíva vagytok a fideszes szavazóknak, hanem az egyik szervezetük a Békemenet meg a Polgári körök meg a többi gittegylet mellett.

Tényleg nem akarlak elkeseríteni, de aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Nézd csak milyen gyorsan eltűnt Botka, pedig csak meglátogatta őt Orbán egy kis bratyizásra.
Aki leváltaná a felcsút-rezsimet, az nem olyan lesz, aki leül vele egy tálból cseresznyézni. Ez nyilvánvaló.

yotta 2017.11.28. 15:04:05

@Lavinia Pinkerton: "Nem alternatíva vagytok a fideszes szavazóknak, hanem az egyik szervezetük a Békemenet meg a Polgári körök meg a többi gittegylet mellett."

Szerintem erre ugyan hadd reagáljak, mint fideszes szavazó!

Előszöris, aki ilyet állít, az vegye elő az öncenzúráját és vonja meg magától a szavazati jogot, mert egy torz szemüvegen át látja a világot!
Másodszor, a Fidesznek az LMP semmiben nem volt soha a segítségére, de egyáltalán, minek is kellene a 2/3-ad mellett? Harmadszor, az LMP egy másodperccel sem rövidítette meg Orbán miniszterelnökségét, mert nem tud volt Fidesz szavazókat megszólítani az impotens hülye összefogás-lebegtetéssel!
Tehát az LMP éppen az Orbánnal való szembenállás miatt taszító a fideszesek számára, hiszen nem azért nyertük meg a Fidesznek a választásokat, hogy aztán némi nézeteltérés/nemtetszés/ellenszenv miatt hatalomra juttassunk újra valamilyen komcsi reinkar-nácit!!!

Írasz 2017.11.28. 15:15:17

@jt: Te pedig azzal a makacs ténnyel nem tudsz mit kezdeni, hogy a pártod ugyanúgy a bejutási küszöb szélén táncol mint 2014-ben! És megsúgom, ugynott fog táncolni 2022-ben is, ha egyáltalán léteztek még akkor.

"És nemsokára ez a tömeg lesz a többség"

Mikor nemsokára? Szó szerint ugyanezt a dumát nyomtátok 2014-ben is. Azóta eltelt közel 4 év és hol vagytok most, hol van már az a többség? Honnan fog jönni ez a többség, amikor a Fidesz uralja a teljes médiát, a Fidesz uralja a köztereket? Olyan szintű az agymosás, hogy a falusiakon már attól kitör a páni félelem, ha a szomszéd faluból áttéved valaki, aki árnyékban áll, azt már simán migránsnak nézik és hívják a rendőrt, polgármestert, akit érnek. Ezek az agymosottak fognak többséget alkotni a Fidesz ellen? Egyre szűkülnek a Fidesz leváltásának lehetőségei ti pedig úgy csináltok, mintha már a célvonal előtt állnátok, holott valójában visszafelé haladtok.

"az emberek egymás után jönnek rá, hogy a fenti 3 közül egyik sem méltó a bizalmukra"

Ehhez képest az Jobbik, az MSZP és a DK támogatottsága mind nagyobb mint a tiétek. Ti mivel érdemelnétek ki a bizalmat? Hogy újabb 4 évet adtok Orbánnak? Szép teljesítmény, büszkék lehettek rá!

Írasz 2017.11.28. 15:18:14

@jt: Te valami álomvilágban élhetsz, ha komolyan azt hiszed, hogy a Fidesz táborból bárkit el lehet csábiítni. Akinek maradt még néhány ép agysejtje a Fidesz permanens agymosása után, az már rég elhagyta a pártot, akik még ott vannak, azok akkor is kitartanának a Fidesz mellett, ha Orbán Viktor újszülötteket dobálna a parlament erkélyéről.

incognito ergo sum 2017.11.28. 15:28:32

@yotta:

"Tehát nem kell közvetlen tapasztalat a rosszról, azt már megszerezték mások és átadták."

Ez eddig teljesen korrekt. Még csak "oktatásról" sincsen szó, a felnőtt ember tudásának (Csányi Vilmos szerint) 99%-a nem közvetlen tapasztalatokból származik, ez a 99% az, amit "kultúrának" nevezünk.

A gebasz ott van, amikor olyant is átadtak, amit nem megszereztek, hanem KITALÁLTAK. És ez a propaganda.

Ugyanúgy propaganda, mint hogy szüleink a háború után elhitték, hogy "a kulákok a nép ellenségei", ahogy a kádárrendszerben elhitték a nyugati piacgazdaság embertelenségét, ahogy én gyerekkoromban elhittem, hogy a felszabadító szovjet katonák azért mentek be az óvóhelyekre, mert ennivalót hoztak az ostromlott város népének.

Ez a propaganda mindent elárasztott, és idegenkedve hallgattam nagyapám történeteit arról, hogyan verték félholtra, amikor nem akarta beadni a földjét a téeszbe (de a szüleim lepisszegték), és hitetlenkedve olvastam Polcz Alaine könyvét (Asszony a fronton) aki rémtörténeteket írt a felszabadító szovjet katonákról. Aki belehisz a propagandába, nem szívesen szembesül a valósággal.

Akiket itt migrinek nevezünk, meg "állatoknak", azok nem migrik hanem valahonnan, valamiért menekülnek (van aki háború elől, van aki létfeltételeinek összeomlása elől). És emberek.

Ez a menekülés persze naivitás, mert a nyugati ember létbiztonsága nem földrajzi, hanem a nyugati kultúra és társadalom eredménye, és ha a közelkeleti kultúrában felnőtt emberek elárasztják ezt a területet, akkor a nyugati létbiztonság és kényelem rendszere összeomlik.

Ezért nem férhet kétség hozzá, hogy nincs módunk tömegesen befogadni a bevándorlókat, és ebben mindenki egyetért (még Soros György is). De ahhoz sem férhet kétség, hogy ők is emberek. Nem tudjuk megoldani a problémáikat. De emberek.

Írasz 2017.11.28. 15:34:18

@jt: Kicsit el vagy te tévedve, vagy csak elfelejtetted, hogy miről is szól ez az egész.

Neked az ország érdekével kellene foglalkoznod és nem az egyéni sérelmeiden rágódnod.

Azért nem fogtok össze a PM-mel mert más véleményük volt mint nektek és inkább kiszálltak pártból? Ez az ősbűnük? És akkor ti inkább besértődve odadobjátok a hazát Mészáros Lőrincnek és gazdájának? Ez aztán a demokrata hozzáállás.

Nem azért kéne összefognotok, mert ez meg az a párt azt akarja, hanem azért mert ez az ország érdeke, mert ez az egyetlen mód, hogy eltakarodjon Orbán.

Persze simán előfordulhat, hogy az LMP szerez 7%-ot és ettől Orbán annyira elszégyelli magát, hogy önkéntes számüzetésbe vonul, de nem túl valószínű.

A helyzet az, hogy Orbán addig marad kormányon, ameddig az ellenzéki pártok nem működnek együtt. Lehet itt csodavárni, meg mondogatni, hogy majd 4 év múlva, de nem lesz itt semmi összefogás nélkül semmikor. Persze aki Orbán maradásában érdekelt, annak ez pont így jó, az mindig fog találni ezer és egy kifogást arra, hogy miért nem kell senkivel összefogni.

Azért gondolkozz már el azon, hogy mi lett volna a második világháború végkimenetele, ha Hitlerrel szemben ezt a hozzállást alkalmazták volna a szövetségesek - akik persze így kénytelenek lettek volna más nevet is választani.

incognito ergo sum 2017.11.28. 16:08:51

@yotta:

"Miért nem lehet felfogni azt, hogy az ember bizony társas lény"

Bizony, és még ennél is több: az ember százezer évek óta olyan közösségekben él, amelyet a közös kultúra tart össze. Mindemellett az ember annyira szociális és békés, hogy képes volt megtanulni: az idegen kultúrákkal együtt lehet működni, kereskedhetünk velük, meglátogathatjuk őket és ők is meglátogathatnak minket. Élményeket gyűjtünk, aztán hazamegyünk, feldolgozzuk és kipihenjük a kirándulást.

Amit nehezen viselünk el, ha a mi békés kultúránk nap mint nap súrlódik egy idegen kultúrával. Akkor már nem élmény, hanem mindennapi stresszforrás.

És még nehezebben viseljük el, ha egy szerény kisebbség ragaszkodik ahhoz, hogy mostantól így kell élni és ez a világ rendje. NEM, NEM EZ A VILÁG RENDJE. Nem tudunk így élni. Ha bevándorlók érkeznek Rómába, úgy kell élniük, mint a rómaiaknak. Cserébe úgy is fogunk bánni velük, mint ahogy egyik római bánik a másik rómaival. Asszimilálódniuk kell.

Nekünk van egy szép nagy feladatunk, a 800 ezer cigány asszimilálása. Kb már tudjuk, hogyan kellene ezt csinálni. Csak el kéne kezdeni.

yotta 2017.11.28. 16:14:58

@incognito ergo sum: "A gebasz ott van, amikor olyant is átadtak, amit nem megszereztek, hanem KITALÁLTAK. És ez a propaganda."

Szerintem nagyon óvatosan kellene bánni avval, hogy hol húzódik a határ a kitaláció és a valós tényállítás között, mert éppen az említett kulák/felszabadító szovjet katona/népnyúzó piazgazdaság példák bizonyítják, hogy az ellentmondás mögöt pro és kontra is volt tapasztalat! Tehát például nagyon sokakat tényleg megmentettek a russzkik, vagy nagyon sokan tényleg szemétládák voltak, oszt lekulákozták őket.

A migránsügy egészen más tészta, az erre épült szerinted propaganda, szerintem valós-baljós kommunikáció célja nem érdekel, az lehet politikai ügy. Számos valós információ - amit te sem vonhatsz kétségbe - rakja össze az emberben az ítéletet: ezeknek az embereknek nincs itt helyük! És nem azért mert Soros és nem azért, mert terrorizmus, hanem azért, mert az egész ügy hazugságtól bűzlik: mondd, hogyan tudtak az állítólagos nyomorgó menekülők összekaparni annyi pénzt az embercsempészekre, amennyi egy magyar szakmunkás másfél évi bére? És bizony, ez mindnek összejött! Aztán, mi adott ezeknek a félelemben, elnyomásban, rettegésben élő embereknek erőt ahhoz, hogy végigtarolják európát vadiúj mobiltelefonokkal a kezükben, összecsapva néhol rendőrökkel, majd kiülnek mondjuk Düsseldorfi valamelyik terén tömegével szelfizgetni, majd nyáron hazatódulni szabadságra...? Vesd ezt össze azzal a viselkedéssel, amit a magyarok produkáltak 56 után, volt, akinek csak 3 év után ajánlottak fel egy ausztrál lehetőséget és hányszor jött közben haza? Hányszor utasította vissza a kaját? Hányszor csapott össze a rendőrökkel?
Nem is folytatom, mert még csúnyákat fogok írni...

Írasz 2017.11.28. 16:31:45

@yotta: " mondd, hogyan tudtak az állítólagos nyomorgó menekülők összekaparni annyi pénzt az embercsempészekre, amennyi egy magyar szakmunkás másfél évi bére? "

Hogy lehet egy egyszerű gázszerelő pár év alatt az ország 5. leggazdagabb embere lesz és olyan növekedést produkál, ami még világszinten is rekord? Ez hogyhogy nem zavar?

A többire nem érdemes reagálni, mert a szokásos fasiszta propaganda. Csillagos ötöst kapnál Fidesztanból, mert tökéletesen bemagoltad és vissza is tudod mondani a propagandát szóról szóra, látszik nem hiába költjük azt a 80 millárdot a közmédia fenntartására és nem hiába lett az állam a reklámpiac legnagyobb szereplője.

Attól hogy ismételgeted ezt a sok baromságot még nem lesz igaz, csak ócska hazug propaganda. Tök mindegy, hogy hányszor hányod ide vagy máshova.

incognito ergo sum 2017.11.28. 16:43:02

@yotta:

"pro és kontra is volt tapasztalat"

Ahogy mondod, van tapasztalat pro és kontra is.

Ezt nevezik az érvelési hibák között "anecdotal evidence"-nek. Az emberek sokfélék, bármire és bárminek az ellenkezőjére lehet példát találni.

De azért a felszabadító szovjet katonák főleg nem levest hoztak, hanem szifiliszt és terjesztették is szorgosan. A rothadó kapitalizmus sokkal kevésbé rothadt, mint a szocializmus. A szovjet mezőgazdaság annyira hatékony volt, hogy nagy tételben vásároltak búzát a kulákok nadrágszíjparcellái szabdalta egyesült államoktól. És még az utolsó olgino-troll számítógépében is amerika processzor ketyeg, nem pedig orosz.

Szóval egyedi példák vannak bármire és bárminek az ellenkezőjére.

yotta 2017.11.28. 16:53:15

@Írasz:
Attól hogy ismételgeted ezt a sok baromságot még nem lesz igaz, csak ócska hazug propaganda. Tök mindegy, hogy hányszor hányod ide vagy máshova.

És ráadásul egyre messzebb kerültök a kormányváltás lehetőségétől a komcsi kánaán eljövetelétől! De, sebaj! Nyomjad!

Vágod???

yotta 2017.11.28. 16:53:57

@incognito ergo sum: "Szóval egyedi példák vannak bármire és bárminek az ellenkezőjére."

Hát, igen.

incognito ergo sum 2017.11.28. 16:56:47

@yotta:

"A migránsügy egészen más tészta, az erre épült szerinted propaganda"

Hát, hogy "szerintem", ezt tekintsük költői munkásságod részének :)

"Számos valós információ - amit te sem vonhatsz kétségbe"

Na itt van a sánta kutya eltemetve. Valós információ, hogy az utóbbi két év merényleteit elsősorban iszlamista hátterű emberek követték el? Valós bizony. A hetvenes években európában évente 300-400 ember halt meg terrortámadások következtében.

"rakja össze az emberben az ítéletet: ezeknek az embereknek nincs itt helyük"

Látod, én is majdnem ezt mondtam. Csak azzal a különbséggel, hogy az én indoklásom nem az információk eltorzítására épül, nem a bőrszínük, vallásuk, származásuk alapján bélyegzem meg őket, nem nevezem állatoknak és nem bánok velük akként. Hanem felmérem, mi okozza a feszültségeket, és ez alapján szabom meg a kritériumokat, ezzel pedig nem válságot gerjesztek, hanem megoldást mutatok.

(az egyes szám első személy itt nem arra vonatkozik, hogy ezt én találtam ki, csupán elég sokat olvasok a témában, és számodra én foglaltam össze.)

"mondd, hogyan tudtak az állítólagos nyomorgó menekülők összekaparni annyi pénzt az embercsempészekre, amennyi egy magyar szakmunkás másfél évi bére?"

Erre olyan pofonegyszerű a válasz, hogy te magad is rájöhetsz, ha nem a harag vezérel, hanem minimális tájékozódás.

"És bizony, ez mindnek összejött"

Hát remélem, nem mérnök vagy :-)

"Vesd ezt össze azzal a viselkedéssel, amit a magyarok produkáltak 56 után"

Az 56-os menekültek között ugyanúgy volt egy csomó szélhámos és a börtönökből a politikaiakkal együtt kiengedett sima köztörvényes, akik loptak, raboltak, gyilkoltak nyugaton. És volt egy csomó komcsi ügynök is. Csak akkor még nem volt internet, meg nem is igazán akart senki propagandát építeni rá, egyszerűen elkapták és lesittelték őket, vagy beilleszkedtek a kinti tolvajok, rablók, stricik közé.

"Nem is folytatom, mert még csúnyákat fogok írni"

Kivéve, ha írás előtt lehiggadsz és gondolkodsz. Nem a gondolkodás a nehéz, csak azokat a kijelentéseket, amelyeket itt nekem szegeztél, szépen egyesével nézzük meg.

yotta 2017.11.28. 16:59:00

@incognito ergo sum: "És még az utolsó olgino-troll számítógépében is amerika processzor ketyeg, nem pedig orosz."

Hanem ez az olgino-troll micsoda? Nem mondhatnám, hogy nem vagyok képben az ENIAC-tól kezdődően, de erről az izéről nem hallottam.

incognito ergo sum 2017.11.28. 17:01:27

@yotta:

"Hát, igen."

Na, ez egy megfelelő kiindulási alap.

A tudományos kutatások világában pillanatok alatt szakmai öngyilkosságot követ el az a kutató, aki a hipotézisét alátámasztó megfigyeléseket kiemeli, a hipotézisével ellentétes megfigyeléseket pedig ignorálja. Hozzám különösen közel áll Jan Hendrik Schön története.

Mert ha a tények között egy prekoncepciót követve válogatni kezdünk, elvesztik tény mivoltukat és hamisítássá változnak.

incognito ergo sum 2017.11.28. 17:03:16

@yotta:

az olgino-trollok egy szentpétervári kerületről kapták a nevüket, ahol az Internet Research Agency központja eredetileg működöt.

en.wikipedia.org/wiki/Internet_Research_Agency

Ezek a trollok nyomták tele a facebookot és az internetet az orosz propagandával az utóbbi 4-5 évben.

Írasz 2017.11.28. 17:18:46

@yotta: Látod, pont erről beszélek. Komcsi kánaán? Ennyire kevés vagy? Nem véletlenül te gazdid nyalizik itt két napja a Kínai Népköztárasaságnak? Mit nyalizik neki, oda is ad nekik 1000 millárdot egy olyan vasútfejlesztésre, amire semmi szükségünk, viszont legalább sokszor annyiba kerül mint bárhol bármi. Nem a te gazdid nyalizik évek óta Putyinnak? Nem a te gazdid nyalizik Kazahsztántól Azerbajdzsánig egy rakás komcsi diktátornak? Aztán mi a helyzet az ügynökaktákkal? Mi a helyet a III/II-es rendészeti államtitkár úrral? Menjünk még tovább? Korábban kell kicsit felkelni ahhoz, hogy te tudjál itt komcsizni.

Nekiállhatnék egyesével megcáfolni minden migránsozós hazugságodat, de mire mennék vele? Pontosan tudom, hogy szemrebbenés nélkül dobnál be minden megcáfolt hazugságodra öt újabbat. Aztán nekiállhatnék azokat is egyesével cáfolni, amikre újra tömegével jönnének az újabbak. Te egy többszázmillárdos hazugsággyár végterméke vagy, nincs annyi időm mint amennyi ellopott pénzből azok gazdálkodnak, akik az agyadat szétmosták.

Abban tökéletesen igazad van, hogy a kormányváltás lehetősége már rég fel se merül. Sőt, a jövőben se fog felmerülni, hisz látható, hogy akik tehetnének érte, azok is azzal vannak inkább elfoglalva, hogy egymást támadják, így Orbán szó szerint azt tehet amit akar. Elnézve példaképeit Putyint és Edrogant vagy épp most a kínaiakat, nem kérdés, hogy a cél a leválthatatlanság és ennek érdekében a totális diktatúra. Ennek építése már el is kezdődött a civilek vegzálásával vagy a bíróságok függetlenségének teljes felszámolásával. A választás után kétharmaddal ezeket fel lehet majd pörgetni.

Te most még örülsz ennek, hisz ostoba vagy, miért ne örülnél, de én már most tudom, hogy borzasztóan fogod te még ezt bánni. Annakidején a komcsiknak is sokan tapsoltak, pont úgy ahogy te most a Fidesznek, aztán ők is csúfosan ébredtek. A történelem ismétli önmagát, mindig eljönnek azok az idők, amikor az ostoba tömegek diktatúrára vágynak, aztán mindig újra felébrednek ebből az álomból amikor nagy nehezen (hisz ostobák) végül rájönnek, hogy címeresen átbaszták őket.

yotta 2017.11.28. 17:27:46

@incognito ergo sum: "Valós információ, hogy az utóbbi két év merényleteit elsősorban iszlamista hátterű emberek követték el? Valós bizony."

Fentebb azt írtam, hogy sem a terror, sem a Soros szerep nem érdekel a kérdésben, hanem éppen ez: "Hanem felmérem, mi okozza a feszültségeket, és ez alapján szabom meg a kritériumokat, ezzel pedig nem válságot gerjesztek, hanem megoldást mutatok." Írod.

Szerintem pedig ott, ahol nincs helye az analízisnek, mert a mérvadó többség nem e szerint fog ítélni/élni/eljárni, ott hiába is közelít a te elgondolásod a valósághoz, az fog további konfliktusokat szülni.

"Erre olyan pofonegyszerű a válasz, hogy te magad is rájöhetsz, ha nem a harag vezérel, hanem minimális tájékozódás."

Evvel bizony elbizonytalanítottál: avval vezettem fel korábbi hozzászólásom, hogy ez az egész ügy egy hatalmas hazugságra épül, s erre hoztam fel példának a summát, ami a csempészekhez kerül. A hazugság benne az, hogy nem azok tarolják európát, akik valós menekültek lehetnének, hanem a saját országában is jól boldoguló középosztály indult útnak.

Vagy a kettes verzió, hogy valakik tényleg pénzelik őket.
Ha nem, szabad a gazda!

"Az 56-os menekültek között ugyanúgy volt egy csomó szélhámos és a börtönökből a politikaiakkal együtt kiengedett sima köztörvényes, (...) kinti tolvajok, rablók, stricik közé."

Igen, de azért ezt nem hoztam volna fel érvként az érvelési hiba említése után :-) - párhuzamot vonva a 2015-től tartó milliós tömegáradatból fakadó bűnözéssel kapcsolatban.

yotta 2017.11.28. 17:29:38

@Írasz: "Nem véletlenül te gazdid nyalizik itt két napja a Kínai Népköztárasaságnak? "

No, eddig olvastam. A többi nem érdekel, ne haragudj!

Írasz 2017.11.28. 17:36:52

@yotta: Nem haragszom, hisz tipikus Fideszes vagy, nem is várok mást.

Te minden további nélkül komcsizol annak alapján, hogy kormányváltást sürgetek és nem szopom be a migránspropagandát (valamiért a Wikipédián nem pont ez a kommunizmus definíciója, de azt a szócikket nyilván Soros diktálta) de jaj, te máris nem olvasol tovább ha a gazdádról van szó. Érthető, ha agymosott lennék, én se szívesen szembesülnék ezzel a ténnyel, szóval zárd csak ki a külvilágot, olvasd szorgalmasan a Magyar Időket, a 888-at, nézd az Echo TV-t és csettincs elégedetten minden Soros plakát láttán, annál később ér utol a valóság.

Kár is lenne egy szerencsétlen agymosottra haragudni.

incognito ergo sum 2017.11.28. 17:56:16

@yotta:

"Szerintem pedig ott, ahol nincs helye az analízisnek"

Hát, ez, látod, időhorizont kérdése. Ha megelégszem annyival, hogy eloltom a tüzet, akkor valóban fölösleges az analízis. Ha arra gondolok, hogy mi lesz öt év múlva, huszonöt év múlva, tehát gyerekeim, unokáim sorsára is gondolok, akkor viszont (szerintem) van helye az analízisnek.

"az fog további konfliktusokat szülni"

nem egészen értem a gondolatmenetet, miért szülne konfliktust az, ha elemzem egy krízis mélyebb okait és nem hosszú távon *IS* működő megoldást keresek...?

"A hazugság benne az, hogy nem azok tarolják európát, akik valós menekültek lehetnének, hanem a saját országában is jól boldoguló középosztály indult útnak."

Ez (amellett, hogy nem tarolják le európát*) többé-kevésbé helyes megfigyelés. Azok jöttek, akiknek volt valami vagyonuk, elvégre Szíria a 90-es években még jómódú olajállam volt: csak ellehetetlenült az életük. Vagy az ISIS terrorja elől, vagy a kormányerők bombázásai elől próbáltak elmenekülni, vagy családjukat menekíteni.

Eléggé valós menekültek. Csak akiknek nem volt elég pénze, azok legfeljebb Libanonig vagy Jordániáig jutottak. Vagy semeddig, és jobbára meghaltak.

"azért ezt nem hoztam volna fel érvként az érvelési hiba említése után :-) - párhuzamot vonva a 2015-től tartó milliós tömegáradatból fakadó bűnözéssel kapcsolatban."

Pedig az 56-os bűnözők elég jól párhuzamba állíthatók a szíriai menekültek közötti bűnözőkkel. Az 56-os becsületes emberek pedig a szíriai becsületes emberekkel.

incognito ergo sum 2017.11.28. 18:04:37

@yotta:

Európa "letarolásáról:"

Nem kerül nagyon sokba fapadossal meglátogatni egy tetszés szerinti no go zónát. Én a közelmúltban három ilyenben jártam. Cataniában úgy kellett figyelnem, van-e valahol migráns, itthon a négyes villamoson több az arab és feketeafrikai. Svédország évtizedek óta bevándorlási célpont, szóval ott már komplett városnegyedeket laktak be, a svédek nemrég jöttek rá, hogy a spontán szegregáció hova vezetett. Csak épp az nem igaz, hogy "letarolják", meg az nem igaz, hogy a rendőrök se mernek bemenni.

incognito ergo sum 2017.11.28. 18:08:00

@yotta:

Mondok egy példát, migránsoktól elvonatkoztatva, de már említettem korábban is.

Van itt a nyakunkban kb 800 ezer cigány, elég nagy részük szegénységben vagy mélyszegénységben él.

Integrálni kéne őket (vagyis inkább asszimilálni). Nagyjából tudjuk is, hogy mi ennek a módja. Ehelyett mi történik? Rendőrséggel, erőszakkal, kitelepítéssel próbáljuk távoltartani magunktól a cigányokat és a nyomorukat.

Ez teljesen jó megoldásnak látszik MOST.

De mi lesz ennek az eredménye 10-20-30 év múlva?

yotta 2017.11.28. 18:11:40

@Írasz: "te máris nem olvasol tovább ha a gazdádról van szó."

Nem talált!
Én onnan nem olvaslak tovább, ahonnan belátható, hogy egyetlen igaz szó nem hagyja el a klaviatúrád, ugyanis azonnal ingerenciám támad az ilyen hazugokat cáfolni, de amíg élek nem lesz rá annyi időm, hogy sorra vegyem!

yotta 2017.11.28. 18:21:09

@incognito ergo sum:
"nem egészen értem a gondolatmenetet, miért szülne konfliktust az, ha elemzem egy krízis mélyebb okait és nem hosszú távon *IS* működő megoldást keresek...?"

Például azért, mert azon az útvonalon, ahol "vadak" szándékosan használok hívószavakat :-), végigverettek Magyarországon legázolva mindent, ami a talpuk alá került, kisállatot, növényt nem kímélve a civilizáltság halvány jelét sem mutatva, átgázoltak szabályosan sorokba rendezett - tehát veteményesnek látszó földeken, megkergetve kutyát, macskát, tyúkot, libát, az ott élők valószínű komoly fizikális gondot okoznának (ez a születő konfliktus) neked, még, ha yottányival közelebb is jársz az igazsághoz.

Adam Gyenge 2017.11.28. 18:24:49

@jt: A Momentum pontosan ugyanolyan okból nem akar együttműködni az LMP-vel, amiért az LMP nem akar az Együttel vagy a PM-mel: valamilyen becsípődésük van, és azt gondolják az LMP (Együtt ill PM) az úgynevezett "lejáratódott ellenzék", és majd ők egyedül váltjál le Orbánt. Ez mondjuk az LMP részéről kifejezetten vicces, akik Demeter Mártát simán átimportálják az MSZP-től, de Juhász Péterrel vagy Baranyi Krisztinával még csak szóba állni is képtelenek.

Írasz 2017.11.28. 18:26:18

@yotta: Tehát nem nyalizott Orbán a Kínai Népköztársaságnak, akik nem kezdenek 1000 millárdért tök felesleges vasútberuházásba, nem nyalizott Putyinnak se, az azerieknek, se a kazahoknak, továbbá nyilvánosságra hozták az ügynökaktákat, nem csináltak soha államtitkárt egy III/II-es tisztből. Ugye jól értem?

Ja igen, és a kommunista definíciója pedig az, hogy kormányváltást akaró, migránspropagandát be nem szopó személy.

Érdekes lehet az élet, ott, abban a párhuzamos narancs univerzumban ahol éldegélsz.

Az a helyzet, hogy amikor elfogytak az "érveid" (vagy legalábbis az annak gondolt propaganda hazugságok), akkor bedobtad rám a jó öreg komcsizós dumát, én meg eléd raktam egy tükröt. Te belenéztél és elszaladtál, mert ennyire vagy képes.

Vágod???

Majd ne felejtsd el megírni, hogy meddig engedett olvasni a gazdi!

yotta 2017.11.28. 18:26:24

@incognito ergo sum: "De mi lesz ennek az eredménye 10-20-30 év múlva?"

Ez a kérdés ötven évvel ezelőtt is elhangzott, csak akkor nem volt még internet és TV a TV is csak éledezett. És lám lett valahogy.
Szerintem a cigánykérdés bevonása a migránsbuliba érvelési hiba (ha, már lúd...), mert semmire nem analógia, és semmire nem ellenpélda. (Persze makró szempontból de, hiszen emberek, rassz, más kultúra...)

Adam Gyenge 2017.11.28. 18:30:16

@yotta: Az a baj az okfejtéseddel, hogy Magyarország nem többpártrendszeres demokrácia. Magyarország úgynevezett "One-Plus" rendszerű jelenleg (avagy "Dominant Party System"): en.wikipedia.org/wiki/Dominant-party_system

Mexikó kb 80 évig működött One-Plus rendszerben, Oroszország kb 20-25 éve, Törökország kb 5-8-10 éve működik így. Ez azt jelenti hogy van egy de facto állampárt, de formálisan még vannak más pártok is akik ugyan pár százalékot elérhetnek a választásokon, de a gyakorlatban esélyük sincs az állampárt leváltására.

PS: Az Együtt-PM nem Gyurcsány vagy MSZP. Az Együtt az Együtt, a PM meg PM (Gyurcsány meg a DK).

yotta 2017.11.28. 18:34:22

@Írasz: "Tehát nem nyalizott Orbán a Kínai Népköztársaságnak"
nem
"akik nem kezdenek 1000 millárdért tök felesleges vasútberuházásba,"
nem felesleges

"nem nyalizott Putyinnak se"
nem!
"az azerieknek,"
nem!
"se a kazahoknak,"
nem!

"Ugye jól értem?"
Nem érted jól, mert nem mondtam ilyet!!!!!!!!!!!!!

"Ja igen, és a kommunista definíciója pedig az, hogy kormányváltást akaró, migránspropagandát be nem szopó személy".

Nem! A komcsi(!) - figyelsz fafejű, nem kommunistát írok -, defíniciója: Írasz (most éppen! Hogy mindenki tudja, ki a komcsi típus, úgy hogy tóld a szöveget és árulkodj!)

"Érdekes lehet az élet, ott, abban a párhuzamos narancs univerzumban ahol éldegélsz.2
Nincs párhuzamos narancs univerzum. (orvost neki!)

Elég ennyi! Szinte nyikkanásod sem volt, ami ült volna!

yotta 2017.11.28. 18:40:18

@Adam Gyenge: " Az a baj az okfejtéseddel, hogy Magyarország nem többpártrendszeres demokrácia."

Ez egy totális téveszme! A dolgok félremagyarázása és innentől mondhatnám azt is, hogy valótlanság!

Az alapkérdés:
Mi vagy ki tiltja meg bármelyik pártnak vagy bárkinek, hogy olyat mondjon, ami vonzó sok ember számára?
Na, ugye senki! Akkor meg miért akar hatalomra kerülni az a banda, amelyik nem szerez többséget?
Vagy szerinted mindegy is az a többség? Nagyon úgy tűnik.

Adam Gyenge 2017.11.28. 18:45:36

@yotta: Kattints már rá a Wikipédia oldalára, és olvasd el:
en.wikipedia.org/wiki/Dominant-party_system

Természetesen Oroszországban is bármit mondhat az ellenzék, megpróbálhat népszerű dolgokat ígérni, stb. Akkor se tudja leváltani Putyint, mert "Dominant Party System" működik Ororszországban. Ahogy jelenleg itthon is.

yotta 2017.11.28. 18:48:52

@incognito ergo sum: "Pedig az 56-os bűnözők elég jól párhuzamba állíthatók a szíriai menekültek közötti bűnözőkkel. Az 56-os becsületes emberek pedig a szíriai becsületes emberekkel."

Persze, ha atomonként hasonlítasz, akkor rendben, de egy kicsit tágabban szemlélve a dolgot nem hasonlíthatók össze: már elsőre ki a szír? Aki szírnek hazudta magát? Semmilyen adatuk nem ismert, nincs róluk nyilvántartás, a saját adataikat is meghamisították. Nem vállalták a regisztrációt. Szinte mind! És a nagyságrend, 56-tól néhány százezer, most meg millió...

yotta 2017.11.28. 18:54:00

@Adam Gyenge: "Kattints már rá a Wikipédia oldalára, és olvasd el:"

Már elnézést, de miért kell arra egy pillanatot is vesztegetni, hogy mit ír a Wikipedia, amikor Magyarországon nincs olyan szó, olyan hang, és annyi hitelesség, ami elég lenne ahhoz, hogy egy hülye ellenzékinek nevezett formáció megkedveltesse magát annyira, hogy többségbe kerüljön egy parlamenti választáson?

incognito ergo sum 2017.11.28. 22:57:36

@yotta:

"Például azért, mert azon az útvonalon, ahol..."

stb stb, végigolvastam, és nem találtam tartalmi összefüggést a kérdésemmel. Egy elírást találtam, a kérdés javítva tehát:

Miért szülne konfliktust az, ha elemzem egy krízis mélyebb okait és hosszú távon *IS* működő megoldást keresek...?

incognito ergo sum 2017.11.28. 23:01:48

@yotta:

"de egy kicsit tágabban szemlélve a dolgot nem hasonlíthatók össze"

de összehasonlíthatók, de azért fontos különbségeket mutattál meg (amit én nem is próbáltam szétkenni sose).

a magyarok azért egy európai kultúrát képviseltek, és ahol befogadták őket, ott némi nyelvtanulás után be tudtak illeszkedni. a közelkeleti menekültek meglehetősen eltérő kultúrát képviselnek. számukra sokkal nagyobb munka az alkalmazkodás a befodadó országhoz, és ezt nyilván szeretnék megúszni. Nem kéne engedni, hogy módjuk legyen erre -- mondta egységesen minden komoly szakember, aki megszólalt a kérdésben.

incognito ergo sum 2017.11.28. 23:39:28

@yotta:

(a cigányokkal való párhuzam kapcsán)

"Ez a kérdés ötven évvel ezelőtt is elhangzott"

így van. de ötven évvel ezelőtt kb 400 ezer cigány élt magyarországon és kb 10 millió nemcigány.

most él 800 ezer cigány és 9 millió nemcigány.

a KSH demográfiai előrejelzései szerint harminc év múlva (2047-ben) él az ordzágban kb 1.2 millió cigány és 7 millió nemcigány. Ebből a 7 millió nemcigányból 3 millió nyugdíjas és 1.5 millió gyerek/tanuló -- tehát az aktív korú nemcigány felnőtt népesség lesz nagyjából 2.5 millió.

tehát ha nem foglalkozunk a cigány lakosság asszimilációjával, igencsak ránk fog égni a dolog. tényleg ezt az örökséget akarod hagyni a gyerekeidre...? ha nem elég súlyos, a KSH-nak 2060-ig vannak előrejelzései: teljes lakosság 7.9 millió lesz, ebből 1.5 millió cigány, a 6.4 millió nemcigányból lesz 3.2 millió nyugdíjas és 1.4 millió gyerek/tanuló.

mit tanácsolsz gyerekednek, unokádnak, hogyan kezelje majd AZT a helyzetet?

"Szerintem a cigánykérdés bevonása a migránsbuliba érvelési hiba"

nem bevonni akartam, csak párhuzamot mutatni: a tüneti kezelés (kerítés) nem oldja meg a migráció kérdését, csak áttolja a gyerekeink generációjára, sokkal súlyosabb formában.

(A párhuzamot az is erősíti, hogy a cigányok rengeteg szempontból hasonló helyetben vannak, mint a menekültek és migránsok: karakteresen eltérő kultúrát képviselnek, amely kultúra a modern kapitalizmusban nagyon kevéssé termelékeny, a kulturális különbségek állandó súrlódás forrásai, az alacsony termelékenység miatt szegénységben élnek, ez a szegénység újratermelődik és szociális feszültségeket gerjeszt. ja és eléggé magas a reprodukciós rátájuk.)

incognito ergo sum 2017.11.28. 23:51:38

@Kampfer:

A "bármi áron" való leváltást hangoztató emberektől nekem is csalánkiütésem van. Sok indulat, kevés gondolkodás. Nem jó keverék.

Egyszer sikerült már "BÁRMI ÁRON" leváltani az orbánkormányt, 2002-ben -- és az a BÁRMI ÁR konkrétan a GDP harmadát kitevő eladósodás volt. amikor azt a BÁRMI ÁRAT hajtogatta Elkúrtuk Ferenc, a gyerekem még kisiskolás volt -- most már dolgozik és adójával ő is törleszti azt a BÁRMI ÁRAT. Köszönöm, nekem ez a székely csávó nekem nem barátom.

"Továbbá a rendszer nem tökéletes."

Hát a több száz milliárd forintból épülő stadionfüzér, a szerencsére visszavont olimpiai pályázat, a rohadt drága, viszont eléggé fölösleges Paks2 meg ez a még fölöslegesebb bajkál-amúr vasútvonal...

ezt én inkább elmekórtani esetnek nevezném, mint "nem tökéletesnek."

"Az Oszkó egy pénzember. Semmi több. A bajnai viszont egy nyomorult opportunista"

Én ezeket a pletykákat nem ismerem, és eleve nem vagyok barátja annak, hogy felhánytorgassuk a családfa által elkövetett stikliket, de a bajnai-oszkó páros 9 hónapi kormányzással nagyjából stabilizálta a költségvetést és olyan megszorításokat hozott, amivel tálcán kapta orbán a kétharmadot. ha a maszop valami apparátcsikot nevez ki fletó helyére, mondjuk Neadjistem Molnárgyulát, akkor tovább csámborog az ország a csőd felé, a rendcsinálás pedig Orbánra marad.

yotta 2017.11.29. 00:06:05

@incognito ergo sum: "Miért szülne konfliktust az, ha elemzem egy krízis mélyebb okait és hosszú távon *IS* működő megoldást keresek...?"

Mert az "elemző" módszerekkel szétszálazott konfliktusra, "laboratóriumi", de ha úgy tetszik íróasztal mellől nem adható valós megoldás, mert a helyszíni tapasztalatokkal szemben ez egészen biztosan újabb konfliktust szül!
Szerinted a migráncsok emberek, menekülők, stb. akiken pedig átgázoltak, azok szerint civilizálatlan vademberek.
Ha most ebben a helyzetben a migránsok miatt szenvedőknek a mélyebb okokat is figyelembe veendő megoldást ajánlanál, azok ezt olyan szinten nem fogják elfogadni, hogy akár veled szemben újabb konfliktusforrás alakulhat ki. Erre gondoltam és mutattam be a példán keresztül.

incognito ergo sum 2017.11.29. 00:44:06

@yotta:

Jah, értem, akkor csak félreértettük egymást.

Én nem azt mondtam, hogy nem kéne a krízist azonnal kezelni. Ha vérzik a beteg, először nyilván a vérzést kell csillapítani.

Azt mondtam, hogy olyan megoldást kell keresni, ami hosszú távon *IS* működik. Ebben a nyelvtani szerkezetben benne van, hogy rövid távon is. Lehet ilyen megoldást találni.

És persze figyelemmel kell lenni azokra is, akik ellenérdekeltek a krízis megoldásában és a stabilitásban.

---------
(a hangulatfestő körülírással ne fáraszd magad, mondom: jártam néhány no go zónában, szóval pontosan tudom, hogy amit azokról mondanak, hazugság vagy orbitális túlzás. és a keleti pályadvaron sem volt nagyobb rumli mint a bulinegyedben nyáron vasárnap hajnalban. szóval hagyjuk a púdert, oké? :)

yotta 2017.11.29. 00:46:54

@incognito ergo sum: "nem bevonni akartam, csak párhuzamot mutatni: a tüneti kezelés (kerítés) nem oldja meg a migráció kérdését, csak áttolja a gyerekeink generációjára, sokkal súlyosabb formában."

Nem így látom! A rapid változások rapid kezelést igényelnek, tehát a kerítés a legjobb megoldás, tekintettel arra, hogy a határok jogszabályi védelmét nagyívben leszarják a betolakodók.

A cigánykérdés pedig legfeljebb a róla folyó kommunikáció fogalmai szintjén vethető össze a migránsnyomulással, mert a jelenség "környezeti" paraméterei egészen mások: a folyamat sebessége, a beszélt nyelv, a konfliktusok vélhető kimenetele, az esetleges beavatkozás előre kalkulálható kimenetele... stb.

Ebből következően most azt gondolom, hogy a cigánykérdést le kell venni a napirendről - ha egyáltalán rajta volt - az kezelhető marad sokáig a jog eszközével. Ami katalizálhatja az asszimilációs előrelépést: a helyi konfliktusok, a munkára kényszerítés, a konkurencia megjelenése (a migráncsok), a tanulás és a kivándorlás lehetősége.

yotta 2017.11.29. 01:05:36

@incognito ergo sum: "jártam néhány no go zónában, szóval pontosan tudom, hogy amit azokról mondanak, hazugság vagy orbitális túlzás."

Nem voltam no go zónában, de ha lettem volna sem biztos, hogy perdöntő érvelés lenne az egyéni tapasztalat. Ergo, nincs más választásom, mint azokra hallgatok, akik: Bécsben élnek és tapasztalják a változást a "szárnyasbetét" sztori után; Bécs egyik állami kórházában dolgoznak és tapasztalják az addig hírből sem ismert erőszakosságot; osztrák kormányzati hivatalban dolgozó közéleti mozgásokat feldolgozó irodai alkalmazott összegzését; Bécs-Perchtoldsdorf korábban kimagaslóan nyugodt hangulatának megváltozását (ide is telepítettek); a Fertő tavat környező falvakban élőktől kapott hírekre, Németország nagyobb városaiból és az olyan gyöngyszemekből kapott hírekre, mint Tübingen vagy Heidelberg... No, nem folytatom.

yotta 2017.11.29. 01:10:55

@incognito ergo sum: "de a bajnai-oszkó páros 9 hónapi kormányzással nagyjából stabilizálta a költségvetést és olyan megszorításokat hozott, amivel tálcán kapta orbán a kétharmadot."

Nem csináltak semmit, olyannyira nem, hogy a hatalomváltáskor majdnem "bedőlt" az ország! Persze aztán Kósa volt a hibás...

incognito ergo sum 2017.11.29. 02:00:15

@yotta:

"Nem így látom!"

Negyedszer nem írom le ugyanazt.

"az kezelhető marad sokáig a jog eszközével."

Egyrészt, nem kezelhető.
Másrészt, kicsit késő megvárni azt amikor már nem.

"Ami katalizálhatja az asszimilációs előrelépést: a helyi konfliktusok, a munkára kényszerítés, a konkurencia megjelenése (a migráncsok), a tanulás és a kivándorlás lehetősége."

Igen, ezeket próbálták eddig a világon, meg nálunk is az elmúlt kb 800 évben és sehol nem jött be soha, hanem inkábbb vidéken nyomor, városban gettósodás bűnözés növekedése, jó kis maffiák. Persze, meg lehet próbálni nálunk is, hátha mindenki másnál jobban tudjuk :-/

Van egyébként működő megoldás is, csak nem ez.

incognito ergo sum 2017.11.29. 02:01:41

@yotta:

"Nem csináltak semmit, olyannyira nem, hogy a hatalomváltáskor majdnem "bedőlt" az ország!"

Kezd erősen elkanyarodni a beszélgetés a valóságtól, nagyjából itt az ideje, hogy lezárjuk. Tanulságos volt, köszönöm.

incognito ergo sum 2017.11.29. 02:07:39

@yotta:

"Németország nagyobb városaiból és az olyan gyöngyszemekből kapott hírekre, mint Tübingen vagy Heidelberg"

igazából nem akartam már válaszolni csak Tübingen említésén akadt meg a szemem, Cataniában összefutottam egy német sráccal, aki éppen Tübingenből érkezett egy éves ösztöndíjjal. Az egyik nogo zónából a másikba :)

"ha lettem volna sem biztos, hogy perdöntő érvelés lenne az egyéni tapasztalat"

Hát igen, a propaganda meggyőzőbb, mint személyesen látni, hogy nincs szétverve a kellemes nyugodt szicíliai nagyváros :)

Ne higgy a szemednek, csak a propagandának.

szemésfül 2017.11.29. 08:33:52

@rokonai: igen, egyetértek
Tamástól minden esetre nem ezt vártam.
Nevezhetjük utálatnak vagy nem, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy akkor Orbán klánja alatt akarunk élni a továbbiakban az egyre fogyó levegőben és alig-szabadságban, vagy nem. Tök mindegy, hogy az LMP utálkozik-e vagy nem. Magánügy. Mit tesz? Mire gondol, az 5-7 de legyen 10 %-ával mégis hogy gondolná?
süti beállítások módosítása