HTML

Bemutatkozás

jakabfy.jpg

Zöld közszereplő, korábbi önkormányzati képviselő Józsefvárosban (2010-2019, LMP), Józsefváros és Ferencváros külső részének országgyűlési képviselőjelöltje (2014 és 2018). Szakpolitikai területek: gazdaság, közlekedés, energiapolitika.

Azért küzdök, hogy közös erőforrásainkat közös fenntartható jövőnk megalapozására fordítsuk, ne magánzsebekbe tömjük, és ezzel további százezreknek adunk munkát, és megélhetést.

Friss topikok

Címkék

Kisegyházak iskolát zsákmányolnának

2017.04.19. 17:55 jt

Az utóbbi hetekben Józsefváros két iskoláját is vitte volna két kisegyház. Na nem ám a legrosszabb sorsú iskoláinkat, hanem rögtön kettőt a lista elejéről.

deakdiak-webre.jpg

A Deák-Diák iskola a görögkatolikus egyház visszalépése miatt marad a KLIK-nél


Akkor még úgy gondoltam, nekem ciki, hogy a google-be meg a wikipediába írogatok olyasmi kifejezéseket, hogy "Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa". Aztán persze rájöttem, hogy nem, ezt a társaságot az ország 99%-a pontosan ugyanúgy nem ismeri, mint én. Pedig jó lesz megbarátkozni velük, mert a friss hírek szerint állami ingatlant is fognak kapni a kerületi Múzeum utcában, exkluzív környéken. Híveik számáról nem szólnak a hírek, de megpróbáltam megnézni a népszámlálási adatokban, és kiderült, hogy a görög ortodox egyháznak 1.701 híve van az egész országban, de az is lehet, hogy a "többi ortodox" kategória releváns, akkor maximum 2.365-en vannak. Ebből maximum 200 lehet az iskolás korú gyerekek száma, amely ha mind egy helyen élne, akkor is egy kis iskola kellene nekik, érthetetlen, hogy miért gondolja megfelelőnek a miniszter, hogy akár öt iskolát is fenntartsanak!

Az viszont sokkal inkább baj, hogy mikroegyházak miniszteri ígérettel a tarsolyukban úgy jelentkezhetnek be iskolákért, hogy három hozzájuk tartozó tanulót sem tudnak felvonultatni. Úgy akarnak átvenni intézményeket, több száz, már évek óta ott tanuló diákot, tanári kart, hogy nekik túl sok szavuk nincs, cserébe viszont az egyháznak fogalma sincs (vagy legalább is elmondani nem akarják), hogyan módosítanák a hétköznapi tanmenetet.

Előre várom a kommenteket, amelyben egyházellenességgel vádolnak. Rossz hírem van, ez nem igaz, a vasárnapi időközi önkormányzati választáson Románné Bolba Mártát, egy függetlenként induló evangélikus lelkészt támogatunk.

Aki ilyen törvényeket hoz, amelyek ilyet megengednek, az a nemzet ellensége. Ahelyett, hogy normális finanszírozást biztosítanának a világnézetileg semleges oktatásnak is, bizományba adnák a tanítást is. (És sikerült? - naná, hogy nem!) Akkor inkább maradjon a csődtömeg és botrányos KLIK, nekik legalább elvileg világi oktatást kell biztosítaniuk, még akkor is, ha botrányosan hibás és egyoldalú tankönyvekből is kell tenniük.

A Deák-Diák iskola esetében visszalépett az egyház, viszont a Vajda iskola diákjainak meg szüleiknek további kitartást kívánok, ott úgy tűnik, hogy az egyház szavazásra bocsátja a kérdést, mindenesetre az önkormányzat az elutasító határozatát húsvét előtt meghozta. Ami sok, az sok.

Szólj hozzá!

Közlemény az Orczy park lezárásáról

2017.03.01. 00:39 jt

Az Orczy Park bezárásáról közleményt adott ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A píár szakot jól elvégezték, de pechükre most a szövegüket egy igazmondó korrektúrázta:

Tisztelt Kerületi Polgárok!

dsc 7269

(Tiszta szerencs, hogy Önök most ilyen képet nem tudnak készíteni, mert jól lezártuk a parkot.)

Ahogy azt már többször kihangsúlyoztuk, a 2013-ban megkezdett Ludovika Campus projekttel nem csak az ország egyik legmodernebb egyetemi campusa jön létre Józsefváros szívében, hanem újjászületik kiirtjuk az ország első tájképi kertjének 10-20%-át. Jó úton haladunk, kb 400 fától már megszabadítottuk az Orczy parkot. A több évtizedes elhanyagoltság után 26 hektárnyi megújult területet adunk vissza a családoknak és sportolni vágyóknak, miután jól megszórtuk hatemeletes betonmonstrumokkal. Ez 11 hektárral nagyobb zöldterületet jelent annál, ami eddig elérhető volt az Önök számára, köszönhetően annak, hogy eddig lezárt részeket is megnyitunk - persze masszív fairtás és beépítés után. A rekonstrukciónak nevezett fairtás tervei a kezdetektől fogva tartalmazták az Orczy-park teljes felújítását, a tervek, elképzelések a 8. kerületi önkormányzat bevonásával készültek el, persze, hiszen kellett a közreműködésük, hogy az építési szabályok úgy változzanak, hogy a közpark is szándékunknak megfelelően beépíthető legyen.

A Ludovika Campus beruházás 2017. januárjára ért el abba a szakaszba, hogy az állampolgárok biztonsága fairtás elleni fellépése miatt indokolttá vált a park átmeneti lezárása, ugyanis azt az NKE átadta a kivitelező cégnek munkaterületként. Ez január 23-án történt meg, az ígéreteinkkel szemben bármilyen lakossági egyeztetés nélkül. Ezt a közleményt is 35 nappal ez után adtuk ki, mert lesz@rjuk a lakosságot. Végül is elketyeg a projekt a negyedik évben és a tizedik milliárd elöltése után is úgy, hogy egy lakossági fórumot tartottunk, azt is csak azért mert a lakosság a munkálatok leállításával kikényszerítette, és a magyar-osztrák EB meccsre időzítve, nehogy túl sokan legyenek. A park minden bejáratához tájékoztató táblát helyeztünk el, a kerületi újságban és az NKE honlapján is megjelent az erről szóló hír a lezárást követően. Mint ahogy az is, hogy a park átmenetileg van zárva, amíg kiirtjuk a kiirtandókat. Tekintettel arra, hogy jelenleg a rekonstrukció munkálatai egymással párhuzamosan és a park teljes területén zajlanak, mert így szerveztük, nehogy a park használható legyen és a benne történő favágások megfigyelhetők legyenek, az Orczy- park munkaterület, ezért speciális munka- és balesetvédelmi szabályok érvényesek rá. A kordonok is ezért vannak, na meg a kíváncsi szemek távoltartására. Egyszerűen azt biztosítjuk, hogy az Orczy-kert történelmi parkjának felújítása a lehető legkevesebb akadállyal (egyenlő komplett lezárás), a lehető leggyorsabban megvalósuljon. A használati igényekre tekintettel külön terv készült a szakaszos megvalósításra, a területek mihamarabbi visszaadására, de azt bent hagytuk a fiók mélyén, és inkább, biztos, ami biztos, fél évre lezárjuk az egészet, és egy másik fél évre a nagyobbik részét. Tessenek futni, andalogni, napozni meg játszóterezni máshol, Józsefváros legnagyobb közparkja a miénk!

A felújítás első üteme előreláthatólag június végén ér véget, tehát a nyári szünetre nyílik meg újra a közforgalom előtt a teljesen megújult játszótér, és a tópart egy szakasza, illetve használhatóvá válik az átmenő forgalom útvonala, ugyanis nem érkezett olyan igény Önöktől, hogy a nyári szünetig futni, átjárni, napozni óhajtanak. De ha érkezett is volna, megtehetik azt máshol!

A második ütemben, a tervek szerint 2017. november 30-tól a park korábbi teljes területét megnyitjuk, addigra megtörténik a történeti alakuló tér újrafüvesítése és elkészül a tóparti büfé épület is. Nem mintha bármi probléma lett volna a fűvel, dehát valamiből meg kell élni!

A harmadik ütem előreláthatólag 2018. áprilisára készül el, a megújuló Lovarda és a sportkomplexum létesítményei – figyelembe véve az Egyetem használati igényeit (amely várhatóan nem terjed majd tovább Makónál) - a közforgalom számára is elérhetővé válnak.

Mi tudjuk, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően az Orczy-kert jobb és szebb lesz, mint amilyen volt, bár a lakossággal előzetesen leegyeztetni gyávák vagyunk, mert félünk, hogy Önöknek más lesz a véleményük: több zöldfelület,

több szabadidős lehetőség a fakivágások miatt árnyékmentes, nyáron 40 fokos sportpályákon, jobb és tisztább környezet (végre ősszel nem lesz tele minden avarral) fogadja majd újra Önöket. Mindehhez csupán türelmet kérünk, meg hogy kussoljanak arról, hogy mi mindent tettünk, teszünk tönkre.

Köszönjük a megértésüket!

Tisztelettel:

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

1 komment

Legyen független a képviselő!

2017.02.28. 09:45 jt

Józsefvárosban, a Magdolna negyedben, egy önkormányzati képviselő lemondása miatt időközi választás lesz április 23-án. Bejelentkezett már két független jelölt is, hogy indulna a körzetben.

Az LMP illetékes területi szervezete úgy döntött, hogy támogatja Bolba Márta evengélikus lelkész indulását független jelöltként.

Tesszük mindezt azért, mert Márta helyi munkája értékes és értékelendő, pártoktól való függetlensége pedig erény. Azt gondoljuk, hogy egy időközi választáson a mi számunkra észszerű egy helyben ismert és elismert, emiatt esélyes független jelöltet támogatni, mint mindenáron saját jelölthöz ragaszkodni. Márta is a lakókkal kötne szövetséget, nem a pártokkal, mint ahogyan mi is.

Márta programját olvasva és személyes találkozónkon meggyőződhettünk arról, hogy Márta az LMP három alapértékét is képviselni fogja megválasztása esetén:

  • a fenntarthatóságot például a felújított önkormányzati terek kapcsán,
  • az igazságosságot a szegények aktív segítésével,
  • a részvételt meg a helyi politika visszaszerzéséről programjában hangsúlyozott tevékenységek mentén

Kívánjuk, hogy a szavazók, civil szervezetek és pártok összefogásának új modellje sikerre vezessen, és Mártát nemsokára képviselőtársamként üdvözölhessem!

Márta kampányát magánszemélyként támogatni itt lehet.

(fotó Márta facebook oldaláról)

1 komment

Olimpia: olcsóbb lenne kiköltöztetni Budapestet!

2017.02.15. 10:01 jt

A napokban mindenki olvashatott egy alternatív gazdasági számítást, hogy mennyi igaz a PWC olimpia megvalósíthatósági tanulmányból. Én nem akarok ennyire károgó lenni, inkább más megvilágításból mondok el valami hasonlót.

A főbb számok:
Kiadás olimpiára: 1.698 milliárd (túlköltés nélkül)
Kiadás infrastruktúrára: 2.070 milliárd (túlköltés nélkül)

Bevétel olimpiából: 954 milliárd
A "gazdaságélénkítő" hatás ügyében egyetértek a fenti cikkel, és az athéni, de akár a riói képek láttán hajlok arra, hogy erősen konzervatív a becslés, hogy az olimpia jobban pörget, mint bármely más beruházás, vagy akár a pénzosztás (lásd még: helicopter money). Így elfogadom, ha ebbe a sorba beírunk egy kövér nullát, bár már ehhez is kell némi jóindulat.

Egyenleg olimpia: -744 milliárd (feltételezzük, hogy az ingatlanberuházás 100%-ban és jól hasznosul)
Egyenleg mindösszesen: -2.814 milliárd (túlköltés nélkül)

Na akkor nézzük, hogy aránylik ezekhez, hogy erre a 3 hétre kiköltöztessük egész Magyarországot mondjuk Párizs mellé!

1. Utazás
Egyes légitársaságok már úgy is nyereségesek tudnak lenni, ha 10.000 Ft alatti/körüli áron kiröptetik az embert odáig. Na de számoljunk 20 ezerrel, oda-vissza 40.000x10 millió egyenlő 400 milliárd. Telerakott különvonatokkal nyilván még olcsóbb volna, kár, hogy a MÁV nem tudna megbírkózni a feladattal.

2. Szállás
Az ottani éjszakázás szálloda minőségben kétfős szobában forgalmas időszakban 80-100 euró (nem belváros, nem luxus), ha a minőségből engedünk, akkor le lehet menni 20 euróig per fő (kemping jellegű szállás csúcsidőszakban). Tehát 6000-15.000 Ft per fő per éjszaka.
Ha az EGÉSZ ország a teljes 3 hétre kiköltözik: ez mindösszesen 20 éj x 10 millió fő x (6000-15000) Ft / éj / fő = 1200-3000 milliárd.

3. Egyéb
Az egyéb költségeket rövidre zárhatjuk, ha azt mondjuk, hogy azok akkor is felmerülnének, ha mindenki itthon maradna. De ha mindenkinek fizetnénk még 20 euró napidíjat, az is csak plusz 1.200 milliárd forint. A jegyeket meg például itthon is meg kéne venni.

Mindösszesen 2.800-4.600 milliárd

Nyilván az egész számítás erősen túloz, hiszen ennyi szálláshely nem fog kiépülni egy városban sem, de az igényeket is legalább 10, illetve még inkább százszorosan túlbecsültem. Nem hiszem, hogy kenne 100 ezer magyar, aki csaknem a teljes éves szabadságát kivenné, hogy az olimpiára utazzon, még akkor sem, ha a fentieket valóban kifizetnénk. Azt azonban biztosan kijelenthetjük, hogy ha az egész országot nem is, de Budapest összes (~1.7 millió) lakóját ki tudnánk küldeni olimpiát nézni 500-800 milliárdból.

Biztos, hogy ez a hobbi kell ennek az országnak, ahol füstöl a metró, omlik a kórházban a vakolat és a szmogriadóra favágás a "megoldás"?

No, menjen is mindenki azonnal aláírni a népszavazási íveket. Kint vagyunk még ma meg holnap reggel 7 (!) és este 7 között ezeken a helyeken: Oktogon, Újpest-központ, Corvin negyed, Astoria, Kőbánya-Kispest, Örs Vezér tere, Móricz Zsigmond körtér és Batthyány tér. Elszórtan más helyeken is nyitva leszünk, és több más szervezet standjával is lehet találkozni a városban.

(kép innen)

6 komment

Egy népszavazást nem is támogató úr is védte az aktivistákat

2017.02.11. 16:18 jt

170211-rakoczi-tamado-kitakart.jpgElőször is, senki ne izguljon, nincsen semmi bajom. Azt hallottam, hogy a tévé már úgy mondta be, hogy kórházba kerültem. Nem, nem, csak egy gyors rutinvizsgálat volt a Balesti Intézetben. Közepes mértékű orrvérzés, ennyit szenvedtem el, a röntgen nem mutatott semmi bajt. Csak indulnak a városi legendák.

A sztori persze ettől igaz, hogy a Rákóczi téri piac előtt fizikailag megtámadták az olimpiai aláírásgyűjtő standot, konkrétan engem. Egy nagyobb darab ember volt, de hát én is megütöm a száz kilót, így nem biztos, hogy egy sport jellegű küzdelemben én húzom a rövidebbet, de ugye közéleti aktivista nem üt vissza, az agresszió nem része a repertoárnak. Ahogy hallottam, az úr aztán az őt épp a kapitányságra szállító rendőröknek is nekitámadt (hivatalos személy elleni erőszak), de így legalább hosszabb időre biztos helyre kerül.

A dolognak a legszebb része, hogy amikor megtörtént a dolog, egy öregúr jött oda hozzánk segíteni, aki nem is támogatja az olimpiai aláírásgyűjtést, de az agressziót még kevésbé, és elviseli, ha az alkotmányos jogainkat gyakoroljuk. Köszönjük!

A tettes nem viselkedett úriemberként az öregúrral sem, de verekedésig nem fajult az a történet. Erről a részről már videót is készítettem, amelyet átadtam a rendőrségnek.

ui: én nem így akarok ám híres lenni, olvassák el inkább a linkek alatt (meg itt ,meg itt meg itt), milyen ügyeket képviseltem.

7 komment

Más népszavazása nem is népszavazás?

2017.02.07. 22:52 jt

Volt egy népszavazás ősszel, amelynek a kampányába Józsefváros nem átallott tízmilliót feccölni "Ne hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk" jeligére. A részvételre való buzdítás helyes, annak idején meg is szavaztam ezt a pontot. Nem is lett volna baj, ha nem sugalmazták volna a „helyes” választ is: közpénzből pártpropagandát. El tudta volna dönteni azt a nép is, magától.

(kép innen)

Most meg épp mi vagyunk az utcán, hogy döntsön a nép az olimpia ügyében is. Mert ugye ez tényleg egymillió forintba kerül minden magyar családnak, míg kötelező betelepítés nincs is. Most viszont nagy a tét: eltapsoljuk-e az oktatásra, egészségügyre, orvosok itthon tartására, füstőlő metróra, energiatakarékosságra, a vidék élhetővé tételére, a nyomor megszüntetésére, az életszínvonal emelésére fordítható nemzeti fejlesztési források egészét olimpiára, vagy hagyunk esélyt arra, hogy elzavarjuk ezt a kormányt messzire, és végre a haladás útjára lépünk. Garancia persze nincs erre, akkor sem, ha nem lesz olimpia, de ha ezt a pénzt elverjük, akkor már esély sem lesz.

Vajon az lesz, hogy Mészáros Lőrinc megint százmilliárdokat lop ki a további stadionépítésekből, vagy megnézzük az egészet otthonról kényelmesen a fotelből, és legfeljebb Los Angeles vagy Párizs mehet csődbe, Budapest vagy Magyarország nem?

Így aztán a múlt héten Józsefváros képviselőihez fordultam, hogy ha most pénzzel nem is, de az őszi elv értelmében támogassa azt, hogy a nép dönthessen a kérdésben, és ne a kormány (a pontos szöveg elérhető itt). Na a fideszesek szerint ez a népszavazás már nem is népszavazás, így szavaztak arról, hogy a kérdés napirendre kerüljön egyáltalán:170202-olimpia-napireni-szavazas.jpg

(elnézést a rettenetes minőségért, messziről készült a fotó. A nemmel szavazók kizárólag Fidesz-KDNP-s képviselők, listájuk elérhető itt)

Nem tudták szegények, hogy egész bekezdéseket emeltem át az őszi Kocsis Máté-féle előterjesztésből (ellenőrzésként elérhető itt). Tehát nemcsak a népfelségre, hanem saját magukra is nemet mondtak azok, akik közben azt állítják, hogy minket képviselnek. Ja persze, rájöttek, hogy ha a nép által bukik az olimpia, akkor könnyen fog bukni a nép által a kormány is.

De mindegy is, úgyis össze fog gyűlni a szükséges aláírásszám, mert a sok együtt dolgozó szervezet összegyűjti, és népszavazás lesz budapestiek százezreinek akaratából. Február 17-ig jelen vagyunk, és legalább minden délután gyűjtjük az aláírásokat a következő helyeken: Oktogon, Nyugati aluljáró, Corvin negyed aluljáró, Astoria aluljáró, szombat délelőtt pedig a Rákóczi téri piac főbejárata, Hunyadi téri piac, Garay téri piac. Továbbiak és távolabbiak a térképen:

 

7 komment

Uruguay-i banánhéj 1.

2016.10.26. 01:03 jt

Két hete a Direkt36 riportjában lebukott Józsefváros kedvenc építőipari beszállító cége, hogy egy behazudott uruguay-i referenciával nyert el egy milliárdos közbeszerzést az Auróra utcai rendelőintézet felújítására. Egy hete az átlátszó.hu írt arról, hogy Welsz Tamásig érnek az uruguay-i szálak. Kapaszkodjanak meg, a sztori még annál is lényegesen durvább, mint ahogy azt eddig leírták, megér egy cikksorozatot itt is. Az első részben arról lesz szó, hogy köthető a sztori a korrupciós hálózatok krémjéhez, a közbeszerzési tanácsadó cégekhez és ezen keresztül a Fideszhez.

Józsefváros valahogy sosem érezte magát elég gazdagnak és erősnek, hogy a közbeszerzéseit maga bonyolítsa. Ahelyett, hogy felvettünk volna pár szakértőt, ezt a munkát mindig kiszerveztük, sokkal több pénzt csengetve külsős cégeknek. Sokáig a Provital nevű cég volt az önkormányzat közbeszerzési tanácsadója, amely a Fidesz kormány közbeszerzési fejeséhez, Homolya Róberthez köthető, aki először az uniós pénzeket osztó nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese lett, majd helyettes államtitkár. Miközben a rendszert és a szabályozást felügyelte a kormány körül, a cége ezen a piacon húzott hasznot, amely miatt OLAF vizsgálat is indult. Ez persze nem vette el a kedvét a kormánynak, hogy tovább alkalmazza, most néhány ezer milliárd (!) közlekedésfejlesztésre szánt uniós pénzek elköltéséért felelős kormánybiztos.

Amikor sok év után kellemetlenné vált ez a kapcsolat, és kitette a céget a kerület, akkor jött helyette az ÉSZ-KER kft. Ennek a cégnek a tulajdonosa Kárpáti Péter György, akinek közös cége van Tiborcz Istvánnal, és egy ugyanilyen (talán nem túl gyakori) nevű ember szerepelt a csúf körülmények között csődbe ment Postabank VIP listáján.

És ami a legszebb, hiába van ezeknek a fullfideszes cégeknek átalány szerződése a közbeszerzéseinkre, az uniós közbeszerzésekre további pénzek csilingelnek kifelé a kasszából ugyanezen vagy más cégek felé. Miért? Hát mert az unió ezt külön finanszírozza!

Az Auróra utcai rendelőintézet felújításáról szóló uruguay-i kamu referenciával súlyosbított milliárdos eljárásban összesen (áfával együtt) 9 és fél milliós megbízási díjat markolt fel az EuProcure kft, mint a projektre szerződtetett közbeszerzési tanácsadó. A céget Kocsis Máté polgármester választotta ki. Ha egy kicsit a cég mögé nézünk, azt látjuk, hogy főleg Heves, Nógrád és Borsod megyében nyertek megbízásokat, és a cég tulajdonosa dr Turcsányi Dániel 2014 óta Eger város alpolgármesterének választotta meg a fideszes többség. Róla azt is lehet tudni, hogy korábban is ő "intézte" az egri közbeszerzéseket, de formálisan csak 14-ben kapott politikai szerepet. Cégéről kiderült továbbá, hogy ügyesen használja az uniós forrásokat, a telephelyként szolgáló egri irodájának egy részét is az EU vásárolta nekik, mint mikrovállalkozás fejlesztési támogatás, amelyet az alapítás után egy év alatt sikerült lezongorázni. Gondoljunk bele, még az infrastrastruktúrát is teljesen alájuk tették, ezek után némileg érdekes, hogy a cég 1, azaz egy főt foglalkoztatott 2015 végén. Vajon minek ehhez két iroda, és milyen hasznosulása van az EU-s pénznek, ha iroda bővítéshez még foglalkoztatás bővítés sem feltétel?

A következő részekben arról lesz szó, milyen munkát végeztek az eljárás folyamán, hány unikális furcsaság történt ebben a milliárdos közbeszerzésben, amilyent se előtte, se utána nem láttunk a praxisunkban.

(kép innen)

Szólj hozzá!

Az Érvénytelen Párt bejutott a parlamentbe!

2016.10.02. 21:04 jt

A mai népszavazás 95%-os feldolgozottságánál az érvénytelen szavazatok aránya 6,3%, ez már 5% alá nem mehet. Területi megoszlásban természetesen Budapest, azon belül is a 13. kerület vezet, a legdurvább szavazókörben 32,7% érvénytelen, majdnem egyharmad. De 20% körüli vagy feletti értékkel büszkélkedhet a Nógrád megyei Szuha, a zalai Hernyék, a baranyai Magyarhertelend is, valamint Dunakeszi és Budaörs egy-egy körzete.

Józsefvárosban összesen 12,5% szavazott érvénytelenül, míg mindössze 2,5% igennel.

A célunkat teljesítettük, köszönjük a több, mint 200-250 ezer üzenet értékű szavazatot leadó tudatos állampolgárnak!

ervenytelen-szavazolap-web.jpg

ui (21:36): már csak 40 szavazókör eredményeit várjuk. Ebből viszont 30 szombathelyi. Vagy levágták a várost az internetről meg a telefonvonalakról, vagy valami komoly gond van. A mostani pillanatban egyébként Vas megye az egyetlen megye, ahol az eddigi adatok szerint megvan az igenek és nemek összege 50%, azaz érvényes lenne az adott megyei népszavazás.

23 komment

Mi is lesz a népszavazás után?

2016.10.01. 17:02 jt

Éppen öt esztendővel ezelőtt helyi népszavazás volt Józsefvárosban. Elég sok a párhuzam a mostani szavazással, de azért van néhány különbség is. Az akkori téma hasonlóan a mostanihoz egy uszításon alapult. Akkor a hajléktalanok ellen, most a migráncsok ellen hergelnek. Apró különbség, hogy a józsefvárosiak jó része tényleg látott hajléktalant, míg az ország 95%-a sosem látott migráncsot. Viszont a hajléktalanok ellátása, a a hajléktalanság felszámolása amúgy állami feladat, a migráncsok ellátására ehhez képes elég kevéssé köteles az állam, ahogy ezt egyébként tavaly a Keletinél láthattuk is, a kisujjukat sem mozdították meg, mármint azon kívül, hogy a vonatokra azért nem engedték fel őket, mintha csak azt akarnák, hogy Magyarországon maradjanak, és a menekülttábor a város közepén, szintén Józsefvárosban legyen. 

Érdekes, hogy akkor a helyi Fidesz kvótát akart: Józsefváros kiveszi a maga részét a hajléktalanok ellátásából, de a többi kerület is tegye ugyanezt. Ehhez képest most a Fidesz kvótaellenesnek adja ki magát, miközben amúgy 100%-os kvótát akar Törökországra, Libanonra meg a közbeeső nem háborús országokra erőltetni. Levonhatjuk hát a következtetést, hogy szerintük a kvóta pontosan akkor jó, ha rajtunk segít. Értékelv nulla, csak az érdek számít, de hát így megy ez arrafelé.

Mindkét szavazásnál durva állami pénzekkel tolták a kampányt, tele féligazsággal én nettó hazugsággal ("Ha nem szorítjuk ki a hajléktalanokat, akkor ők szorítják ki a józsefvárosiakat"). Akkor is előre borítékolható (volt), hogy a pártállami álláspont nagy többségben lesz. Az érvényességnek viszont most nagyobb az esélye.

Mi is történt az akkori népszavazás után?

A várható komoly, 85~95%-os (több kérdés volt) többséggel győzött a pártállami álláspont, az érvényességtől (50% részvétel) azonban messze elmaradt a szavazás. Ennek ellenére mégis megvalósították, amit régóta terveztek: Kocsis Máté, és közrendvédelmi tanácsadója, az ex-SZDSZ-es Szabó Gábor (aki volt Máté tanácsadóként próbálja beadni, hogy mekkora ellenzéki, és egy ideje Tuareg néven hülyíti a népet, már írtam róla itt és itt). A szavazás utáni héten be is indultak a hatóságok. A kerületből az amúgy semmi büntethetőt nem tevő hajléktalanokat begyűjtötték a Déri Miksa és Vig utca kereszteződésében levő gyűjtőpontra, majd szabálysértési határozatokat kaptak, például olyan okokból, hogy a nevezett "egy kövön üldögélt". Erős képsorok is készültek, amikor járókeretes vagy kerekesszékes hajléktalanokat gyűjtenek össze, rég letűnt történelmi korokat idézve, mint például ennek a videónak az elején:

Nos, ha visszatérünk a mostani szavazásunkhoz, migráncs híján erős videókkal talán már nem tudnak előjönni Habonyék. Reméljük, ennek a fázisnak tavaly ősszel már vége lett, most várhatóan nem a szavazás miatt lesz bekeményítés, hanem a bekeményítést erősíthati meg a szavazás. Talán a cél valóban az európai porondon történő erősítés.

Jogi változások biztosan várhatók. Akkor sem mondták meg előre, mi fog következni, most meg még a fideszes parlamenti képviselőknek sincs fogalma róla. Akkor némely dolgot elengedtek, Kocsis Máté például nem számolt be hivatalosan, hogy népszavazáson kért és kapott, Tarlóssal való tárgyalásra felhatalmazásának mi is lett az eredménye, de a jogalkotás napokkal a szavazás után megtörtént - az érvénytelenség ellenére. Nálunk abból indultak ki, hogy az érvénytelenség ellenére is összejött annyi szavazat, amennyivel polgármester lehet valaki a kerületben. Kár, hogy ennek semmi relevanciája nincs, mert a polgármester-választáson sok jelölt közül választunk, a népszavazáson meg két lehetőség van csak.

Ha ebből indulunk ki, akkor a nemek borítékolható többsége esetén a mai napig titokban tartott jogszabály várhatóan már jövő héten meg is fog születni, a parlamenti képviselő fideszesek már jól hozzászokhattak ehhez, hogy az utolsó utáni pillanatban beadott javaslatról, az olvasás reális esélye nélkül kell igennel szavazniuk. Az meg hogy mivel fogják indokolni, teljesen századrangú. Valamit mindenképpen lehet találni: ha több lesz a szavazat, mint amit a Fidesz kapott 2014-ben, akkor azt, ha nem, akkor végső esetben csak annyi marad, hogy a nem több lett az igennél.

Sajnos az ellenzék megint rossz taktikát választott. Bojkott helyett azt kellett volna demonstrálni, hogy elég sok aktív kormányellenes szavazó van, aki érvénytelen szavazatot ad le*, ez az egy lett volna az, ami megijeszthette volna, vagy legalább szemöldökráncolásra késztethette volna Orbánt.

Jelen állapot szerint azt tartanám sikernek, ha az érvénytelenek száma a szavazóként megjelentek több, mint öt százalékára rúgna. Ez már azt jelenti, hogy egy hasonlóan gondolkodó párt a parlamentbe jutna. Ezen felül minden érvénytelen szavazat ajándék*.

ervenytelen-szavazolap-web.jpg

* az érvénytelen szavazásra buzdítás a hivatalos LMP állásponttal szemben álló párton belüli kisebbségi vélemény

11 komment

Bojkott helyett: egy IGEN és egy NEM!*

2016.09.27. 15:57 jt

Ma a baloldal népszavazási bojkottfelhívását megindokló, általuk minden csatornán terjesztett hamis érvrendszerről ejtünk pár szót. Ez nagyjából így szól:

Ha elmész, aláírásoddal hitelesíted, hogy a szavazólapot felvetted, akármilyen szavazatot adsz le, az egyszínű fideszes szavazatszámláló bizottságok a számoláskor kiveszik a szavazatodat, és kicserélik egy érvényes NEM-re.

A dolog több helyütt sántít. Először is, tényként kezeli, hogy a bizottságok csalni fognak. Viszont a legtöbb helyen a bizottságok tanárokból, orvosokból, és egyéb köztisztviselőkből állnak, akik sok választás óta segítenek a lebonyolításban. Ők a törvény ereje szerint senkinek sincsenek alárendelve, csak a választási törvénynek, még egy kis településen valószínűtlen, hogy közülük mindenki fenyítés hatására vagy meggyőződésből megszegné esküjét úgy, hogy ezt bármelyik másik tag tanúsíthatja.

Ha mégis, akkor kevés helyen csalni nagyon kiugró eredményeket eredményez, furcsa, ha kétszer annyi például az érvénytelen, vagy sokkal több a NEM, mint a szomszéd körzetekben. Sok helyen csalni meg nagyon nagy kockázat, szavazatszámlálók ezrei, tízezrei kell, hogy beavatottak legyenek, és egyik sem beszélhetne ki, mert az első elindítaná a lavinát. Az "elmélet" eleve feltételezi, hogy csalnak, akkor is, ha ezzel választás rendje elleni bűncselekményt követnek el, ami börtönnel büntethető.

BTK 350. § (1) Aki a választási eljárásról szóló törvény vagy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés során
g) meghamisítja a választás, a népszavazás, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezés eredményét,
bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ha viszont azt feltételezzük, hogy csalnak, és ebben minden tag együttműködik, akkor jóval egyszerűbb a szavazás végén szándékosan a valósnál nagyobb részvételt jelenteni, és a bojkottálók nevében aláhamisítani, hogy a szavazólapot felvették, majd ennyi érvényes NEM szavazatot az urnába dobni. Ezt nem lehet megtenni a tudatos választók szándékos kétikszes érvénytelen szavazatai esetében*.

ui: megint ment ám a hiszti a bal térfélen, hogy a Nemzeti Választási Bizottság érvényesnek akar tekinteni érvénytelen szavazatot. Ennek a valósághoz semmi köze nincs, mindig is az volt a szabály, hogy egy karikát két egymást metsző vonallal lehet megjelölni, semmi mást figyelembe venni nem lehet.

* a szándékos érvénytelen szavazatra buzdítás az LMP álláspontjával szembeni kisebbségi vélemény.

47 komment

süti beállítások módosítása