HTML

Bemutatkozás

jakabfy.jpg

Zöld közszereplő, korábbi önkormányzati képviselő Józsefvárosban (2010-2019, LMP), Józsefváros és Ferencváros külső részének országgyűlési képviselőjelöltje (2014 és 2018). Szakpolitikai területek: gazdaság, közlekedés, energiapolitika.

Azért küzdök, hogy közös erőforrásainkat közös fenntartható jövőnk megalapozására fordítsuk, ne magánzsebekbe tömjük, és ezzel további százezreknek adunk munkát, és megélhetést.

Friss topikok

Címkék

Az Érvénytelen Párt bejutott a parlamentbe!

2016.10.02. 21:04 jt

A mai népszavazás 95%-os feldolgozottságánál az érvénytelen szavazatok aránya 6,3%, ez már 5% alá nem mehet. Területi megoszlásban természetesen Budapest, azon belül is a 13. kerület vezet, a legdurvább szavazókörben 32,7% érvénytelen, majdnem egyharmad. De 20% körüli vagy feletti értékkel büszkélkedhet a Nógrád megyei Szuha, a zalai Hernyék, a baranyai Magyarhertelend is, valamint Dunakeszi és Budaörs egy-egy körzete.

Józsefvárosban összesen 12,5% szavazott érvénytelenül, míg mindössze 2,5% igennel.

A célunkat teljesítettük, köszönjük a több, mint 200-250 ezer üzenet értékű szavazatot leadó tudatos állampolgárnak!

ervenytelen-szavazolap-web.jpg

ui (21:36): már csak 40 szavazókör eredményeit várjuk. Ebből viszont 30 szombathelyi. Vagy levágták a várost az internetről meg a telefonvonalakról, vagy valami komoly gond van. A mostani pillanatban egyébként Vas megye az egyetlen megye, ahol az eddigi adatok szerint megvan az igenek és nemek összege 50%, azaz érvényes lenne az adott megyei népszavazás.

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jakabfytamas.blog.hu/api/trackback/id/tr5611761311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KayD · http://kayd.blog.hu/ 2016.10.03. 10:55:57

Én és a feleségem inkább elővigyázatosságból nem mentünk el, mert el tudtuk képzelni hogy az érvénytelen szavazatunkat meghamisítják.
Kérdés hogy hányan voltak hozzám hasonló helyzetben, és az is, hogy az érvénytelen szavazatok hogy oszlanak meg az LMP, kétfarkúak, és más pártok között, de mindenesetre örülök az eredménynek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.03. 11:36:35

Én is arra gondoltam, hogy ez a 6 százalék határozottan a viszonylag magas parlamenti küszöböt is átugorja.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.10.03. 15:21:02

@KayD: Te seggfej, ha mindkét körbe húzol egy ikszet, akkor azt nem lehet érvényesként eladni. Mondd azt, hogy lusta voltál, vagy gyáva, vagy érdektelen, vagy ne beszélj róla, csak ezzel a süketeléssel ne égesd magad.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.10.03. 15:22:20

Fájdalmas lehet tudni a XIII. kerületben élőknek, hogy a kerület egyik részén minden harmadik ember impotens idióta.

$pi$ 2016.10.03. 15:31:47

@KayD: "az érvénytelen szavazatok hogy oszlanak meg az LMP, kétfarkúak, és más pártok között"

Az érvénytelen szavazatok nem oszlanak meg pártok között. :D Azért majd próbáljátok meg a következő válastáson is. :D

Kiss Árpád 2 2016.10.03. 16:11:54

Nagyot fogok rohogni ha 2018ban a ketfarkuak bejutnak a parlamentbe. Égés lesz az elmult 26 év osszes politikusanak. Nezzetek, ettol jobban szetrombolni egy orszagot, vagy tobbet lopni, vagy nevetsegesebbe tenni egy orszagot mar technikailag nem lehet. Legalabb rohogjunk egy jot. Ketfarku miniszterelnokot!:-)

TheSaurus 2016.10.03. 17:07:34

@Androsz: Kivéve, ha a szavazáshoz adott toll nyoma pár órán belül eltűnik a papírról, ebben az esetben az üressé vált szavazólapot már akár manipulálni is lehet (nem állítom, hogy fogják, de lehet). Ezért ikszelek mindig a saját tollammal.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2016.10.03. 19:10:15

@TheSaurus: Vagy elviszed a szavazólapot. Mert az urnák lezárása után már nincs szavazólap, tehát ha üreset dobsz be, akkor megjelentél is, meg nem is.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2016.10.03. 19:11:09

@$pi$: Ááááá.. itt ami kis bukott devizahitelesünk, aki nem tudja hogy függ össze a devizatartalék és az import!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.10.03. 19:21:39

@TheSaurus: Én is saját tollat használok. Ők pedig azért ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő tollukkal írjam alá a jelenléti ívet, hogy én se trükközhessek.

De az ügyet azért kissé túllihegjük. Ha csalni akarnak, ráütik a stemplit néhány üresen maradt lapra, egy kis írogatás, aztán kész. Ha egy párt attól fél, hogy csalnak, akkor küldjön embert a bizottságokba. Ezzel a lehetőséggel nem minden párt élt.

@KayD: "az érvénytelen szavazatok hogy oszlanak meg az LMP, kétfarkúak, és más pártok között"

Én azokat a parlamenti pártokat, akik az érvénytelen szavazás vagy a távolmaradás mellett kampányolt, kizárnám a parlamentből. A parlamenti demokrácia aktív részesei, sőt, haszonélvezői a szavazókat megpróbálták lebeszélni arról, hogy éljenek a szavazati jogukkal. Ez szerintem példátlan gazemberség.

midnight coder 2016.10.03. 19:31:59

@$pi$: De. Ha ezt a szavazást parlamenti választáshoz hasonlítjuk - márpedig a post ezt sugallja - akkor ez azt jelenti, hogy összes olyan párt aki az érvénytelen szavazásra buzdított együtt ért el kb. 6%-ot.

Persze a dolog eleve hülyeség, elvégre nem pártokról szavaztunk, hanem a migránskérdésről. Másrészt az ellenzék egy része a távolmaradásra buzdított, ami kétségkívül praktikusabb megoldás, mert így kényelmesen a saját táborukhoz tudják sorolni azokat is, akik inkább a hétvégi házban töltötték a vasárnapot bográcsolással a szavazás helyett. Persze ebben lehetett része a ballib agitpropnak is, de arra sokkal könnyebb rávenni a népet hogy ne csináljon semmit, mint hogy cselekedjen. Azaz az a balliberós aki a magas távolmaradásból arra következtet, hogy a következő választáson ez a sok ember mind rájuk fog szavazni, arra fog ébredni, hogy a keze belelóg a bilibe.

szil_ 2016.10.03. 20:17:21

@Androsz: Áááá, fenéket ez a példátlan gazemberség. Mondok én neked jobbat: ez az egész fing a biliben alsó határon 18-20 milliárd közpénzbe fájt.
A pécsi 400 ágyas kórházból évek óta hiányzik egy ilyen kisebb összeg, amit a fidesz-haverok óriásplakát, citylight, hűtőmágnes (hűtőmágnes, bazdmeg!) házmesterkampány tervezése, gyártása/levezénylése címen zsebrevágtak. És akkor ide még bele sem számoltuk a kisfaszombasznádi fideszes polgi saját akcióját a falu igencsak szűkös pénzéből.

Szabványok 2016.10.03. 20:52:22

@Androsz: Nem tapasztaltam, hogy az érvénytelen szavazat impotenssé tesz. A barátod impotens lett a két iksztől?

Szabványok 2016.10.03. 20:55:51

@Androsz: Én meg azokat zárnám ki a parlamentből, akik gyűlölet szítanak.
Neked is, nekem is van módzserünk egy párt Parlementtől való távoltartására: a parlamaneti választások. Ha nem seretnéd, hogy egy párt bejusson a Parlamentbe, ne szavazz rá!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.10.03. 23:15:33

@Szabványok: Gyülöletet... Mi iránt?

@szil_: Ha érdekel, én is szívesen látnám, ha elszámoltatnának egy csomó embert a pénzekről. De a népszavazás ettől még nem vált értelmetlenné. Egyébként a mostani ellenzék erőltette, csak mára szívesen felejtik el a dolgot, hiszen szerintük Orbán a migránsügyben csak a lakosság kis töredékét képviselte helyesen. Látni akarták, hát most látják, hogy nagyon nem úgy van. Értem én, hogy az ellenzék ezt nem szívesen látja, és magyaráz mindenfélét, de a költséget tessék az ő számlájukra is felróni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 01:06:30

@Kiss Árpád 2: "Legalabb rohogjunk egy jot. Ketfarku miniszterelnokot!:-)"

Hát orbánnál szellemesebb, okosabb ember a Kovács Gergely. Szívesen látnám a miniszterelnöki székben, végre felvirágozhatna kis országunk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 01:09:51

@midnight coder: "összes olyan párt aki az érvénytelen szavazásra buzdított együtt ért el kb. 6%-ot."

Nem pontos. Teljes szívvel csak a kértfarkú javasolta az érvénytelen szavazást.

Nincs hagyománya az érvénytelen szavazásnak. Az egységsugarú szavazó csak egyet tud ixelni. És a népszavazási kérdést meg se értette. Ez a 6% inkább az értelmiség aránya.

Kiss Árpád 2 2016.10.04. 04:37:08

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: en meg Kosa Lajosra gondoltam. Kb olyanokat szoktam rohogni a retorikai nyilatkozat sziporkain mint szegeny Hofin, nyugosztalja...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 04:41:21

@Kiss Árpád 2: :)) Kósa olyan bárgyú, hogy látszólag ártalmatlan. De vedd észre, hogy ott van a kemény magban, minden szemétségre kapható.

TheSaurus 2016.10.04. 07:55:56

Látod, erre nem is gondoltam. Mondjuk mit kezdenék otthon egy szavazólappal? ;)

TheSaurus 2016.10.04. 08:00:27

Bocs, az előzőt @Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]-nek írtam válaszul.

Ezt viszont úgy globálisan: Ha 2018-ban lesz választás, és (érvényesen) szavaz mondjuk 100 000 ember, abból 90 000 a Fideszre, az nyilván elsöprő győzelem lesz, ennyi ember akaratát pedig nem lehet majd figyelmen kívül hagyni.

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2016.10.04. 23:08:36

@KayD: ha ahamisítástól félsz, kilyukaszthattad volna a szavazólapot a karikáknál, vagy levághattad volna az alját :D

Amúgy nagy léptékű csalás nem volt, mert akkor
(i) érvényes lett volna,
(ii) nem lett volna ennyi érvénytelen,
(iii) és nem jönnek ki az eloszlások: 444.hu/2016/10/03/terkepre-raktuk-hol-mukodott-a-kormanypropaganda-es-hol-mondott-csodot

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.06. 10:37:54

"(ii) nem lett volna ennyi érvénytelen,"

Így nem lett annyi. Sokkal több érvénytelennek kellett volna lennie. a lap megcsonkítása semmit sem ér, elővesznek egy másikat :)
süti beállítások módosítása