HTML

Bemutatkozás

jakabfy_02.jpg

Jakabfy Tamás vagyok, az LMP képviselője Józsefvárosban, Józsefváros és Ferencváros külső részének országgyűlési képviselőjelöltje.

Az LMP jelöltjeként azért küzdök, hogy egy tisztességes országgá váljunk, ahol nincsenek pártokhoz kötődő botrányok, mert a pártok nem lopják a közpénzt, nincs kiváltságos osztály, és nem csalják el az adót. Ahol az erőforrásainkat közös fenntartható jövőnk megalapozására fordítjuk, nem magánzsebekbe tömjük, és ezzel további százezreknek adunk munkát, és megélhetést.

lmp_logo.jpg

Friss topikok

Címkék

Utasait szivatja, és magát nyírja a MÁV-HÉV

2018.10.02. 17:04 jt

Ahogy többen is jósolták, jókora helyi botrány lett a MÁV-HÉV legfrissebb húzásából, hogy tegnaptól a városhatáron kívül már csak előreváltott jeggyel lehet felszállni a vonatokra. A kevés jegyautomata miatt utasok százai maradtak le az elérni kívánt vonatokról, és kényszerültek kígyózó sorok végigállására.

 

(forrás) A tippeket kommentbe kérem, hogy ki/mi van az index képének jobb alsó sarkában.

Nem feltételezem, hogy a felelős vezetők olyan hülyék volnának, hogy nem tudják felmérni cselekedeteik súlyát, intézkedéseik előkészítettségét, a botrányok elkerülésének módját. Ennek ellenére, a jelen helyzetre való tekintettel, elismerve a MÁV-HÉV vezetésének azon szándékát, hogy a bevételek nagyobb arányban folyjanak be, adnom kell néhány triviális javaslatot, hogy lehetne a helyzetet európai módon rendezni:

  1. Először gondolkodjunk, aztán cselekedjünk! Felmértük azt, hogy mekkora arányban utaznak bérlettel? Biztos, hogy az utasnak kell az egy hónap "türelmi idő"? Nem a MÁV-HÉVnek, hogy a feltételeket biztosítsa?
  2. Ha igen, akkor legyen elég automata! Annyi automatát kell üzembe állítani, hogy az öt perccel az indulási idő előtt érkező utas ne maradjon le a vonatról. Azaz a jelenlegi automata állomány többszöröse szükséges.
  3. Ha nincs automata, ki kell ültetni pár Marikanénit a padra, aki a szinte kizárólag vásárolt városhatárig szóló jegyeket árulja. Esetleg legalább ideiglenesen újra lehet nyitni a jó régen gondosan bezárt pénztárakat. Ja, hogy ez kiadással jár? Ez annak a másik serpenyője, hogy több lesz a bevétel.
  4. Biztosítsák az online jegyvétel lehetőségét! Nem űrtechnika, a sokat szidott anyacégnek is sikerült már! Ezzel az utasok akár a ráhordó buszon utazva is meg tudnák venni a jegyeket.
  5. Legyen a bérlet kedvezményes! Tök fölösleges az állami megrendelőre mutogatni, ha a megrendelés nem utasbarát, akkor a szolgáltatónak el kell érni, hogy az legyen! Végül is a szolgáltató él az utasból, nem a megrendelő. 2018-ban abnormális, hogy a havi bérlet ára csaknem 20 oda-vissza utazás árával egyenlő, ez a munka miatt ingázóknak tulajdonképpen teljes ár.
  6. Ha mindezek közül egyik sem megoldható, akkor bizony sűríteni kell a járatokat, hogy az utasok jobban eloszoljanak, illetve csökkenjen az utas idővesztesége lemaradás esetén.

Ha mérlegre tesszük a fentieket, a legdrágább opció az, ha minden marad a mostani rendszerben. Bár ekkor a bérletesek száma nyilván növekedésnek fog indulni, de sok sorbanállásra kényszerített utas inkább autóra vált, csökkentve a MÁV-HÉV bevételét, és tovább növeli a dugókat. Hogy a fentiek meg a régebbi közül mi a legolcsóbb verzió, annak eldöntését kénytelen vagyok a MÁV-HÉV vezetésére és szakembereire bízni, ők vannak a számok birtokában. De abban is biztos vagyok, hogy ha egy normális európai országban a cég vezetése röpül, ha ilyen előkészítetlen módon változtatja magát közszolgáltatóból közszivatóvá.

Kirúgásuk jogalapja is megtalálható a MÁV-HÉV közszolgáltatási szerződésében: "A Szerződés célja a Budapest Fővárosban és agglomerációjában felmerülő, [...] helyi és elővárosi személyszállítási szolgáltatás teljesítése, az elővárosi közlekedés iránti társadalmi és gazdasági igények kielégítése, ezzel az elővárosi közösségi közlekedés részarányának fenntartására és növelésére való törekvés a fenntartható fejlődés és környezet érdekében."

A szerző az LMP Közlekedés Műhelyének tagja, aki a MÁV-HÉV helyett is szégyelli magát, hogy ilyen trivialitásokat kell leírni 2018-ban.

45 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jakabfytamas.blog.hu/api/trackback/id/tr2014277469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dezsike 2018.10.03. 12:43:38

Bár nem HÉVvel utazok, de a Volánbuszra is igaz, hogy túl drága a bérlet. 38,3 utazás ára, ami 19 oda-vissza út esetén is ráfizetés. Azaz ha van egy hosszú hétvége, szabi, már nem éri meg. Szerencsére nekem a munkaadóm fizeti 100%-ban, így nekem mindegy, de sokaknak nem. Emiatt állandóan a sofőrnél vesznek jegyet, ami szélsőséges esetben 20 perc késést is okoz. És ez nem mostani probléma, mint a cikkben tárgyalt, évek óta ez megy és odáig se jutottak el, hogy a legforgalmasabb megállóba kitegyenek egy automatát. Bárminemű panasz süket fülekre talál.

kvp 2018.10.03. 13:19:45

A HEV eseten ket dolog jott ossze egyszerre. Egyreszt a MAV uzemeltetesebe kerult, de az automatakat tovabbra is a BKK biztositja, mert kombinalt BKK-HEV jegykiadok. Ez igy szivas, mert a BKK lehetoleg nem akar extra automatakat rakni a varoshataron kivulre.

A masik az a jegykiado szoftver, ami annyira bonyolultra sikerult, hogy ha valaki nem tudja melyik vonalon van eppen es melyik megallonal van a varoshatar (azaz egesz pontosan melyik az elso nem budapesti megallo), akkor nem is nagyon tud kiegeszito jegyet venni a bkv jegy melle. Kombinalt jegy meg nincs is benne.

Maga az automata kepes lenne ugyan kombinalt jegyet kiadni, vagy a MAV automatakhoz hasonloan az adott vonalra az adott allomason vasarolt leggyakoribb jegytipusokat kirakni felulre, de a szoftvert nem igy irtak meg. Es raadasul meg keves is van beloluk a HEV vonalak kulso vegein.

A megoldas egyebkent annyi lenne, hogy a BKK rak meg ki uj automatakat pluszban es megirjak rendesen a jegykiado szoftvert. Sokat egyszerusitene ha a kiegeszito jegy nem tavolsag fuggo lenne allomasonkenti bontasban, hanem fix aru. Akkor maradna 2 eset: kiegeszito jegy es bkv jegy + kiegesztito jegy. Ez pont elferne a specialis jegylista sarkaban, egy kattintasosnak.

Bogomil 2018.10.03. 13:27:16

@kvp: Másik 2 evidens és egyszerű megoldás:
1. Előre váltható (nem napra szóló) jegyek kibocsátása, amelyeket a HÉV-en lyukasztással lehet érvényesíteni, mivel a szerelvényeken úgyis van lyukasztó
2. A MÁV online jegyvásárló rendszerében (Elvira) felvenni az állomások és vonalak adatbázisába a HÉV-adatokat, és lehetővé tenni az online jegyvásárlást, mint a vonatokra. (Az árak nagyjából amúgy is megegyeznek, 10 km 250 Ft, ahogy néztem...)
És én nem értek hozzá...

vanek ur 2018.10.03. 13:58:39

Nézzük sorba a 6 pontot:

1. Jogos - bár nem tudhatjuk, hogy házon belül mikor született meg a döntés. Van egy sejtésem, hogy nem augusztus végén...

2-3. Jogos. Ha azt mondjuk, hogy vegye meg mindenki előre a jegyét, legyen erre lehetőség is. Egy dolgot viszont fényesen igazolt a kísérlet: elég jól látható, hogy eddig hányan utaztak jegyváltás nélkül pusztán azért, mert ráért a kallertől venni - ha egyáltalán eljutott hozzá...

4. Jogos a felvetés. Viszont figyelembe kell venni, hogy továbbra is "közös ló" ez a szegény HÉV, Budapesten belül a BKK ellenőrök nézik, hogy van-e budapesti jegye az utasnak. Egyszerűbb megoldás: az online csak a külső szakaszra ad jegyet, Budapesten belülre nem. Bonyolultabb: ad olyan jegyet, amivel végigmehet a HÉV-vel Budapesten belül is, de akkor azt is meg kell oldani, hogy a BKK tudja ellenőrizni. Az online értékesítés kialakítása nem egy villámgyors valami: a BKK így akarta, de nagyon befürdött vele, a MÁV az appját hónapokig bétatesztelte, mire mindenki letölthette és használhatta, és akkor még nem is tudjuk, mennyi belső teszt volt előtte és mennyi idő ment el a program megírásával.
5. Az addig rendben van, hogy lehetne olcsóbb a bérlet (mint ahogy Nyugat-Európában is kb. 10 oda-vissza út ára), de minden másban eléggé félrenyúlt a blogger, ami elég ijesztő annak tudatában, hogy "az LMP Közlekedés Műhelyének tagja", vagyis az átlagembernél jobban tisztában kellene lennie dolgokkal. Pl. hogy a közösségi közlekedés - főleg a helyi és az elővárosi - közszolgáltatás. Mint ilyet, az ára nem költségalapon van megállapítva, mivel igénybe vételük egy nagyobb közösség (település, de akár a teljes társadalom) érdeke. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a megrendelő viszont köteles kipótolni a bevételek és a költségek közötti különbséget. Vagyis a bérletárak terén pont, hogy az állami megrendelőre kell mutogatni (aki pedig azzal érvel, hogy a bérlet árának 86%-át a munkáltató kell, hogy fizesse, tehát az utazónak a bérlet még olcsóbb). Szóval kedves "LMP Közlekedés Műhely", tessék kidolgozni egy koncepciót a bérletekre.
6. Ez egy kicsit izzadságszagú. Egy pesti embernek furcsán hangzik, hogy "fél óra múlva jön a következő", de amúgy a MÁV-nál se járnak sokkal sűrűbben az elővárosi vonatok.

Összefoglalva: igen, kellett volna gondolni arra, hogy hányan jelenhetnek meg az eddigieken felül jegyvásárlási céllal, és erre rá kellett volna készülni pénztárral, automatával, vagy ha máshogy nem, mint a MÁV-nál, mozgóárussal.

labirintus1 2018.10.03. 14:15:24

@vanek ur: Nem ezen a vonalon, hanem a ráckevei HÉV-en jártam rendszeresen. Arrafelé az volt a módi, hogy ha jött a kalauz, akkor nem kiegészítő jegyet kellett tőle venni, hanem a megfelelő összeget odaadni neki, és ő egyszerűen tovább ment. Volt olyan vasárnap reggel, amikor 10 emberből egyedül nekem volt kiegészítő jegyem.
Gondolom a rendszerszintű bliccelést, meg a kalauz bérét akarták megspórolni.

A megoldás az lenne, ha lehetne kapni előre tömbben kiegészítőjegyet, amit bármikor fel lehetne használni a BKV jegyhez hasonlóan.

jt · http://lmp678.blog.hu 2018.10.03. 14:15:31

@Dezsike: a tarifát az állam határozza meg a közszolgáltatási szerződésben, nem a szolgáltató. A MÁV-HÉV esetében ez itt van:
www.mav-hev.hu/download/88

Na ezért (is) kellene értelmes kormányt választani, vagy a jelenlegit rávenni, hogy az utasok (aka választók) érdekeit képviseljék, és ne a status quot meg a szolgáltatók üzemi érdekeit.

jt · http://lmp678.blog.hu 2018.10.03. 14:33:10

@vanek ur:
2-3. Igen, sokan szálltak fel jegy nélkül, mert ez volt a rendszer. Az utasnak jó volt, mert nem kellett korábban jönni, a szolgáltatónak meg jó volt, mert nem kellett sokkal nagyobb pénztári infrastruktúrát üzemeltetni.
4. Nincs az sehol sem kőbe vésve, hogy közös ló lesz a várossal. Nyilván az lenne a legjobb, ha agglomerációs szintű lenne a megrendelő (és ellenőrző) szervezet, ami csak a mai közigazgatási felosztással ellentétes, viszont a józan észnek megfelelő. Politikai akarat (meg erő) kell hozzá.
5. Ezeket mind tudjuk, sőt még azt is, hogy sem a jegy, sem a bérlet ára nem fedezi a költségeket. Viszont ha a bérlet árát lejjebb visszük, a szolgáltatási szintet meg feljebb, akkor előállhat egy olyan állapot, hogy annyian térnek át autóról vasútra, hogy üzletileg is kifizetődő lesz, és a nagy közösségnek is elkezdi megérni a dugócsökkenés. A vasúti közlekedés költségeinek ugyanis nagyon jelentős része fix költség, kétszer annyi ember elszállítása bőven nem kerül kétszer annyiba. Tudom, hogy ettől messze vagyunk, de ha valahol megjelenik egy sűrű, gyors, pontos, tiszta és kényelmes szolgáltatás, nagyon át tudja rendezni a helyzetet. (Lásd pl Bp-Vác ütemes, zónázó menetrend bevezetése.)
6. Lehet, hogy izzadságszagú, de rendszeres utaslemaradás esetén mindenkinek ki kell jönni negyedórával korábban, vagy borítékolhatják a 20 perces késést a munkából/iskolából. Hamar át fognak szokni autóra, akik megtehetik.

jt · http://lmp678.blog.hu 2018.10.03. 14:38:23

@kvp: a megoldáshoz közelebb vinne az is, ha a kábé kizárólagosan fogyó, adott állomástól városhatárig érvényes teljesárú/diák jegyeket a kezdőképernyőről egy gombnyomással meg lehetne venni. De mivel logikus, szóba sem kerülhetett.

@Bogomil: igen, mindkettő segítene valamennyit (sokat). De mivel logikus, szóba sem kerülhetett.

Ennek a háromnak triviálisan meg kellett volna történnie, mielőtt bevezetik a rendszert.

ételizésítő 2018.10.03. 14:52:31

"a szinte kizárólag vásárolt városhatárig"
Hol van ez a vásárolt városhatár?
Ha csak SZINTE kizárólag, akkor van lopott városhatár is?
(Felhívnám a figyelmet a központozási jelek szerepére. Nem sorminta helyett találták ki őket.)

Ha a marikanénit köznevesítjük, akkor kisbetű (és egybeírva, azt eltaláltad).

"online jegyvétel" - miért nem jó az internetes az online helyett? Mert azt az idősebbek is megértenék?

Minek akar mindenáron írni az, aki ennyire látványosan nem tud?

Ja, a kép jobb alsó sarka. Ha szemben állunk a képpel, akkor szürke aszfalt, a legközelebb a sarokhoz egy kisgyerek kapucnis kabátban.

jt · http://lmp678.blog.hu 2018.10.03. 15:13:14

@ételizésítő:
Arra nem gondoltál, hogy szinte kizárólag városhatárt szoktam vásárolni marikanénitől?
online: ők is hívják így is, úgy is, de inkább online-nak: www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/vegye-meg-interneten-vonatjegyet
De hívják e-Ticketnek is...
Ezen kívül kéretik azt is megjegyezni, hogy milyenen helyesen írtam le azt, hogy "a bevételek nagyobb arányban folyjanak be".
A helyesírási/központozási hibákat a történelmi hűség kedvéért bent hagyom.

vanek ur 2018.10.03. 15:59:47

@jt: "a szolgáltatónak meg jó volt, mert nem kellett sokkal nagyobb pénztári infrastruktúrát üzemeltetni" - és persze ugyanígy örült a kieső bevételnek is :)
Pusztán gazdaságossági szempontból érdekes kérdés persze, hogy mi éri meg jobban: fenntartani a nagyobb infrastruktúrát vagy benyelni a bliccelők miatti veszteséget. Közszolgáltatásnál a gazdaságosság kevésbé lenne szempont, viszont van az az érdekesség, hogy a megrendelő előírja a bevételek beszedését, mivel értelemszerűen a saját finanszírozási kötelezettségét csökkenetni akarja.

"Nincs az sehol sem kőbe vésve, hogy közös ló lesz a várossal" - Kőbe vésve nincs, de ez a jelen állapot. A megváltoztatására várni kb. olyan, mint Káposztásmegyeren a 3-as metró odavezetését...

"A vasúti közlekedés költségeinek ugyanis nagyon jelentős része fix költség, kétszer annyi ember elszállítása bőven nem kerül kétszer annyiba." - Ez ugyebár attól függ, hogy a meglévő menetrend mellett mennyire vannak kihasználva a járművek, és van-e még tartalék a rendszerben (fordulóidő csökkentése, további tartalék járművek). Maradjunk annyiban, hogy ha a meglévő eszközökkel megoldható, akkor tényleg nem nagy pluszköltség (lásd ütemes menetrend a MÁV-nál, éjszakai közlekedés a BKK-nál).

"térnek át autóról vasútra, hogy üzletileg is kifizetődő lesz" - jelenleg a teljes árú jegy / dolgozó bérlet ára a költségek kb. 20-30%-át fedezi. A közszolgálatásban ritkán értelmezhető, hogy "üzletileg kifizetődő". Ez sem az az eset, a szolgáltatónak tök mindegy, mennyibe kerül a bérlet (tehát semmi érdeke nem fűződik hozzá). A társadalmi haszon más. Ezért áll az, amit fentebb is írtál, hogy kormányzati szinten kell a bérletek áraiba (és esetleg a térítési szabályaiba) belenyúlni.

"Lehet, hogy izzadságszagú" Azért izzadságszagú, mert nem ez a megoldás a problémára, hanem a jegyhez jutás biztosítása.

ételizésítő 2018.10.03. 15:59:56

@jt:
Attól, hogy mások hülyék, neked nem kötelező annak lenned.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.10.03. 16:29:47

@Dezsike: A bérlet 80%-át köteles a munkáltató fizetni. A többi nem a szolgáltatóra tartozik.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.10.03. 16:30:32

@kvp: A jegyellenőrzés is a BKK reszortja, ebbe a buliba a MÁV-HÉV-nek semmiféle beleszólása nincs.

Magyar Gábor6817 2018.10.03. 18:01:17

A tippeket kommentbe kérem, hogy ki/mi van az index képének jobb alsó sarkában.

(bbk)Jegyüzér migráncs kisfiú

Máttyáskirály 2018.10.03. 18:53:23

@vanek ur:
2-3: nem, a jegyautomatánál most megjelentek nem a jegy nélkül utazók. Ennek töredéke bliccelt, ugyanis csúcsidőben kb 80%, csúcsidőn kívül 99% volt a valószínűsége hogy jött a kaller ha Budakalácsnál távolabb mentél. Mivel jegypénztár nem üzemelt, automata is csak mostanság jelent meg mindenhol (az elején hol üzemelt, hol nem ) nem is nagyon volt esély / kötelező előre váltani.

Egyébként csak a szokásos türhő paraszt, arrogáns pártállami hozzáállásról van szó. Kis gondolkodással, jóindulattal, a rendszer minimális változtatásával és minimális szakértelemmel ennél nagyságrendekkel ésszerűbb eredmény is születhetett volna.

A H5 vonal által kiszolgált lakosság, Pomáz (~17e), Szentendre (~25e) és a vonzáskörzet ( Csobánka, Pilisszentkereszt, ...) könnyen kiad 50-70 ezer lakost. Persze nem mindenki hévezik és azok sem egyszerre .... de azért az ekkora népességből adódó utazóközönséget 3-4 automatával ( Pomáz, Szentendre) csúcsidőben hatékonyan kiszolgálni több mint optimista elképzelés.

Azt nem tudjuk miért kell a kiegészítő jegynek napra szólni, miért nem lehet a városhatáron belüli vonaljegyhez hasonlóan használni. E-jegyet meg sem említeném.

Egy kiegészítő jegy megvásárlásához 12-13 gombnyomásra van szükség + fizetés, ami gyakorlott vásárló esetén is tetemes idő (+lassú a rendszer mint állat). Reggeli 30m-es sor esetén mennyivel kell előbb kimenni ?

Ma reggel már láthattuk a beígért problémakezelést .... kb hasonló színvonalon. Pomázi egyetlen automatánál 30m aor. Amikor a hév megjelent, előkerült egy kallerszerű jelenség és a sorbanálóknak félhangosan odaszólt, hogy aki erre a hévre várt, szálljon fel nyugodtan, mert a héven is vehet majd jegyet, nem büntetik meg. Erre a sor fele elsprintelt a vágányokon keresztül hogy elérje az éppen beguruló hévet.... Fő a biztonság !
A héven jött a másik kaller, az meg rám szólt hogy miért nem vettem jegyet.... mondom mer' a cimborád most mondta hogy itt is vehetünk, meg ha kinézel még látod a sort..... asszongya, azt bizony rosszul mondta. Játszátok ezt le egymással !

Szóval ez harminc éve is van, holnap is így lesz, oszt' jó napot !

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.03. 18:58:26

A szerző inkább saját maga, és a demagóg hőbörgése miatt szégyellhetné magát, nem mások helyett. Az ugyanis produktívabb lenne.

Nem árt tudni, hogy a jelenleg elérhető kapacitás véges. És nem igazán lehet tömegnyomor idején nagy árkedvezményekkel tömegeket átcsábítani, ha azok szállítására nincs elegendő kapacitás. A korábbi rendszer egyik fő, megoldandó, problémája az, hogy az aki fizetni is akar, a zsúfoltság és a kapacitáshiány miatt maradt ki. Viszont volt csomó olyan ember, aki a kapacitást úgy kötötte le, hogy nem fizette meg annak az ellenértékét.

A hasonló magatartás ellen a visszatartó erőt a szerződésben kikötött speciális kötbér, a pótdíj, hivatott megteremteni. Nem véletlen hát a pótdíjazás irányába mutató szabályozás.

Segítek annyit, a post szerzőjének, hogy a 30 napon át érvényes bérlet esetében azért általában van pár napnyi kedvezmény, ezt egy az egyben letagadni nem túl hiteles. De nem is ez a baj: A munkavállalónak aki vidékről jár be, a munkáltató köteles a bérlet 80%-át megtéríteni.

Azaz, ha heti 1 alkalommal jár be *és* a törvény szerint neki jár a bérlet, akkor is jobban megéri ezt választani, mint a saját költségén a jegyet. Ez alól egyetlen kivétel van: Ha bliccel.

Jól sejtjük: Ez a munkavállalónak kedvezményes. Az a munkaadó aki viszont profitál abból, hogy nagyobb körből tud toborozni és köteles megfizetni ennek az árát bizony elvárja azt, hogy a szolgáltatáshoz szükséges kapacitás folyamatos rendelkezésre álljon. Potenciálisan akár egy rendkívüli helyzetben hétvégén is.

Megjegyzem, hogy tisztességesen fizető munkaadó esetén, ha a munkavállaló megkapja a bérletet, akkor a lehető legnagyobb arányban érdeke igénybe venni a szolgáltatást... Ha lenne kapacitás.

A jegyértékesítés nem a MÁV-HÉV feladata, hanem a BKK-é. És ebben a helyzetben a finanszírozás egyik része az, hogy a haszonélvező önkormányzatok is fizetnek. A szolgáltatási színvonal ennek megfelelő. Mert nem lehet csak az utassal megfizettetni. A rendszerben viszont nem csak a kötelező bérletvásárlási hozzájárulást elmulasztó cégek az élősködők, hanem mások is. Például azok az önkormányzatok akik számára tök jó, hogy az agglomerációban vonzók, mert ott van ez a plusz sűrűbb infrastruktúra, de ennek a költségeihez nem akarnak érdemben hozzájárulni.

Az agglomerációs járatok, beleértve a HÉVet ez utóbbi élősködés miatt mostohagyerekek. És ezért nem fog a BKK sem arra szolgáló fejlesztést kifizetni, hogy az agglomerációban felmerülő speciális igényeket oldja meg.

Bármelyik önkormányzat felhívhatná a BKK-t, hogy mennyi lenne oda plusz automata, plusz pénztár, plusz lehetőség, és biztosan lenne árajánlat erre is. Mint a Software módosítására is. De az adott település NEM akar fizetni az általa igénybe vett szolgáltatásért, és ezt az ott élő emberek, amikor fizetni kéne, támogatják.

A 30 napos türelmi idő alatt viszont az lett volna a normális, ha az utas megpróbál az új rendszer szerint viselkedni, csak a legrosszabb esetben megússza a pótdíjat. Azt, hogy hol van ebből torlódás, hol van ebből baj a 30 nap alatt lehetett volna jelezni. Az önkormányzat is kérhetett volna automatát, jelentkezhetett volna viszonteladó a környéken, vagy a BKK is reagálhatott volna. Csakhogy a 30 napos türelmi idő alatt SENKI sem próbálkozott kényszer nélkül a szabályok betartására. A notórius szabályszegők és a maga részét a közösbe nem beletevő települések együtt viszont kódolják a problémát.

Természetesen a "Helyi forrás - Országos forrás - Utas/munkaadó" típusú hármas költségmegosztás betartásával a jegy, a bérlet is olcsóbb lenne, a helyi önkormányzat elvárhatná a pénztárat is, és lenne forrás a kapacitás bővítésére is.

Meg merem jegyezni, hogy az agglomerációban élők Budapesttől és így akár a 8., 9., 13. kerület kilakoltatással fenyegetett szegényebb lakóitól elvárni, hogy budapestiként a BKKn keresztül finanszírozzák az agglomerációban élő gazdagabb emberek kényelmére az infrastruktúrát nem éppen a társadalmi igazságosság irányába mutat.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.03. 19:08:42

Ja és kedves LMP közlekedési műhelyes picsogó... nem ártott volna tudni az elején, hogy a jegyeladás, ellenőrzés BKK hatáskör és nem MÁV-HÉV, és nem azokon kérni számon valamit, akiknek nincs köze hozzá. Mert, ha ezen az alapon akarsz kormányt váltani, az szánalmas.

És tudomásom szerint a helyi ügyek kapcsán pl. a szegedi buszközlekedés pár anomáliájáról, többek között súlyosan környezetszennyező gyakorlatokról, az LMP a saját felületén is kapott bejelentés, ha már a helyi ügyekre van felület. Hónapok alatt nem is reagáltak.

"zöld" párt...

Egy olyan zöld párt, ahol ezek szerint a közlekedéssel foglalkozó politikus számos meglévő környezetkárosító és veszélyes gyakorlatnál bedugja a fülét, mert leszarja. Nem tudja, hogy a közlekedésben mi kinek is a felelőssége és úgy hőbörög. Nem ismeri a bérletek kapcsán a vonatkozó törvényt és ezért mond butaságot. A bérletek érvénytartama kapcsán is pontatlan...

És mellesleg nem tűnik túl gerincesnek sem. Mert a picsogásodban felveted, hogy a megrendelőtől függetlenül, mit is lehetne. Szerinted, ha a MÁV-HÉV saját hatáskörben a megrendelten felül, azoktól eltérő feltételekkel indítana saját járatokat, ahol viszont sem az állam, sem a BKK, sem más nem finanszíroz, ezért az utasnak drágább, de arra van e-ticket, akkor pontosan tudjuk, hogy ki lenne aki azt az ára, a nem megadott kedvezmények, stb. miatt azonnal kifogásolná.

Fu Manchu 2018.10.03. 19:57:58

@Válasszunk: Azért azt jegyezzük meg, hogya HÉV-vel bejáró multimilliomos agglomeráció-lakos pont Budapestre megy, hogy kitermelje a cége által Budapestnek befizetett iparűzési adót, és ebédelni, fogyasztani is jelentős részben ott fog. Ez egy kicsit árnyalja azt, hogy ki élősködik kin.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.03. 20:00:46

@Fu Manchu: Budapest fizet a közlekedésért, hogy abból profitáljon. Szentendre nem. És pontosan lehet látni mit jelent egy település életben az, hogy van a környékén nagyobb város és vonzó, és mit jelent az, ha nincs.

Fu Manchu 2018.10.03. 20:01:30

@Válasszunk: Látod, pont az e kommentedben leírtak kell kormányt váltani. 8 év után még csak nagyobb kuplerájt csináltak, és szándék sincs a rendrakásra. Miért nincs regionális közlekedésszervezés? Miért forgácsolja szét a hatásköröket a saját (tudom, a BKK önkormányzati, de az iskolákat is sikerült egy pillanat alatt átvenni) cégei között? Miért vannak anomáiák a szegedi buszközlekedésben? Miért vannak még mindig "rnyezetkárosító és veszélyes gyakorlatok"?

Fu Manchu 2018.10.03. 20:03:09

@Válasszunk: Például azt, hogy tömegesen kiköltöznek a nagyvárosiak, akik nem ott termelnek adóbevételeket, de igénybe veszik a helyi közszolgáltatásokat? A városban lakom, nem az agglomerációban, de ez azért eléggé szemet szúr így is.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.03. 20:07:54

@Fu Manchu: (Hopp kimaradt ott pár betű a környezetkárosító gyakorlatoknál valóbban)

Az agglomeráció problémája nem a mostani kormánnyal keletkezett. Sőt sok más település úgy gondolja: "Bár kéne, hogy legyen városi kórház, nekünk kéne fenntartani, de minek akkor, ha itt a megyei is". Az eredmény? A megyei kórház forgalma indokolatlanul magas, és ott van közlekedési káosz.

Ez az önkormányzatiság kapcsán nálunk sajnos a rendszerváltás óta meglévő probléma, és nem is triviális ezt befolyásolni.

Fu Manchu 2018.10.03. 20:14:09

@Válasszunk: Ezzel teljes mértékben egyetértek. De csak azért hoztam fel ezt a szálat egyáltalán, mert itt a harmadik kétharmados, tehát alkotmányozó többsége a jelenlegi kormánypártnak, és ennek ellenére ezek még mindig nincsenek megoldva. Tehát az ellenzéki (vagy az LMP esetében mondjunk inkább "ellenzékit") politikusok jogosan hőbörögnek, a választópolgárnak pedig le kell vonnia a tanulságot. Szóval ebben a témában csak arra a mondatodra szerettem volna reagálni, hogy "[m]ert, ha ezen az alapon akarsz kormányt váltani, az szánalmas", viszont most már kezdünk offtopik irányba elkanyarodni.

Fu Manchu 2018.10.03. 20:15:08

@Válasszunk: (Az előző kommentemben elszúrhattam valamit, így talán kapsz értesítést, hogy válaszoltam.)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.03. 20:17:00

@Fu Manchu: Igen, csak itt alapvetően az kellene, hogy a váltópárt jobb legyen ezen a téren. A FIDESZ kormányzása azért ilyen, mert amíg nincs jobb váltópárt, addig nekik sem kell jobbnak lenni, versenyezni, az ország meg egyre rosszabb helyzetbe kerül.

Máttyáskirály 2018.10.03. 20:57:58

@Válasszunk:

hmm, azért itt lényegesen egyszerűbb a probléma:
Egy (köz)szolgáltató szabályt változtatott (jegy elővétel) amihez a 2018ban minimálisan elvárható infrastrukturát (automata, pénztár, e-jegy) nem biztosítja, így pontosan a szabálykövető vevő szív (pótdíj, késés)

.... de persze mindenki más hibás. Az írásod szemlélete bennfentesnek tűnik, tökéletesen tükrözi a MÁV-BKK valóságról alkotott elképzeléseit.

"A 30 napos türelmi idő alatt viszont az lett volna a normális, ha az utas megpróbál az új rendszer szerint viselkedni, csak a legrosszabb esetben megússza a pótdíjat. Azt, hogy hol van ebből torlódás, hol van ebből baj a 30 nap alatt lehetett volna jelezni" - Ez így szokott működni. Az utasok ( nem egyes számban) összebeszélnek és önként hosszasan sorban állva, lekésve a hévet tesztelik a működést hogy a MÁV képet kaphasson a nyilvánvaló következményekről.
Másutt is így van, ha a fapados bejelenti az ingyenes poggyászméret csökkentését egy hónap múlva, akkor mától az emberek önként kisebb poggyásszal mennek hogy kiderüljenek a rendszer gyengéi. Sőt, ha ma bejelentik hogy péntektől drágul a benzin, akkor mától az emelt árat fizetik.....

"Bármelyik önkormányzat felhívhatná a BKK-t, hogy mennyi lenne oda plusz automata, plusz pénztár, plusz lehetőség, és biztosan lenne árajánlat erre is. Mint a Software módosítására is" - ennyit a MÁV/BKK szakmai kompetenciáiról, ha ezt az önkormányzatnak kell kitalálnia..... a testületi ülésen meg change requestet írnak az automata software-hez. Gondolom az elmű hálózat méretezése is önkormányzati feladat.

agglomerációban élőként most kicsit lelkiismeret furdalásom lett hogy a 8. kerületi kilakoltatások az olcsó bérletem miatt történnek. Arról azért ne feledkezzünk meg, hogy a több tízezer gazdag ingázó olyan budapesti telephelyű cégeket "működtet" amik Budapesten fizetik a helyi (iparűzési) adót és Budapesten fogyasztanak.... lehet tán többel járulnak így a 8.kerület költségvetéséhez mint amennyit a BKKn keresztül élősködnek.

Ne lássunk ebbe többet mint egy dilettánsan kivitelezett változás arrogánsan tálalva. Megoldás a versenyhelyzet lenne

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.03. 21:02:26

@Máttyáskirály: Az árat a BKK tudja. Csak ugye az az önkormányzat aki megfelelő szolgáltatást akar megrendelni a területére (automatát is beleértve) és ezt ki kéne fizesse, nem árt, ha megkérdezi. És utána megrendeli a szolgáltatást és utal...

A kenyér sem úgy működik, hogy nem hülye a pék, tudja, hogy kell neked. Hanem úgy, hogy megnézed mennyiért adják, és ez alapján döntést hozol milyen minőségre, mennyiségre, stb van igényed és megrendeled.

jt · http://lmp678.blog.hu 2018.10.03. 21:35:37

@Válasszunk: jaj, jaj, nagy a baj. Nos, mennyi munkavállaló van az országban? Kb 4,4 millió. És hány lakó? Kb 10 millió. Ez kb 44%. (Az agglomerációban is hasonlóak az arányok, kár próbálkozni.) Akkor a többi 56% ne közlekedhessen, ne mehessen iskolába, ügyintézni, rokonlátogatóba, netán szórakozni kultúrkörülmények között? Arról nem is beszélve, hogy ha a munkáltató kerekperec megtagadja a bérlet visszatérítését.
Meg hát hiába 30 napig érvényes a bérlet, az egyszeri ingázó hétvégén leginkább otthon szeret maradni, nem akkor is zötyögni.

Továbbá az önkormányzatoknak csak a helyi tömegközlekedés megszervezése a kötelessége, a helyközi állami feladat. Nem azt mondom, hogy jó ez így, de ez van. És akkor minek fizetnének?

Amit meg a BKK-MÁV_HÉV viszonyról írsz, szimplán baromság, nem igaz, fake news. A városhatáron kívül a MÁV-HÉV a góré a BKK automaták azért maradtak, mert már ott voltak, és a települések külön kérték, hogy maradjanak. A kiegészítő jegy/bérlet bevétel a MÁV-HÉV-et illeti.

jt · http://lmp678.blog.hu 2018.10.03. 21:36:52

@Máttyáskirály: így van, szívemből szóltál. <3

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.03. 22:53:57

@jt: Őket illeti, de az ellenőrzés és jegyeladás BKK feladat. Itt te nem vagy képben. Pedig azt tudod, hogy kinek az automatájából veszed a jegyet, kinek fizeted be a pótdíjat, stb.

Ha a 44% munkavállaló mellé oda tennéd a diákot, akinek szintén olcsóbb a bérlete, akkor már nem a potenciális utasok 44%-áról beszélnénk. De várj, a nyugdíjasbérletre jogosult, de ingyen utazásra még nem jogosult embereknél is felmerül ám a bérlet vásárlás.

Pláne nem a potenciális vásárlók 44%-áról. Hiszen az utóbbiba nem tartoznak bele például az ingyenes utazásra jogosult nyugdíjasok, a 6 éven aluliak, stb. Így viszonylag kevés embernek KELL bérletet vennie. Ha pedig a cég nem fizeti a bérletet akkor azt KELL megbüntetni.

Szóval itt ferdítesz.

És tudod a 30 napból pár napnyi kedvezményt említettem. Hogyan jön ki a pár nap? Segítek: A 20 nap az 4 munkahét 28 nap alatt jönne össze. 30-28?

Nézzük az eseteket:

1. eset: Előző bérlet érvényessége VASÁRNAP ért véget: Hétfőtől megveszed... Nem vasárnap lesz az utolsó nap, hanem kedden +2 hétköznap

2. eset: Előző bérlet érvényessége HÉTFŐN ért véget: Keddtől veszed meg. Nem hétfőn lesz vége, hanem szerdán. +2 hétköznap.

3. eset: Előző bérlet érvényessége KEDDEN ért véget. Csütörtök a vége. +2 nap

4. eset: Előző bérlet érvényessége SZERDÁN ért véget. Péntek a vége. +2 nap.

5. eset: Előző bérlet érvényessége CSÜTÖRTÖKÖN ért véget. Sajnos szombat a vége.. Megnyerted a pénteket +1 munkanapot. DE nem a 31. naptól kell új bérlet, hanem a 32.-től.

6. eset: Előző bérlet érvényessége PÉNTEKEN ért véget. Sajnos vasárnap a vége. Legrosszabb eset: 0

7. eset: Előző bérlet érvényessége szombaton ért véget. Vasárnapra nem kell bérlet, csak hétfőtől, innen megegyezik az első esettel.

Van egy sorozatunk: 0,1,2,2,2,2,2
Medián 2
És az átlag is 11/7 = 1,57. Egészre kerekítve 2.

---

Azért, mert pl. a HÉV, a városhatárt elhagyó BKK-s buszvonalak alapvetően azért is BKKs jeggyel mennek, mert a helyi szolgáltató plusz szolgáltatása. A helyközire ott a busz, a vonat, stb.

A HÉV ilyen szempontból nem egy szolgáltatás ami "jár", hanem a budapesti hálózatra való rácsatlakozás. A HÉV ettől gazdátlan mostohagyerek. Mert alapvetően a helyi közlekedés rendszerén belül üzemeltetett, de a várost elhagyó vonal.

Ebből 2 opció lett volna.

1. Azt mondani erre Budapesten is vonatjegy kell vagy Budapest Bérlet, mint a rendes vonatra. És teljesen MÁV, MÁV jeggyel, MÁV díjszabással.

2. Vagy, ha megmarad a budapesti helyi rendszer részeként, akkor aki ebben részt akar venni és szolgáltatási színvonalat vár el, az éppen úgy fizesse be a részét és szálljon be a rendszerbe.

A fővároson kívül gyakorlatilag sehol nem ment ki a helyi közlekedési cég városhatáron kívül.

Az, hogy te valamit baromságnak minősítesz anélkül, hogy megnéznéd kitől veszel jegyet... Kinek a feladata a jegy értékesítés, ellenőrzés a szerződések szerint, az gáz. Tudod te azt mondod, fake news. Én meg azt mondom nézzék meg pl. a jegyet. Az automatát.

Vagy éppen azt, hogy a BKK honlapja szépen BKK-s jegyet mutat be.
Soroljak még forrásokat?

Mondjuk: www.mav-hev.hu/download/787

7. oldal. PONTOSAN le van írva, hogy a jegy és bérlet értékesítés, ellenőrzés, pótdíjazás BKK feladatkör. Méghozzá a minisztérium és az önkormányzat döntése alapján.

Elég nagy baj kedves Jakabfy úr, hogy Ön előbb tanulta meg a "szimplán baromság" vagy a "jaj, jaj, nagy a baj" c. beszólást, mint a tények ellenőrzését, vagy éppen az általános iskolai szintű matematikát. Nem baj, ez tökéletesen jellemzi az ön mögött álló politikai csoportot. Millió és egy kérdésben éppen így jött tényekkel szemben a hasonló arrogáns viselkedés politikustól.

Csak az a baj, hogy míg ön a közszereplést választotta, amivel jóval több kritikát kell viselnie (igen, akár a saját blogján is), addig azok akiknek önt meg kellett volna nevelnie, meg kellett volna tanítani viselkedni nem biztos, hogy örülnek az önt érő olyan kritikáknak, amikért keményen megdolgozott, de ami az ő munkájukat is dicséri.

Mert, ha azt utánozzuk, hogy ön a beszólásait tendenciózus ferdítéssel támasztja meg, s közben politikusként arrogáns az ön ferdítését, hazugságait észrevevő választóval szemben, akkor nem csak a hazug és becstelen politikus jelző ragad önön, de a neveletlen bunkóé is.

Ön nem csak tájékozatlan, és alkalmatlan, nem csak a sok létező ügyet a saját munkájában ignoráló naplopó, de arroganciában, bunkóságban és becstelenségben a kormánypártok nagyjaival egy szinten lévő alak. A gond csak az, hogy ehhez náluk pl. a jelenlét, hálózat megszervezésénél politikai munka, pár jó intézkedéssel (a rosszak mellett) szerzett érdemek is társulnak és mégsem törekedtek olyan szélsőséges dolgokra, mint az ön pártja.

Javaslom, ha úgy gondolja, hogyha a FIDESZnek elnézzük a hazug, bunkó, nyilvánosan becsületsértő viselkedést, akkor önnek is, akkor mielőtt ezt a viselkedést folytatja, előbb érje el a különbséget jelentő csekélyke érdemeket is...

jános515 2018.10.04. 07:29:19

Már bocsánat,de aki itt mosdatja a máv-hév társaságot, annak csak egy kérdésre kellene a választ megtalálni.
A szóvivő--Lőcsei Virág--büszkén azt hirdette, mondta ki ország világ előtt, hogy a máv-hév szolgáltatást nyújt , amiért fizetni kell. ( Csak nem tette hozzá, hogy az a szolgáltatás milyen szinvonalú , hiszen őt ezért fizetik )

Nos, ha a szolgáltatásért fizetni kell, az rendben van. De tessék már mondani, egy szinvonal alatti, sz@rnak is nevezhető-- bizonytalan és kiszámíthatatlan személyszállításért, miért is fizetünk ? A személyvonatot a sebesvonattal összekapcsolva lassan Intercityt hoznak össze, hogy több legyen a bevétel, de mást nem tudnak felmutatni.

De miért nem fizeti ki a teljes menetjegy árát a máv-hév ha késik ? Azért mert a kedves utasok--vagy ahogyan ők mondják a hangosbemondón, a kedves utazóközönség--nem ér időbe, munkahelyére, iskolába, lekési a csatlakozást, netán órákat áll--valahol a nyílt pályán és közben hülyíti az embereket ?
Ez volna a világszinvonalú szolgáltatás ?

Az hogy tavaly 1,8 millió percet--azaz 365 napot--késett a máv , amely a kedves utasokért van és amelyet a kedves utasok tartanak fenn, adójukból és a kedves utasok fizetik a vezér és " szakértői " fizetését--a nagy nagy semmiért--ez már szint természetes.

Ám ha már a kedves utas megveszi a bérletet, a jegyét--akkor talán joggal várja el hogy a pénzéért ne késéseket, ne idegességet és ne állati módon ,összezsúfolva történjen a kedves utazóközönség " szállitása mert -- fapados ide, fapados oda, a "gőzpöfögészeti tovalöködöm" hamarabb célba ért, és időben--pedig akkor is voltak utasok, és akkor is volt máv-hév.

Talán nem az utazóközönség tehet arról hogy egyesek és kettesek nem tudják ellátni a feladatukat. Meg kell találni számukra a megfelelő munkát. Mondjuk a közmunkát, mert ott talán nem tesznek ennyi kárt ha már nem értenek semmihez . De ha már elhangzott sokszor a versenyszféra, akkor ezen " kiváló szakemberek " miért is nem a versenyszférában mutatják meg tudásukat ? Mert a dumából lassan a Dunát el lehet rekeszteni !

CyberPunK 2018.10.04. 08:46:25

Egyszerű, fel kell szállni, és amikor jön a kaller, akkor le kell rakni közösségileg. Erre mondaná az átlag nyugati, hogy öntudatos polgár. A keleti meg azt, hogy anyáddal szórakozzál. De mi csak sorban állunk, mint a birkák. :(

Ahoj- 2018.10.04. 08:46:53

Mit vársz ezektől az állami cégektől.
Annakidején a MOL jelentős vezérkarát egyik napról a másikra átrakták a MÁV-ba. Tegnap még az olajhoz értett, ma már a vasúthoz. Hiába, aki közel áll a tűzhöz mindent lehet, azért tartunk itt mert semmirekellő, nulla hozzáértéssel rendelkező idióták vannak vezetői pozicióban!

vanek ur 2018.10.04. 08:58:07

@jános515: Nagy divat fikázni a MÁV-ot, és a kritikák jó része nem is alaptalan.

2 megjegyzés:

1.
Ez az "egy év alatt 1,8 millió percet (3,5 évet) késett a MÁV", egy hangzatos, demagóg duma. Jól eladható főcímként. De nézzük már meg a valóságot: naponta a MÁV-nál kb. 3000 vonat közlekedik. Van, amelyiknek fél óra a menetideje, van, amelyiknek 6 óra. Nyilván az előbbiből van több, ezért mondjuk azt, hogy egy vonat átlagosan 45 percet közlekedik. Tudod mi jön ki ebből? Az összes vonat 49 275 000 percet közlekedett. Ez 93 év. A késési arány 3,6%. A 45 percre vetítve kevesebb, mint 2 perc. Vagyis: nyilván senki nem örül a késésnek, és lehet - sőt, kell is - javítani a számon, de a helyzet nem olyan rossz, mint amilyennek elsőre hangzik.

2.
Mai áron számolva több mint 3000 milliárd Ft-tal (más módon számolva 4-500 stadion árával) volt alulfinanszírozva a MÁV az 1980-as évek óta. Ennyi pénzt nem fordíthattak fejlesztésre, karbantartásra. Azon kell csodálkozni, hogy az 50 éves mozdonyok még működnek, és a 40 éve rendesen nem felújított pálya még nem esik szét (illetve nem csoda, ha csak 20 km/h-val döcögnek rajta a vonatok). Minden tiszteletem azoké a szakembereké, akik ebből a sz@rkupacból tudnak várat építeni - azaz naponta közlekedtetni a vonatokat. Az más kérdés, hogy ha hagynák a szakembereket szakmai munkát végezni, ebből a pénzből is ki lehetne hozni jobbat, mint ami most van. De ez is politika: jelenleg a lojalitás többet számít, mint a szakmaiság, amikor egy állami cég vezetéséről van szó.

Ahoj- 2018.10.04. 09:32:48

Egyébként mit nem lehet 1 hónap alatt elintézni:

- 20 db-os gyűjtőjegy gyártása:
Budapest - Budakalász, Lenfonó
Budapest - Pomáz
Budapest - Szentendre szakaszokra

Bérlet árának csökkentése 30%-al.

Online jegyrendszer felrakása a MÁV honlapra.

Gondolom a kitalálástól a megvalósulásig volt vagy 2-3 hónap, de ha 30 nap áll rendelkezésre akkor sem lenne lehetetlen.... bár egy ilyen országban ne csodálkozzunk.

vanek ur 2018.10.04. 09:44:33

@Máttyáskirály: "a jegyautomatánál most megjelentek nem a jegy nélkül utazók. Ennek töredéke bliccelt, ugyanis csúcsidőben kb 80%, csúcsidőn kívül 99% volt a valószínűsége hogy jött a kaller ha Budakalácsnál távolabb mentél."

A HÉV szerelvényen nem lehet úgy végigmenni, mint a vonaton, a kaller csak a megállókban tud átszállni egy mésik kocsiba. A menetrend szerint 2-5 perc van egy-egy megálló között (többynire inkább 2-3). Ennyi idő alatt jó, ha 2-3 jegyet ki tud adni azoknak, akik jegy nélkül szálltak fel, de egy HÉV kocsinyi utas meglévő jegyének/bérletének végigellenőrzése is elég necces. Vagyis ha egyedül van a kaller és még rendesen is dolgozik, csúcsidőben garantáltan nem ellenőriz végig egy 6 kocsis vonatot. Amúgy még 2 kallerrel is véleményes, hogy a vonaton történő jegykiadás mellett csúcsidőben végig tud-e minden, rá eső kocsit legalább 1× ellenőrizni. A nem Szentendrén, hanem később felszálló utasoknak még jobb esélyük van, hogy nem találkoznak kallerrel, ehhez csak egy olyan kocsiba kell szállniuk, ahol már járt az ellenőr.

Azt látatlanban is ki merem jelenteni, hogy az automaták előtt a tumultus csúcsidőben volt a legnagyobb, azon kívül kevésbé kritikus (bár nyilván akkor se mindig optimális) a helyzet.

kisf 2018.10.04. 10:17:27

Mondjuk a Bp.-Gödöllő/Csömör sem kerek....Rákosfalván nincs automata (a busznál sem), nincs jegyvételi lehetőség. Valószínű több helyütt is így van (pl. Szabadságtelep), Csömörön meg lefagyott az egy szem automata....

jános515 2018.10.04. 11:59:25

@vanek ur:
Bocsánat, én csak a tényeket írtam le és nem fikáztam a MÁV-ot sem a HÉV -et és az ott dolgozókat sem és nem is fogom .
Hogy a Máv ennyit késett,--azaz egy évnyi időt--egy év alatt, nos ezt sem én találtam ki hanem ők írták le .
Hogy mennyi vonat közlekedik, az pedig már bocsánat, de nem érdekel. Ha valamiért fizetek, ha az állami céget az adónkból tartjuk el, akkor azért vagy megkapom a megfelelő szinvonalú szolgáltatást--és akkor nem háborgok. Ha nem, akkor pedig jogos a kérdés--hogy miért is vannak a milliókért ott egyesek ?

Nos, ezt nem a vasutasok ellen írtam, hiszen van--volt és remélem sokáig lesz vasutas ismerősöm, barátom. Ők legalább annyira kétségbeejtőnek látják a jövőt, mint egy utas. Hiszen mindenki tudja hogy az első a stadion, második a párthűség, harmadik pedig a lakájok kitartása a legfontosabb , a mostani kormánynál. De olyankor mi lesz--ha mondjuk egy zsúfolt, vonatszerelvény találkozik a nyílt pályán egy másikkal, aki szintén gyorsan jön és szintén utasokat szállít ?

Végül egy mondat. Tisztelem a vasutasokat, a BKV, a HÉV és a személyszállítással foglalkozó dolgozókat, mert a balhét mindig ők viszik el. Vezetőt csak kitüntetés átvételénél és nagystílű
magyarázkodásnál láttam ebben az országban--a gengszterváltás óta ! Hiszen csak ezt tudják és talán a nevüket leírni.

vanek ur 2018.10.04. 15:39:12

@jános515: "Hogy a Máv ennyit késett,--azaz egy évnyi időt--egy év alatt, nos ezt sem én találtam ki hanem ők írták le."
Nem a késési adat tényszerűségét vitattam. A gond az, hogy ez az adat úgy jelent meg, hogy nem volt semmihez se viszonyítva, így pedig csak hangulatkeltésre jó, meg szalagcímnek.

"Hogy mennyi vonat közlekedik, az pedig már bocsánat, de nem érdekel."

Pedig nem ártana. Mondjuk látsz egy ilyen kijelentést: "5 mm pontossággal fúrok". Nem mindegy, hogy ezt egy fogorvos, vagy egy olajfúró mondja...

Vajon akkor is ennyire elégedetlen lennél a szolgáltatás minőségével, ha azt írná az újság, hogy a vonatok a menetidejükhöz képest átlag 3,6%-ot késtek? Vagy azt, hogy egy egyórás út a késések miatt átlagosan 2 perc 10 másodperccel volt hosszabb? (Az átlagokban persze az is benne van, hogy elég sokan pontosan érkeztek, de aki késik, az sokat késik.)

Amúgy a németeknél is van hasonló adat: a Deutsche Bahn összesen 8 évet késett 1 év alatt. Felmerülhet hát a kérdés: vajon a DB kétszer olyan rossz, mint a MÁV?

Óvatosan a statisztikával, ugyanabból a számból ki lehet hozni bármit és az ellenkezőjét is.

jt · http://lmp678.blog.hu 2018.10.09. 12:13:07

@Válasszunk: no lássuk, hogy is kell ezt érteni: az ellenőrzés és a jegyeladás alapból nem BKK feladat. A minisztérium a BKK-t a ezekkel a feladatokkal csak MEGBÍZTA. Azaz normál helyzetben a MÁV-HÉVnek kéne ellátnia, de nem volt célszerű még egy infrastruktúrát erre kiépíteni, így volt logikus az átadáskor. Viszont tudomásom szerint semmi sem tiltja például azt, hogy a MÁV-HÉV _IS_ értékesítsen jegyet a saját járataira, nota bene akár online.

No de egy kérdésre válaszolj, mielőtt édesanyámmal együtt elküldesz még melegebb éghajlatra, ilyen-olyan okból: szerinted az normális, hogy elővételben meg kell venni a jegyeket, miközben a szolgáltató (vagy annak megbízottja, akárkije) annak feltételeit nem biztosítja, hogy ezt ésszerű idő alatt megtehessék az utasok?

jt · http://lmp678.blog.hu 2018.10.09. 12:23:48

@jános515: a MÁV-HÉV háza elejét ezekből a szempontokból szó nem érheti. A járművek pontosan közlekednek, a késések ritkák. A hozzászólás nem idevaló.

@vanek ur: <3

Viszont a HÉV szerelvényt is normálisan végig lehetne ellenőrizni, még a jelenlegi állománnyal, jegykiadással is. A városhatáron felszáll 3 ellenőr, két megállót megy, megállónként egy-egy kocsit leellenőrizve, majd közülük kettő megfordul, csak a harmadik megy végig a vonalon, és figyeli a maradék (igen kevés) felszállót. Ez sem egy rocket science, csak logikus munkaszervezés. Így eszükbe nyilván nem jut, mert automatánál sorba állítani a népet, majd fotelből nézni nekik kényelmesebb.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.09. 13:22:23

@jt: Szerinted nem tiltja. Nem támasztod alá, csak kinyilatkoztatod, kihagyva azt, hogy szerinted. Mindezt vidáman, érvek nélkül.

Mindezt anélkül, hogy elismernél akár csak annyit, hogyha a feladatot a BKK vállalta, akkor bizony NEKIK kötelességük lenne ezt jól ellátni. Hogy a jegyeladási visszásságokért elsősorban azok felelnek akik feladata a jegyek értékesítése. Érdekes dolog, hogy az valahogy kimaradt nálad, hogy ha már elvégezték NEKIK biztosan jól kellene csinálni, és ők biztosan nem nyújtanak elégséges színvonalat.

Az állításod valóságtartalmát vizsgáljuk meg egy kicsit más szempontból. A MÁV-HÉV egy közpénzből működő szervezet. Ha olyan feladatokra költenek közpénzt, ami nem az ő feladatuk, és stabilizálódik az a rendszer, hogy más munkáját ők látják el, náluk jelentkezik a költség, náluk fogy a közpénz, az hűtlen kezelés, hanyag kezelés gyanúját veti fel.

Ehhez megfelelő automatákat megrendelni, azok telepítését megtervezni, megoldani áramellátást, kommunikációt, ahol kell feltúrni hozzá a földet, peront, bármit egy jelentős olyan beruházás lenne, amit NEM a saját feladatuk ellátására látnak el. Amit szerződéses jogviszony nélkül, az állami pénzt pazarolva, a BKKnak megtakarítást termelve csinálnak.

Ha szerinted a hűtlen kezelés, a hanyag kezelés nem tilos, ha ezzel tudod védeni a postod, mert nincs benned annyi becsület, hogy elismerd: Ez valóban BKK feladatkör, rossz helyre címezted a postod és lehozz egy korrekciót, ahol a BKKt küldöd el melegebb éghajlatra, az azt hiszem megérted miért gond. Tevékenységi köröket, alapításkor történt egyéb szabályozást is lehet nézni, de már a BTK és a hivatkozott egyezmény elég a kérdés eldöntéséhez.

Kettőnk között az a különbség, hogy én ezeket megnéztem, érveltem, te kinyilatkoztattál és olyanokat nézel nyilvánosan hülyének, akik veled ellentétben utánajártak egy olyan kérdésnek, aminek NEKED lett volna munkaköri kötelességed utánajárni.

A BKK jelen esetben NEM a MÁV-HÉV alvállalkozója. Hanem arról van szó, hogy a jegyértékesítést is tartalmazó közlekedésszervezési feladatcsomagot a MÁV-HÉV eleve nem kapta meg, hanem azt más feladatok átvételéről szóló megállapodásban a BKK megtartotta. Itt a BKK nem a MÁV-HÉV megbízásából jár el, hanem a Minisztériuméból.

A BKK kapcsán emlékszünk egy történetre. Tavaly nyáron a T-Systems belebukott az online jegy értékesítést célzó rendszerébe. Itt a T-Systems a jó rendszer lefejlesztését tavaly őszi határidővel vállalta, plusz költség nélkül. Ha ezt nem veszik át, az is a közvagyon (vagyon értékű jogok) elherdálása, így ezt meg kellene követelni tőlük.

Miért nincs a MÁV-HÉV viszonylatain online jegyvásárlás? Mert a jegyeladás kapcsán a szolgáltatás megrendelője jogosult eldönteni, hogy ki árul jegyet. Ezt a feladatot a MÁV-HÉV nem kapta meg, a BKK viszont megkapta a minisztériumtól. Ezt a feladatot a BKK nem látja el megfelelő színvonalon. És ez a BKK aki feladata a jegyeladás, és ezen belül akár az Online jegyeladás is, a tavalyi BKK e-jegy botrány után kapott ígéretet (szóbeli szerződést) a jó rendszer térítésmentes leszállítására 2017 őszén, de ez a rendszer nem állt fel sem tavaly ősszel, sem idén ősszel.

Én ezt már jeleztem, a BKK e-jegy botrány ügyében bizony ügyészség felé is ment levelezés, ami elvben a kérdésben a választókat képviselő politika feladata lenne.

Hogy normális-e a BKK megoldása, amiben elmarad a megfelelő jegyértékesítés? Nem. De ehhez a MÁV-HÉVnek nincs semmi köze. A BKK-t akié a feladat viszont elfelejted számonkérni, annak ellenére, hogy az e-jegy botrány után ez forró téma.

jt · http://lmp678.blog.hu 2018.10.10. 11:03:28

@Válasszunk: Tekintettel arra, hogy a minisztérium meg a BKK közötti szerződést egyikünk sem ismeri, fölösleges a részleteit találgatni.

Én azzal a gyanúperrel élek, hogy a BKK ezt úgy vállalta, hogy fixen meghatározták, hol hány automatát üzemeltetnek. te meg azzal a gyanúperrel élsz, hogy mindenki hülye, főleg én.

No de akkor járjunk csak rendesen a dolog végére: kimittud.atlatszo.hu/request/mav_hev_vonalak_jegyertekesitese

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.10.11. 17:59:22

@jt: Ha fix mennyiségű automatával vállalták volna, akkor is az ő feladatuk kizárólagosan. Így ez a hiba a minisztérium hibája lenne akkor. Ez előfordulhat. Ebben a kérdésben hasznos az adatigénylésed. Végre egy jó lépés!

Csakhogy a hiba ennél lényegesen összetettebb pár szempontból, más szempontból jóval egyszerűbb. És ezt, ha egy kicsit gondolkodtál volna a postban előadott hőbörgés előtt neked is tudnod kellene. És a miértre is lenne válaszod.

A probléma gyökere ugyanis ott van, hogy a HÉV egyszerre lát el helyi (pl. Békásmegyer, Csepel és hasonló végállomások esetén) és helyközi közlekedési feladatokat. A hangsúlyos helyi feladatok miatt ugye Budapesten belül elég sok jegy típusnak meg kell lennie a támogatása. És még fontosabb szempont az, hogy ugye a Rigó projekt kapcsán a majdani elektronikus jegyrendszerbe ezek sokkal jobban integrálandó járatok, mint a Budapest bérlettel igénybe vehető helyközi járatok.

Ahhoz, hogy a BKK által tervezett tarifaoptimalizáció működjön a budapesti hálózat szerves részletét képező HÉVeken a jegyek érvényesítése itt mindenképpen BKK feladatkör kell, hogy legyen a vonalak egy szakaszán. Kétféle rendszer kezelése viszont sok automatizmusnál jelenthetne gondot, így itt kizárólag a BKKnak adni a feladatot érthető.

EZT a kiindulási helyzetet a szerződések ismerete nélkül is láttad.

Más is jelezte, hogy ez BKK hatáskör, te őket is leszóltad, te viszont csak ez alapján kaptad meg a munkádat is érintő leszólást.

De az a probléma, hogy a BKK kapcsán ígéret született a mobiljegyes fiaskó után a JÓ megoldásra a T-Systems részéről is, de mégsem készült el semmi egy BIZTOSAN jelenlévő probléma. Ha pedig ez a probléma nem lenne, de lenne BKKs online jegyértékesítés, akkor most sem lenne semmi probléma. Ugye?

Szintén probléma, hogy a Rigó projekt bizonytalan ideje és bizonytalan ideig csúszik. Ha a Rigó projekt kész lenne, akkor a feltöltött közlekedési kártyát csak kezelni kellene felszálláskor, a jelenlegi probléma az automaták körüli sorokkal nem létezne. A Rigó projekt csúszása viszont biztos probléma. És biztos, hogy BKK felelősség. És ez a csúszás ismét oka annak, hogy ez a káosz felmerül.

És sem a Rigó projekt, sem a korábbi BKKs mobiljegyes projekt rendbetétele nem minisztériumi hatáskör. És, ha a BKK ezekben a kérdésekben tartaná a határidőket akkor ugyanennyi automata is BŐVEN elegendő lenne, még sok is. Viszont az előre váltott jegyekre való átállás kapcsán sok tervezett időpont, céldátum is éppen a Rigó projekt akkori álláspont szerint tervezett időpontjához kötődik.

Tedd fel magadnak a kérdést, hogy a Rigó csúszása, a mobiljegyes fiaskó, a beígért jó változat elmaradása közül melyik az ami normális, vállalható szolgáltatási színvonal.

Mert a válasz az, hogy egyik sem. És ha ezek közül a nem normális dolgok közül csak egyet elkerültünk volna, akkor nem lenne most sem balhé?