HTML

Bemutatkozás

jakabfy.jpg

Zöld közszereplő, korábbi önkormányzati képviselő Józsefvárosban (2010-2019, LMP), Józsefváros és Ferencváros külső részének országgyűlési képviselőjelöltje (2014 és 2018). Szakpolitikai területek: gazdaság, közlekedés, energiapolitika.

Azért küzdök, hogy közös erőforrásainkat közös fenntartható jövőnk megalapozására fordítsuk, ne magánzsebekbe tömjük, és ezzel további százezreknek adunk munkát, és megélhetést.

Friss topikok

Címkék

Nemzeti Közszolgálati Kisgömböc

2015.04.18. 15:49 jt

Most a Raoul Wallenberg iskolát és a Bárka Színházat készül befalni. Mentsük meg mindkettőt!

Fórum, majd tüntetés: április 20., hétfő 17:00, Ludovika tér 1

 

Archaizáló és urizáló kormányunk kedves vezetőjének van egy álma. Éspedig az, hogy nem akkor lesz a közszolga megbízható és pontos, ha nem szipolyozzák ki, emberszámba veszik, és a körülményekhez képest megfizetik, hanem akkor, ha 40 milliárdért (tehát stadionárban) felhúzott kívül ódon, belül modern épületben tanulhat.

Ez az álom szülte meg Józsefvárosba a Nemzeti Közszolgálati Kisgömböcöt. A Kisgömböc rögtön születésekor felfalta az akkor az ELTE-hez tartozó Ludovika téri épületet, és szemet vetett a Természettudományi Múzeumra is. Ez utóbbit szerencsére nem sikerült bekebeleznie, talán az akkor még tényleg kicsi Kisgömböcnek túl nagy falat lett volna. Aztán a Kisgömböc nemzetgazdaságilag kiemelt Kisgömböccé vált. 2013 őszén befalta az Orczy park fenntartását a kerülettől, és bekebelezte a volt BKV garázs területét (talán ez utóbbit egyedül helyesen).

A Kisgömböc később befalta a Ludovika tér fáit, azokat, amelyek akadályozták a szép ki- és belátást a Kisgömböc új lakhelyére. Mindezt a nemzetgazdaságilag kiemelt Kisgömböc szerepben pöffeszkedve a helyiek megkérdezése nélkül, Józsefváros modern történetének legnagyobb természetkárosítását vitte véghez 2013 október végén.

Kisgömböcünk a választásokra kicsinosította főépületét, amelyet újfent a kedves vezető adott át a tér fáinak árnyékában; pardon, immáron árnyéka nélkül.

Mostanában a Kisgömböc (és az önkormányzat) már elérte, hogy a Bárka színházban se legyenek már előadások, most pedig több, mint ezer diák iskolaépületére fáj a foga, a Raoul Wallenberg Iskolára, amit a kedves vezető készségesen oda is ítélt neki. Az iskola több (egészségügyi) képzése egyedülálló, felszereltsége jó, megszüntetése derült égből érte villámcsapásként a vezetőket, pedagógusokat, diákokat, szülőket. Az iskolát 5-6 többi intézmény között osztaná szét a kormány, amely még arra sem volt hajlandó, hogy a döntését azonnal megossza az érintettekkel, akik így csak egy hónappal később kaptak levelet. A frissen felvett wallenberges kiselsősöknek életre szóló élményt adott ez a kormány, büszkék lehettek sikeres felvételijükre, majd kezdhetik az évet bizonytalanságban valami olyan intézményben, aminek eddig a nevét sem tudták.

Józsefváros lakói először nagyon örültek Kisgömböcnek, gondolván, hogy elhozza a környék fejlődését. Ma már félnek tőle: félnek, mert nem tudják, mi lesz a következő, amit be fog kapni. Kórház, múzeum, iskola, színház, a gyerekeket, az időseket, a kutyákat vagy a sétálókat kell félteni tőle. Másrészt meg félnek amiatt, hogy nem tudják, mi fog történni akkor, amikor a népmese vége felé kireped a Kisgömböc.

Mentsük meg a Raoul Wallenberg iskolát és a Bárka színházat, mielőtt a Kisgömböc azokat is felfalja!

Fórum, majd tüntetés: április 20., hétfő 17:00, Ludovika tér 1

 

(Kép innen)
(Kép innen)

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jakabfytamas.blog.hu/api/trackback/id/tr847378000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2015.04.19. 10:40:02

Sajna minden a lenyúlás és a pénzmosás köré szerveződik az orbán rezsimben. Ebből a szemszögből kéne a dolgokat szemlélni. Talán egyszer még le is buknak és el is lesznek ítélve...

2015.04.19. 11:41:07

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Írd már le, hogy szerinted mégis hol valósul meg itt pénzmosás és lenyúlás!

Egy közpénzből működő intézmény egyik épülete átkerül egy másik közpénzből működő intézmény fennhatósága alá. Az átszervezés jogosságán lehet vitatkozni, de az állami vagyon nem lesz kevesebb, csak egy másik szerv fogja felügyelni.

Nem olyan bonyolult dolgok ezek :)

Roy 2015.04.19. 11:42:55

Ami el van döntveaz el van döntve. Apelláta nincs.
Ezek megkérdeztek valakit is egy döntés előtt?
A 2/3 akarata érvényesül. Most vannak esetek amihez még az ellenzék is aszisztál mivelt a Fidesz elvesztette a 2/3-ot.
Pl. a katonák küldése az Iszlám állam ellen.

Netuddki. 2015.04.19. 11:46:08

@A demokrácia leszakadó függönye: Hozzászólásaid alapján egy nemrég (újra?) regisztrált fidesztroll vagy. Persze, hogy nem akarod érteni...

"A demokrácia leszakadó függönye 0 bejegyzést írt és 111 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2015.02.20. óta tag."

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.04.19. 12:55:28

@A demokrácia leszakadó függönye: Talán azért gondolja így nicktolvajmentesítő_lovi1970 mert végig nézve a Fidesz eddigi gyakorlatán elég egyértemű a dolog. Át veszik az iskolát és a színházat, de egyik sem alkalmas jelenlegi formájukban az ő elkepzeléseiknek megfelelő "közszolgálati egyetemi" képzésre.
Ezek után kiírnak egy-két közbeszerzést. Az első esetben vigyárva arra, hogy az egyes tenderek összege ne haladja meg az egyenkénti nettó 25 millió forintot, és kész egyből mehet a haveroknak. A másik esetben kicsit bonyolultabb a dolog, de az is kijátszható. A tenderek összege nagyobb mint 25 millió forint. Ebben az esetben nyílt pályáztatádt kell kiírni. De ilyenkor jön a korrupció, és a versenytársak megfélemlítése.
Több kérdés?

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2015.04.19. 12:56:07

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: @A demokrácia leszakadó függönye:
Igen, a rendszer a lenyúlás köré szerveződik. És igen, jelen esetben az állami vagyon nem lesz kevesebb.
Csakhogy most a rezsim több ezer gyerek sorsával és családaikkal játszik - totál fölöslegesen. Nem kell annak az egyetemnek ez az épület, körbeépítik miattuk az egész Orczy parkot. Az iskola és a Bárka bezárása egyszerű "mertmegtehetem" úri parasztság és gőgösség.

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2015.04.19. 13:01:56

@The Ghost Wolf: sajnos már ennél kifinomultabb módszerek is kifejlődtek a lopásra. A legegyszerűbb, hogy módosítanak egy törvényen, hogy az a bizonyos fajta lopás legális. (a.k.a. state capture)

2015.04.19. 13:35:18

@The Ghost Wolf: Esetleg néhány konkrét példa?

Az olvtárs egyébként az épület lenyúlását és pénzmosást emlegetett (az utóbbi jelentésével nem tudom, hogy tisztában van-e). Az állításom arra vonatkozott, hogy a közvagyon az ügylet kapcsán nem vész el, csak egy másik szervezet kezelésébe kerül.

Az általad említett közbeszerzéseket legfeljebb felújításra lehet kiírni, ami azért nem ugyanaz a kaliber, az olvtárs állítása, miszerint lenyúlnák az épületet. Persze ez nem szép, ha tudsz valami konkrétummal is előjönni, akkor beszélgethetünk róla.

2015.04.19. 13:44:46

@jt: "Igen, a rendszer a lenyúlás köré szerveződik. És igen, jelen esetben az állami vagyon nem lesz kevesebb."
De ha nem lesz kevesebb az állami vagyon, akkor hol a lenyúlás, amire a rendszer épül? :)

"Csakhogy most a rezsim több ezer gyerek sorsával és családaikkal játszik - totál fölöslegesen. Nem kell annak az egyetemnek ez az épület, körbeépítik miattuk az egész Orczy parkot."

Az iskolapártiak nyilván azt mondják, hogy ők kellenek, az egyetem, meg tök felesleges. Az egyetem meg az ellenkezőjét. Némi konkrétummal nem ártana alátámasztani, hogy miért felesleges az egyetem bővítése.

"Az iskola és a Bárka bezárása egyszerű "mertmegtehetem" úri parasztság és gőgösség. "

Az iskoláról lehet vitatkozni. De a Bárka kapcsán mintha lenne egy potom 123 milliós tartozás. És mintha a 2013-14-es finanszírozási ciklusban vándorolt volna oda így is 178,9 milliónyi közpénz.

Forrás: index.hu/kultur/2014/09/03/tovabbra_is_bizonytalan_a_barka_szinhaz_helyzete/

No meg a művészi szabadságot sem pozitív irányba befolyásolja, ha az államtól kapják a pénzt. Vajon mennyire lesznek kritikusok azzal a kézzel szemben, ami az ételt adja? Valószínűleg semennyire.... Tekintettel arra, hogy az állam, mint tudjuk rossz gazda, és polip módjára teszi be a csápjait mindenhova, itt lenne az idő függetlenedni, egy piaci alapokon működő független színház megvalósulásával! ;-)

Ja, és még valami. Az idézett cikkből:

"Az eredeti tervek szerint a Bárka Színház fenntartója a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) lett volna, amely 2012 márciusában vette volna át a teátrumot. Jogszabályi problémák miatt később az a döntés született, hogy az egyetem fenntartójához, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik majd a Bárka. A Józsefvárosi Önkormányzat 2013. december 18-i határozatával döntött is a Bárka állami tulajdonba adásáról, az átadás-átvétel azonban azóta is húzódik."

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.04.19. 13:57:11

@A demokrácia leszakadó függönye: "itt lenne az idő függetlenedni, egy piaci alapokon működő független színház megvalósulásával! ;-)"

meg:
egy piaci alapokon működő független Felcsúti Futball Akadémai megvalósulásával

meg:
piaci alapokon működő független stadionok megvalósulásával

meg:
piaci alapokon működő független birkózó, kézilabda shzövetségi elnöki pozíciók megvalósulásával

soroljam még?

Te tényleg drogok alatt állhatsz (hogy a Kocsis Máté pisiltessen meg!), ha 2015-ben is abban hiszel, hogy a fidesz maffia bármit is tesz, abban recionalistás meg polgár orientáció van.

Ez egy tolvaj maffia, az összes tagja suttyó paraszt. Nemhiába nem érzik jól magukat Európában, túl civilizált nekik ez a hely.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.04.19. 15:16:54

Végre van fejlesztés, építkezés, felújjítás, oktatás, a ballib MSZP csicskák és LMP-s alibi zöldek meg sírnak.

van nektek agyatok szerencsétlenek ?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.04.19. 15:18:16

@A megvalósult amerikai ólom...:

Gondolom azért trollozod le, mert minden szó igaz abból amit leír:

"Egy közpénzből működő intézmény egyik épülete átkerül egy másik közpénzből működő intézmény fennhatósága alá. Az átszervezés jogosságán lehet vitatkozni, de az állami vagyon nem lesz kevesebb, csak egy másik szerv fogja felügyelni."

Észérvekkel az igazság nem cáfolható.. Marad a fizetett GYurcsány csicskák általi agyatlan trollozás.

fosok 2015.04.19. 15:25:15

A Term.tud. Múz. bekebelezéséről csak annyit, hogy az Egyetem már átvette a teljes Ludovika épületet, a Múzeum csak mint terület használó van jelen. Tehát a kisgömböc igenis terjeszkedik.

legeslegujabbkor 2015.04.19. 15:28:50

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Itt a módszerről beszélünk. Első lépésként kivéreztetni és ellehetetleníteni az intézményeket, második lépésként megszerezni állami tulajdonként, harmadik lépésként egy rakás pénzzel támogatva odaadni egy haver kezébe.

dunántúli gyerek 2015.04.19. 16:13:31

felfalta...befalta blablabla

Azt felejted el, micsoda adósságheggyel rendelezett budapest és a kerületek 2010-ben(a kerület színétől függetlenül)....

Még jó bazmeg, hogy ha már rendezték központi pénzből ezeket az adósságokat, akkor nem adják vissza a pénzügyet a balfaszonak

dunántúli gyerek 2015.04.19. 16:14:01

@legeslegujabbkor: Az önkormi tulajdon nem állami tulajdon?

ásít

legeslegujabbkor 2015.04.19. 16:16:43

@dunántúli gyerek: Kinek van szüksége arra, hogy mindenféle önkormányzati képviselő beleszóljon a nagyok dolgába?

dunántúli gyerek 2015.04.19. 16:22:20

@legeslegujabbkor: Ha az adósságot az önkormi rendezni tudta volna, akkor sem lenne semmi joga visszapofázni.

Igy meg LOL

legeslegujabbkor 2015.04.19. 16:27:37

@dunántúli gyerek:
Milyen fölösleges is az az alapelv, hogy a közösség ügyeiről a helyben lakók dönthessenek, akiket közvetlenül érint.

dunántúli gyerek 2015.04.19. 16:42:44

@legeslegujabbkor: Az alapelv az hogy fizetsz vagy kussolsz.

♔bаtyu♔ 2015.04.19. 16:48:21

@legeslegujabbkor: Te döntesz, csak éppen a döntési jogodat átadtad a helyi önkormányzatnak.

Éppen ennek következtében kerül át kínai kézbe az Újpalotai Neptun iskola. Igen, ott is van tiltakozás, csak a sulit nem Raoul Wallanbergnek hívják és a polg.mester is balliberális, így nem index címlap.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.04.19. 17:46:11

@♔bаtyu♔: @dunántúli gyerek:

te mindenhova együtt jártok egymást nyalni?
Eljegyeztétek már egymást vagy vadházasságban maradtok?

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.04.19. 17:53:05

@dunántúli gyerek: "Az önkormi tulajdon nem állami tulajdon?"

Ma is hoztad a közmunkás tudásodat. Szerencsétlen, az ÖK-ok pont azért kapnak autonómiát a költségvetésben, a vagyonpolitikában, a szakpolitikában, mert jobban tudják menedzselni a helyi sajátosságokat, rugalmasabbak, gyorsabbak.

Amikor jön az állam és ész nélkül központosítja a helyi vagyonelemeket és feladatokat, akkor történik meg, hogy a gyereked az iskolában a kezével törli ki a seggét a szarás után, mert a KLIK majd csak 2 hónap múlva engedélyezi az egy hónapja megrendelt WC papír szállítását.

Te meg még ünnepled is a szaros kezü gyerekeddel orbán gazdidat.

kicsi11 2015.04.19. 19:13:43

@A demokrácia leszakadó függönye: az állami vagyon az ideköltötző intézmény ingatlana formájában tűnik el, okoska

2015.04.19. 19:45:55

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Figyelj, batyufasz! Azok után, hogy öt éve teljesen kiraboltátok az országot és benyaltatok az orosz maffiának, elloptátok a gyerekeink jövőjét és eltőzsdéztétek az adófizetők pénzét, rettenetesen égeted magad ezzel a nick-kel. Kubatov elvtárs vagy Hablaty Árpi még nem szólt érte? Talán ők is legalább annyira retardátak, mint te? Frusztrált fideszes majom.

2015.04.19. 19:50:18

@dunántúli gyerek: @Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: @♔bаtyu♔: Azt akarod bemagyarázni, batyufasz végbél váladék, hogy a fidesz nem lop?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.19. 21:35:56

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Persze hogy ünnepli, mert a keze pont olyan szagú így mint amikor @dunántúli gyerek: kihúzza a fejét Orbán seggéből. Szereti ezt a szagot.

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2015.04.19. 22:59:03

@A demokrácia leszakadó függönye: apám, neked tényleg nincs fogalmad kábé semmiről, és ezt úgy látszik, büszkén vállalod.
Ad1 akarod, hogy elkezdjem sorolni, miért a lopásra épül a rendszer? Olvass inkább újságot, szerintem az interneten nincs annyi bit, hogy mind le lehetne írni...
Ad2 az egyetem most is működik, az, hogy ráteszi a kezét a Wallenbergre meg a Bárkára, az szimpla nagyzolás. Amúgy meg több ezer négyzetméter egyetemi terület van építés alatt.
Ad3 a Bárka esetében ez a százvalahány millió közpénz az a lóvé, amit amúgy százféleképpen odaígértek a Bárkának, csak éppen soha nem adták oda. Ez a tavalyi évre szóló törvényben biztosított finanszírozás, aminek megvonásával tulajdonképpen csődbe vitték a színházat működtető céget. Most meg azt mondják, hogy nagy kegyesen odaadják. Hát igen, nagyon européer. És színházbarát.
Ad4 tulajdonképpen minden ma működő színház az államtól kapja a pénzt.

@♔bаtyu♔: A helyi LMP a Neptun iskola ügyében is fellép. Az index címlapnak meg szerintem semmi köze nincs a polgármesterhez, a Wallenberg ugyanis még a klik előtt sem volt soha kerületi fenntartású iskola.
süti beállítások módosítása