HTML

Bemutatkozás

jakabfy.jpg

Zöld közszereplő, korábbi önkormányzati képviselő Józsefvárosban (2010-2019, LMP), Józsefváros és Ferencváros külső részének országgyűlési képviselőjelöltje (2014 és 2018). Szakpolitikai területek: gazdaság, közlekedés, energiapolitika.

Azért küzdök, hogy közös erőforrásainkat közös fenntartható jövőnk megalapozására fordítsuk, ne magánzsebekbe tömjük, és ezzel további százezreknek adunk munkát, és megélhetést.

Friss topikok

Címkék

Az igazság a tüntetés szervezőjéről

2015.01.06. 18:17 jt

Tegnap megírta a Magyar Nemzet Online, ki is az a Szabó Gábor Tuareg, aki szombaton tüntet. Bár a lap által sugárzott összkép valós, az újságíró elég pongyola módon gyűjtötte össze az információkat, főleg a fideszes kapcsolódásoknál. Megspórolva nekik egy kis munkát, közzéteszek egy helyreigazítást, lássuk, mi is az igazság:

MNO igazság
1998-ban az SZDSZ jelöltjeként lett önkormányzati képviselő és frakcióvezető a főváros VIII. kerületében, Így igaz!
majd a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat igazgatójává nevezte ki a városrész akkori SZDSZ-es polgármestere, az azóta elhunyt Csécsei Béla. A JVSZ-t Kocsis Máté ideje alatt alapították (talán 2011-ben), értelemszerűen akkor választotta meg az élére Szabót a képviselő-testület.
Ám kapcsolatuk hamar megromlott, miután az önkormányzati cégnél lába kélt 70 millió forintnak. Emiatt a rendőrség hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsította meg Szabó Gábort. Értelemszerűen a kapcsolata Kocsis Mátéval romlott meg, nem az akkor már 2-3 éve visszavonult Csécseivel. 70 millió eltűnt forintról még nem hozott ítéletet a bíróság, így erre nem vennék mérget.
Megállapították, a férfi többször megszegte jogköréből eredő vagyonkezelői kötelességét, és a szolgálat vagyonának terhére, a képviselő-testület felhatalmazása nélkül, beosztottjai segítségével újíttatott fel egy VIII. és egy X. kerületi lakást. Ezt úgy tudom, hogy el is ismeri. De érdekes dolog ez: ha tényleg önkormányzati lakások felújítása a bűn, remélem, még 500 józsefvárosi el fogja követni ugyanezt. Ekkor ugyanis teljesen megújulnak önkormányzati lakásaink, amelyeket az MSZP-SZDSZ és Fidesz kormányok és önkormányzatok "áldásos" tevékenysége tart többségében romos állapotban.
Szabó Gábor később a kerület új, fideszes vezetése irányába „nyitott”, itt is pozíciót kapott,  Mint fent említettem, ez nem később, hanem korábban volt. A 2010-es választás és a JVSZ alapítása között ugyanis Kocsis Máté személyes tanácsadója volt. Ezt valahogy el tetszett hallgatni, kedves MNO!
s megszervezhette a Jófiúk Biztonsági Szolgálatot, amely az önkormányzattól kapott feladatokat és pénzt. A Jófiúk a JVSZ része volt. A fekete dzsipekkel járőröző alakulat álláspontom szerint rendszeresen túllépte kompetenciáját. Rendszeresen követtek embereket az utcán, reflektorral világítottak rájuk, egyes beszámolók szerint még motoztak is, miközben semmilyen megfélemlítő és kényszerítő eszköz alkalmazására nem volt jogosultságuk.
Ám miután kiderült, hogy a Jófiúk élére a hazai alvilág egyik vezetőjének tartott Portik Tamás egykori testőrét és sofőrjét, Sarkadi Józsefet nevezte ki, távoznia kellett. Sajnos nincsenek biztos információim az említett úr múltjáról, így akár igaz is lehet. Mindenesetre a "bűnözőkkel töltötte fel a Jófiúkat" abban az időben egy széles körben terjedt pletyka volt, szintén bizonyítékok nélkül.
Ezután Szabó próbálkozott az MSZP-nél, majd blogjában az Együtt 2014-nek kampányolt, újabban a Demokratikus Koalíció, s Gyurcsány Ferenc híve. Igaz. Ez az, amiért köpönyegforgatónak és szélkakasnak tartom. Már mindenhol megfordult, ahol tudott.

 

További ajánlott olvasmány a Kocsmaasztal lovagjai a Narancstól, amely már 2011-ben leírta, hogy működtette Gábor a vendéglátóhelyét fideszes, MSZP-s és SZDSZ-es nagykoalícióban.

ui: bár messzire elkerülöm a sátrát, azt gondolom, hogy joga van a Kossuth téren sátrazni, és ezt akár Gulyás Gergely is beláthatná.

20 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://jakabfytamas.blog.hu/api/trackback/id/tr167047799

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pénzt vagy biztonságot? 2015.01.07. 13:58:28

Zsarolásnak tűnő levél, zárt ülés, elégedetlen edzők, dühös és aggódó szülők. Majdnem botrányba fulladt a pesterzsébeti szén-monoxid mérgezést vizsgáló bizottsági ülés egy levél miatt, de inkább zárttá nyilvánították azt. Az érintett gyermekeket, szülő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2015.01.07. 12:29:00

Addig olvastam, hogy "úgy tudom". Az egész szubjektív, értéktelen, semmitmondó. Gondolom vagy fizettél azért, hogy ez a poszt kint legyen, vagy az LMP volt a varázsszó.

Az indexnek pedig nem kellene minden szarságot kitennie, mert azért ide vitatkozni járunk. Nyilván elolvassuk a reklámízű cikkeket is, kamublogokat is, de ez gáz.

lófüle elemér 2015.01.07. 12:35:22

A "hogyan csináljunk magunkból hülyét idióta mellébeszélésekkel" verseny éves jelöltje vagy. Ennek a tömény baromságnak köszönhetően biztosan az élmezőnyben végzel.

zila5 2015.01.07. 14:19:55

@♔bаtyu♔:
Szerinted kik sátraznak a Kossuth téren?
Igazándiből, úgy értem.

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2015.01.07. 14:36:37

@♔bаtyu♔, @lófüle elemér: : Szóljatok, ha meg tudjátok cáfolni egy szavát is. Lehet leszólni a cikket, de attól még igaz.

Scagnetti 2015.01.07. 15:51:49

A fickó gyűjtött maga köré pár unatkozó dékást, és most forradalmárt játszik. Amihez egyébként joga van.

A híveit ügyesen fanatizálja, bár Feri rajongótáborában az ilyesmi nem túl nehéz.

Rudi Kató 2015.01.07. 15:58:07

Az szdsz-es patkány maradt az ami eredetileg is volt söpredék!

Bellagio 2015.01.07. 16:51:12

@♔bаtyu♔:

"Az indexnek pedig nem kellene minden szarságot kitennie, mert azért ide vitatkozni járunk."

Vitatkozni, ugyan, te barhol megjelensz omlik a szar a szadbol.

lófüle elemér 2015.01.07. 17:02:06

@jt:

Ami "úgy tudom" kezdetű, az csak az egyszerűek számára jelent igazságot.

zila5 2015.01.07. 17:19:09

@Bellagio:
Ne bántsd, ő "úgy tudja", hogy olyankor vitatkozik. :)
Kíváncsi volnék, hogy a hozzászólók közül hányan jártak már a sátortáborban kicsit elbeszélgetni a lakókkal. Eléggé érdekes hely.

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2015.01.07. 22:22:36

@lófüle elemér: @♔bаtyu♔: @zila5: az "úgy tudom" az arról szól, hogy SzG azt állította évekkel ezelőtt valamelyik kerületi blog valamelyik bejegyzése alatt kommentben pontos kulcsszó nélkül visszakereshetetlenül, hogy egy munkatársának szereltetett fel biztonsági rácsot, mert rászállt a maffia. Aztán persze ebből mindenki azt hisz el, amit akar.

@Scagnetti: Bingó!

zila5 2015.01.08. 08:12:23

@jt:
A bingóval jutalmazott hsz tényleg nagyon találó. Az azért derék, hogy kitartanak ott a cúgban és stratégiailag se nagyon lehet beléjük kötni.
Az "úgy tudom" az egyébként még egészen konkrét kifejezés ahhoz képest, hogy én pl. csak úgy ÉRZEM, hogy az LMP a Fidesz plüssmacija. :)

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2015.01.08. 20:42:33

@zila5: Érdekes vélemény. Ha arra gondolsz, hogy az LMP-vel játszadozik a Fidesz, akkor az MSZP és a Jobbik is plüssmaci. Sőt az egész ország sajnos...

zila5 2015.01.08. 22:24:56

@jt:
Tényleg, igazad van. :(
Egy dologban reménykedhetünk: a kockásfülű nyúl már úton van felénk. :D

Scagnetti 2015.01.09. 09:45:12

@zila5: "Az azért derék, hogy kitartanak ott a cúgban"

A fanatikusok általában ilyenek. Főleg, ha megtalálják a vezért, akit lehet követni.

"hogy én pl. csak úgy ÉRZEM, hogy az LMP a Fidesz plüssmacija."

Lehet. Bár erre még mindig csak az utal, hogy nem álltak össze a szocikkal, ezt meg akár a józan ész jelének is lehet venni. :) De persze lehet az is, hogy Orbánék kezében vannak.

Kezdek már az "ellenzék" többi szereplőjére is gyanakodni. Ennyire semmirevaló MSZP, ennyire eltűnt Jobbik és ennyire kontraproduktív DK láttán egyre gyanúsabb, hogy ezek nem is akarnak ellenzék lenni, csak melegednek a Parlamentben.

zila5 2015.01.09. 17:34:30

@Scagnetti:
Tuareg rulez. :)

Szerintem a saját nevük jelentésének csapdájában vergődnek. Lehet Más a Plüssmaci.

Az MSZP egy poros csipketerítő, a lapostévé tetejére már nem lehet odarakni, a vitrin meg foglalt.
A Jobbik valami nagyon szép ajándékot kaphatott a nyáron, azóta elvan vele.
A DK meg az SZDSZ múmiája.

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2015.01.10. 21:58:30

Úgy látszik, végül még a DK-s kemény magot sem sikerült kivinnie. Pedig az időjárásra nem lehetett panasza. Csak hát az a fránya hitelesség, illetve annak hiánya...

...0 .. 0... · http://wece.blog.hu/ 2015.01.18. 13:47:11

"talán 2011-ben" - bazmeg, te mit csinálsz ott a testületbe, semmit??? 2010 óüta onnan veszed fel a fizetésed, és mégsem tudsz semmit a gázos részekről????
nem véletlen szakadt az elempé, a szarcsimbókok maradtak, a többiek meg odébbálltak...
nézd csak az ötödik kerületben hogy dolgozik Juhász Péter: nem adják a doksit? nem megy onnan addig el. nem fogadja a jegyző/bizottsági elnök/ kutyafasza? nem megy onnan addig el.
ehhez képest a cérnavékony hangoddal riadt kisegérnek tűnsz - és ráadásul be is vallod folyton, hogy nem tudsz semmit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
már rég vissza kellett volna vonulnod és valami értelmesebbel tölteni az időd...jah, hogy jól jön az a pénz, amiért meg se kell dolgozni?!?!?!?!??!?!?!?!

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2015.01.18. 14:30:39

Azt mondod, nem dolgozom, egy olyan cikk alján, ahol épp egy kormánypárti újság csúsztatásait hozom le több ezer olvasóval.
Nice try...

putyi8 2015.01.18. 17:28:50

szeretem nem szeretem-szimpi vagy nem szimpi -tudom vagy nem tudom ki az Szabo Gábor az régebbről ismerkedjen meg torténetével ami a VIII.keruletben tortént --sok mindent tudhatunk meg rola még az Mszp-Szdsz idejében -valamint arrol az idoszakrol amikor tanácsado volt -a Vaskapu étteremrol -kik voltak abban kozos társak -TUAREG ez a neve már jo régen --------a facebookon érdemes irásait elolvasni csak ugy és nem ossze-vissza irni arrol hogy kik ulnek ott DK.s vagy nem DK.s -----mint ember a sok kozul ----meg kulonben is a VIII.k. mindig is érdekes kerulet volt érdekes emberekkel érdekes múlttal és jelennel

...0 .. 0... · http://wece.blog.hu/ 2015.01.18. 23:53:57

@jt: és az elmúlt 4 évben hol a faszban voltál? mit tudsz felmutatni a 8kerben? nincsenek ott simlik, nincs semmilyen törvénysértés? minden klaffa kocsismálé birodalmában? juhászpeti pár hónapja képviselő, és mit túrt elő? 4milliárdos mutyit...
hol dolgozol te kisapám....
süti beállítások módosítása