A parlamenti képviselő Sándor Mária, a fekete ruhás nővér hátralépésére reagáló nyílt levelét változtatás nélkül közöljük.
Kedves Mária!
Nem volt elég lehetőségünk beszélgetni, és nem volt elég alkalmunk találkozni, így csak bizakodni tudok abban, hogy nem veszed tolakodásnak a levelem.
Túl szentimentális dolog lenne és túl kiszámítható, ha méltatni kezdenélek, és arról írnék hosszan, hogy mit jelent a munkád sokunknak. Ezt már többen megtették. Ezért ettől megkíméllek, nem is akarok csalni a fényedből magamnak, és csak bizakodni tudok abban, hogy tisztában vagy vele néhány találkozásunk miatt, hogy mit gondolok rólad és a munkádról.
Olvastam nyilatkozataid, tudom, hogy sokat nem tartasz rólunk,
politikusokról (amit őszintén megértek), de ennek ellenére megpróbáltalak elérni - sikertelenül. Szerettem volna beszélni veled, megköszönni amit eddig tettél - valamennyiünkért. Talán láttad: hívtalak, vissza nem hívtál, tolakodó nem akartam lenni az ismétlésekkel, így nem találtam ki jobbat, mint hogy megírom ezt a levelet, teszek rá egy hirdetést, és bizakodom, hogy eljut hozzád.
A rövid lényeg annyi: április 15-én ha feketébe borul az egészségügy, 
akkor folytatod a harcot - ezt nyilatkoztad. Ezért nem tehetek sokat. Nem hiszem, hogy láttad, de valamelyik napi naplómban, amikor Egerben jártam földes ügyben aláírást gyűjteni, akkor megkértek rá, hogy adjam át a köszönetét az egri kórház dolgozóinak. Azóta nem találkoztunk. Egy kedves hölgy volt ott, ápolónő, és hosszan beszélt arról, hogy mennyire tisztelnek téged a kollégáival, mennyire támogatnak, de a nyílt kiállás a munkájukba kerülhetne, így csak adjam át köszönetüket, amit hálával küldenek neked azért, amit értük, a magyar egészségügyért és ezáltal egy jobb Magyarországért teszel.
Talán két hete történt - húsvét előtt, a naplómban le is írtam, de még átadni személyesen nem tudtam. De ennek emléke miatt félek: mi lesz, ha az április 15-én is lesznek, akik félnek majd. Ezért gondoltam, mi lenne, ha azoknak, akik munkahelyükön esetleg retorzió fenyegetheti, azoknak adnál egy esélyt , hogy máshol fejezzék ki tiszteletüket.
Teljesen őszintén megértelek, és egész életutam alapján együtt érzek veled. Ha tudnád, hogy már hányszor éreztem magam magányosnak, a harcot kilátástalannak, a jövőt reménytelennek. Ha tudnád, hány alkalommal éltem meg, hogy cserben hagynak azok, akikért kiállok, nem állnak mellém, és tudnád mennyi keserű percem volt, mert néha azt láttam: megtagadnak azok, akikért őszinte hittel küzdök. Nem akarok hosszan írni, de azt hiszem: sejteni vélem, mit érezhetsz.
Persze, nem is ez a lényeg, nem ezért írok.
Azért írok, hogy elmondjam: nem dolgoztam soha egészségügyben, de még megvan a jelvényem, amit „ápolt vagyok“ felirattal tőled kaptam. Van egy fekete pólóm is - szintén tőled. S ha nem is egészségügyi dolgozóként és felöltöm 15-én a varjúszínt, kimegyek a Kossuth térre, megállok ott, és jelezni fogom: szükségünk van rád. Sőt, azt fogom kérni minden ismerősömtől, hogy aki szimpatizál veled, az eddigi munkáddal - az szintén jöjjön, és délután 5 és 6 óra között legyünk ott, hogy kifejezzük, szeretnénk ha maradnál közéleti szereplő. Lehet, magam leszek, lehet, hogy sokan leszünk, de én nem tudok kórházba menni azért, hogy kifejezzem tiszteletem és azon vágyam: hogy maradj itt a nyílt színen, céltáblaként, támadottként, ellehetetlenített munkavállalóként! nem tagadom: önző módon arra szeretnélek rávenni, hogy maradj, mert sokkal-sokkal többet tehetsz minden ápolásra szoruló emberért, ha maradsz, és pártoktól függetlenül, hiteles szakemberként kiállsz azért, amiért eddig tetted.
Bizton érzem: jön a változás, és már érezni a szelét. le kell borítanunk falakat, minden területen. Segíts megértetni az emberekkel, hogy mi is zajlik körülöttük, segíts megértetni, hogy nem kellene elfogadniuk azt, amit kapnak. Segíts elmagyarázni: Magyarország lehetne egy jobb hely.
Ezt akartam írni, hogy tudd: én kimegyek, április 15-én délután 5 és 6 között ott leszek a Kossuth téren, és kérlek, számíts be engem is egy embernek, azok közé, aki tiszteli a munkád, és arra kér: folytasd!
Barátsággal üdvözöl:
Sallai R. Benedek
