HTML

Bemutatkozás

jakabfy.jpg

Zöld közszereplő, korábbi önkormányzati képviselő Józsefvárosban (2010-2019, LMP), Józsefváros és Ferencváros külső részének országgyűlési képviselőjelöltje (2014 és 2018). Szakpolitikai területek: gazdaság, közlekedés, energiapolitika.

Azért küzdök, hogy közös erőforrásainkat közös fenntartható jövőnk megalapozására fordítsuk, ne magánzsebekbe tömjük, és ezzel további százezreknek adunk munkát, és megélhetést.

Friss topikok

Címkék

Nem bírják abbahagyni! Újraindul a motorfűrész az Orczy parkban!

2016.09.21. 11:41 jt

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nem tanul semmit: már megint zéró társadalmi egyeztetés, már megint favágás. A törvényt betartják, a lakosságot meg leszarják. Az eddigi kb 300 nem volt elég, jön még 26+3 fa kivágása.

26fa-screenshot-1.png

Az elmúlt 3 évben már számtalanszor megírtam, hogy ezt a gyakorlatot követik, ugyanis az MSZP-FIDESZ nagykoalícióban elfogadott a társadalmi kontroll teljesen kizáró, így nemzetellenes törvény lehetővé teszi. Ez egy ilyen szar ország. Változtassuk meg együtt! Tüntessünk, demonstráljunk szombaton 2-kor zöld ruhában, síppal, dobbal a Ludovika téren! Egy vonulás után 3-kor csatlakozunk a Zöld Budapest Protestivalhoz, a rendezvény a Hősök terén ér véget koncertekkel, beszédekkel.

Szombaton koncertet szervezünk a városi parkokért, és közösen vonulunk a Ludovika térről. Gyertek velünk!

Posted by Ligetvédők - Orczy park on Monday, September 19, 2016

Ha úgy gondolod, hogy ez az írás fontos közügyről szólt, kattints ide: 

4 komment

Tudjukkiknek tolják az önkormányzati kampánypénzt

2016.09.18. 18:57 jt

Érdekes, hogy az index.hu hírértéket talált abban, hogy Tatabányán 3,5 millió forint közpénzt égetnek el a kvótanépszavazás állami tízmilliárdjain felül is. Mondhatni gyenge próbálkozás, Józsefváros, a főváros szegénységgel legjobban megvert kerülete ugyanis tíz millát dobott fel ugyanerre. Ezt a szeptember 8-i testületi ülés fogadta el, az előterjesztést a helyszínen osztották ki. Mondhatni megszoktuk, hogy arra költenek, ami erősen felesleges, a fideszes választókerületi elnök seggét védi, amire meg tényleg szükség volna, arra meg nem vagy több éves késéssel.

Azóta a kreatívok is az utcán vannak, ahogy a 444 olvasója már ki is szúrta.

Ami még ennél is érdekesebb, az az, hogy szeptember 12-én volt egy bizottsági ülés, amelyre már a beszerzési eljárás eredményhirdetése is napirenden volt. Számoljunk csak! csütörtökön fogadják el a fedezetet, ekkor lehet kiírni, hétfő reggel 9-re be kell adni a választ, ez egy nap plusz a hétvége. Micsoda meglepetés, csak egy pályázat érkezett.

A feltételek lazák voltak, a hétmilliós beszerzéshez csak egy darab hasonló szerződést, és 1.5 milliós referenciát kellett igazolni (sőt még igazolni sem, csak nyilatkozni, hogy van ilyen!), máskor minimum az aktuális beszerzés kétharmadát kérik, de előfordul az is, hogy a beszerzés értékénél is többet akarnak igazoltatni (ilyenkor szoktunk egy kicsit alkudozni ellenzékből).

A műszaki leírás is rejt érdekességeket. Kértünk két promobike-ot (kerékpárral húzott plakáthordozó), 50 db lengőkaros táblát villanyoszlopra és két céltáblát. Eddig azt hittem, hogy a céltábla valami ilyesmi, de úgy látszik elég erősen tévedtem.

A céltábla ugyanis a felső képen látható óriásplakát hordozó autó. Na de ha az ember rákeres, láthatja, hogy ez egyáltalán nem bevált iparági szabvány kifejezés, csak a nyertes ODEX és az ex-Célcsoport Média oldalain lehet megtalálni ilyen néven. Felmerül hát, hogy vajon ki segített Önkormányzatunknak megfogalmazni ezt a kiírást?

Ezt a reklámtípust körülbelül betiltanám, mert az üzemeltetők épp abban érdekeltek, hogy a legnagyobb forgalmú helyeken járassák a járművet, minél inkább a dugóban állva, a legnagyobb szmogba kipufogva fölösleges rákkeltő dízelkormot. Az eszközt egyébként a megboldogult SZDSZ hozta be a politikába.

A nyertes ODEX Outdoor Expert kft tulajdonosi viszonyait elemezve is érdekességekre bukkanunk. Konkrétan felugrik előttünk a teljes IKO cégcsoport, amely az RTL klub nagy műsorgyártójából a Vajna-féle TV2-höz igazolt át. Tulajdonosaként megjelenik a hasonló utat bejáró Rákosi Tamás, akinek vagyonát 75 milliárdra becsülik, és aki annak idején a Rako óvszereket is gyártotta (fontolgattam is, hogy "Óvszergyártóval hirdet a Fidesz-KDNP" címmel fusson ez a poszt). A beszerzésre meghívtak még két céget, de mindkettő online megjelenése nagyjából egy képre szorítkozik (itt és itt). Egy szó, mint száz, úgy áll a helyzet, hogy testre szabott villámgyors beszerzéssel megint egy jó káder jutott pénzhez.

Ehhez képest kis apróság, hogy szegény fideszeseink erősen panaszkodtak a bizottsági ülésen, hogy az Érvénytelen és a Kutyapárt erősen láthatóvá vált a kerületünkben is. Üzenjünk Orbán Viktornak egy érvénytelen szavazattal! Mutassuk meg, hogy az "Érvénytelen Párt" bejutna a parlamentbe. Húzzunk be egy IGENt Európára és egy NEMet a FIDESZre!*

 

(fotó innen)
(fotó innen)

* az érvénytelen szavazásra buzdítás az LMP hivatalos álláspontjával szembeni kisebbségi vélemény

4 komment

Múzeumkert - most és a tervezett favágás után

2016.09.02. 12:13 jt

Úgy hívják: kertrekonstrukció. Mi úgy hívjuk: természetkárosítás.

Soha nem fog így kinézni, mert ez a Palotanegyed legnagyobb zöldterületének megcsonkítása, és ezt a helyiekkel együtt meg fogjuk akadályozni.

Szólj hozzá!

Egy IGEN Európára és egy NEM a Fideszre!

2016.08.30. 23:27 jt

Elmegyek szavazni és érvénytelen szavazatot fogok leadni a népszavazáson. Ezen meggyőződésemnek LMP párttagként, a párton belüli kisebbségi véleményként, a hivatalos állásponttal szemben állva adok hangot.

A népszavazás ugyanis a demokrácia egyik ünnepe, amikor a nép két választás között is megmutathatja a kormánynak, ki az úr. Közéletről gondolkodó és közéletben aktívan cselekvő emberként arra kell bíztassak mindenkit, hogy éljünk legelemibb demokratikus jogunkkal: részt kell vennünk a kampányban, és el kell mennünk szavazni!

De hogy hogy válaszoljunk az értelmetlen kérdésre, amelyből nem vezethető le az a jogi aktus, amelyet az országgyűlésnek meg kell tennie, bármelyik válasz is győz? A konkrét kérdésre a helyes válasz a nem, lévén, hogy a nemzetek önrendelkezése fontos érték, de ezt nem szabad érvényesen megadnunk, mert ebben az országban

  • csak a kormány népszavaztathat, másokat Kubatov-közeli kopaszok akadályoznak meg ebben,
  • nagy pártok még mindig gyűlölettel kampányolnak,
  • a menekültek tömegeit szándékosan beengedik a Keleti pályaudvarhoz, majd egy méterrel sem tovább,
  • a feltorlódott menekültek alapszintű ellátására sem biztosítanak állami erőforrást,
  • terrorral keltenek félelmet, pedig a terroristák csak kihasználják azt, hogy a magyar kormány nem volt érdekelt, hogy a menekülőket Röszkén regisztrálja, ha ezt megtette volna, nem jöhettek volna terroristák,
  • hazudnak rendületlenül, még óriásplakáton is.

Ebben a helyzetben az egyetlen dolog, amivel üzenhetünk Orbánnak, az az érvénytelen szavazat. Az igen elvtelen, és hozzásegít az érvényességhez, a bojkott semmibe veszi a demokráciát. A tiszta üzenethez kell 10% érvénytelen!

ervenytelen-szavazolap-web.jpg

Azt gondolom, hogy az európai szolidaritás felmondása hazánk mai helyzetében ostobaság. Amennyiben az uniós szerződések engedik, hogy Brüsszel a fejünk felett döntsön "kényszerbetelepítésről", akkor az uniós szerződések megváltoztatásának kezdeményezéséről vagy az EU-ból való kilépésről népszavazásnak van helye. (Ha nem engedik, akkor a népszavazás tárgytalan.) Nem tekintem véletlennek, hogy a kormány nem ezeket a releváns kérdéseket teszi fel referendumra.

 

Vegyük figyelembe Mellár Tamás intelmeit is, és húzzunk be egy IGEN-t Európára és egy NEM-et a Fideszre!

Facebook demokraták, ide kattintsatok!

(kép innen)

120 komment

Barikádot a főtérre!

2016.08.22. 17:29 jt

Bár a napi politikai híreket olvasva néha tényleg nekem sincs jobb ötletem, mint hogy utcai harcokkal kell elzavarni a politikai elitet, de most ez a cikk másról szól. Ők akarnak barikádot állítani...

A mai bizottsági ülésre bejött egy előterjesztés, hogy Józsefváros nemrégiben agyontérkövezett főterére 56-os barikádot szeretnének állítani. Ilyet, mint ez:

(kép innen)

Rendjén is való volna, hogy megemlékezzünk 56-ról, de lássuk, hogy a Fidesz ezt hogy gondolja:

A közterület foglalási engedélyt kérte és kapta a Gerilla PresS kft. Ez a köztudottan Fidesz közeli cég, amely a pestisrácok pont hu portált adja ki. Szerepel a Fidesz frakció fizetési listáján, az állami hirdetési kampányok (pl menekültkampányLiget projekt, migráncskampány) kedvezményezettei között, szponzorált cikkekkel tartja jó az állam, de már Gipsz Jakab botrányba is keveredett. Árbevételét nyilván ezek a sokszor tízmilliós tételek fújták fel 2011 és 2015 között 9 millióról 125 millióra.

Na ez a cég kérte a hozzájárulást a Horváth Mihály tér elfoglalására, amelyet a fideszesektől meg is kapott. Annak ellenére is, hogy a következő dolgokra is felhívtam a figyelmet:

  • a cég tevékenységei között nem szerepel olyan, amely alapján ilyen rendezvényt megszervezhetne,
  • a cég végrehajtás alatt áll,
  • alkalmazottai száma 4 fő (azóta más adatot is találtam, amely szerint 8 fő),

Azóta kiderült az is, hogy Huth Gergely 2019 január 14-ig cégjogi eltiltás alatt áll.

A Hivatalunk álláspontja szerint a közterület foglalásához ilyesmi dolgokat nekünk vizsgálnunk nem kell. Szerintem meg ezek alapján a cég nem jogosult és nem is képes egy ekkora rendezvényt lebonyolítani. Nyilván újra kap majd egy 50-100 milliós csekket valamelyik minisztériumtól, megcsináltat mindent alvállalkozókkal, a fölösleget meg zsebre vágja. Undorító, hogy ezt csinálják az 56-unkkal!

Valóban, forradalom kéne már...

5 komment

Sötét leplek alatt több tíz fát kiirtottak az Orczy parkban

2016.06.20. 14:16 jt

A magyar focimeccs idejére összehívott, de így is nagyjából száz fő fakivágások elleni tiltakozót megmozgató (három év óta első) lakossági fórum ellenére a fakivágások tovább folytatódtak. Az építési terület kapuit becipzározták, behegesztették, sűrű fekete leplekkel burkolták a kerítéseket, majd sajnos ezek fedezetében újra beindult a fairtó gépezet.

A kalandpark mögötti területen, a történelmi park tőszomszédságában motorfűrész helyett nehéz munkagépekkel gyökerestől való irtást végeztek, valószínűleg ezzel tévesztve meg a motorfűrész hangjára fülelő figyelőinket.

A Kresz park előtti területen is gyors és tökéletes munkát végeztek. Ahol mindig is park volt, most földmunkagépek csinálnak helyet egy épületnek. Ezen az egy helyen tényleg épületnek voltak útban a fák, de az épület tervezője finoman szólva nem a fákat nézte, amikor papírra vetette a terveket. A fáknak még törmeléke sem maradt a területen:

vagva-6.jpg

vagva-7.jpg

Sajnos ez a történés kritika a Ligetvédők - Orczy park felé is. Túl sokan utaztunk el hosszú hétvégére, túl kevesen figyeltük környezetünk hosszú távú érdekében a parkot. Bár sok ember emelte fel a hangját a lakossági fórumon, amikor védeni kellett volna, kevesen voltunk. De továbbra is elszántak vagyunk abban, hogy a még álló, de kivágásra ítélt fákat megmentsük, viszont úgy látszik, ehhez még többen kell lennünk.

A következő helyeken lehet csatlakozni hozzánk:

Facebook oldal kedvelés
Riadólánc csoport a facebookon
Aktivista jelentkezés

 

30 komment

Ne dőlj be! Az Egyetem érvelése nem fedi a valóságot

2016.06.09. 23:32 jt

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a hétfői incidens után sajtóközleményt adott ki. Az ombudsmanhelyettessel való konfliktusát erről lefejtve elemezzük, mennyire tényszerű a közlemény. Először megnézzük, mi van benne, aztán azt, hogy mi hiányzik.

Ami benne van:

Az NKE mindig messzemenőkig szem előtt tartotta és tartja a természeti értékek megóvását, tiszteletben tartja a történeti park adottságait és igyekszik a jogerős engedélyek birtokában végzett beruházási tevékenységét az értékek védelmével összhangba hozni.

Ennek ékes bizonyítéka a 2013 óta a Ludovika téren és az Üllői út mentén már eddig kivágott 130-nál is több fa. Ez egy focipálya méretű erdő.

Tegnap közműfektetés miatt, érvényes hatósági engedély birtokában mindössze négy fát vágott ki a beruházó a parknak egy olyan részén, ami eddig rendkívül elhanyagolt állapotban volt.

Aha, persze. Pontosan azért vágtak ki éppen négy fát, mert a többit megakadályoztuk. A helyszínen levő munkások elmondásából egyértelmű volt, hogy az egész fasor kivágására kaptak megbízást.

Éppen a Ludovika Campus beruházás eredményeként fog ez a terület is majd megújulni, a közpark részévé válni, ahol az egyetemi és a budapesti polgárok kikapcsolódhatnak. Ezzel a beruházással teremti meg az NKE annak a lehetőségét, hogy olyan természeti környezet jöjjön létre a park megújításával, amely méltó a józsefvárosi polgárokhoz.

Ezen a területen jelenleg kb hét futballpályányi famentes szabad terület áll rendelkezésre, ahol minden további nélkül fel lehet húzni épületeket. Az egyetem a szabad területeket körülvevő fasorokat kezdte el kivágni. Nem szeretnénk, ha fa nélkül válnának a közpark részévé új területek, sokkal jobb volna, ha fákkal együtt történne ez. Már csak amiatt is, hogy ez közPARK.

Civil kezdeményezésre és természetvédelmi szakemberek bevonásával az egyetem felülvizsgálta a fakivágási terveket, és a többségében növény-egészségügyi, illetve balesetvédelmi okok miatt jogerős engedélyben kivágásra ítélt 145 fa közül több mint 30-at megpróbál mégis megtartani a beruházás területén. Az új épületek elhelyezése során a történeti kerten kívül, de az Orczy- park területén belül sajnos elkerülhetetlen a fák kivágása, de az emiatt keletkező fapótlási kötelezettségének az egyetem eddig is és ezután is maradéktalanul eleget tesz.

Nem szeretnénk, hogy óriás lombkoronájú ötven éves fákat pár facsemetével pótoljanak. Az épületek elhelyezése pedig a fasorok bolygatása nélkül is lehetséges. Sokkal közelebb kerülnénk az ideális állapothoz, ha az arány megfordulna, és legfeljebb 30 fa kivágására kerülne sor.

Jelenleg is fa-és növénytelepítés zajlik az egyetem előtti Ludovika téren és a Nagyvárad térnél is. A campus beruházás tíz hektárnyi eddig elzárt  területet integrál a parkba, amelynek egy hektárral fog nőni a zöld felülete.

Itt a megfogalmazásra kell figyelni. Gondosan próbálják zöldre festeni a fakivágásokat:

nedoljbe.jpg

 

Ami a közleményből hiányzik:

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a projekt elmúlt kb 3 éve alatt soha semennyit nem konzultált a környékbeliekkel a beruházásról. Az első lakossági fórum kedden 17 órakor lesz, a Ligetvédők - Orczy park nyomására. Helyszín: NKE kollégium, Orczy út 1 (Nagyvárad tér), multimédiás terem.

Szólj hozzá!

Orczy park - a mi napunk volt

2016.06.07. 15:50 jt

Tegnap elkezdték a fák kivágását az Orczy parkban. A területet védő, és a fakivágások fölöslegességét hangoztató civilek és politikusok a helyszínre siettek, és nagyjából 4 fa kivágása után megállítottuk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem építkezésén elkezdett akciót.

Riadó, riadó! Elkezdték a fák kivágását az Orczy parkban, a Diószegi u 48. házzal szemben.

Posted by Ligetvédők - Orczy park on Monday, June 6, 2016

Áprilisban, amikor 145 db, azaz egy focipályányi fa kivágására megkapta az egyetem az engedélyt, a pár nap alatt megalakuló Ligetvédők - Orczy park társaság tagjai kimondták, hogy ahol több hektáros üres placcok állnak rendelkezésre, ott nem fogadjuk el az azokat körülvevő fasorok kivágását, mert az épületek, utak, közművek komolyabb mértékű favágás nélkül is elhelyezhetők.

Az egyetem a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásról immár három éve egyáltalán nem konzultált a környékbeli lakosokkal, akik csak azt láthatták, hogy fákat vágnak, és toronydaruk, falak nőnek a házukkal szemben.

Mai nyilatkozatom a Kettős Mércének az Orczy parkból

Posted by Jakabfy Tamás on Monday, June 6, 2016

Nem akarunk fölösleges fakivágásokat egy olyan sűrűn lakott környéken, ahol egy helyen tíz fa elhelyezése is gyakorlatilag lehetetlen! Nem akarjuk, hogy a sok, nyáron ötven fokra felforrósodó beton nyerjen teret a levegőt természetesen hűsítő fákkal szemben, és nem akarjuk, hogy az óriási lombkoronával rendelkező több tíz éves fákat néhány csemetével pótolják! 

A Ligetvédők - Orczy park nevében áprilisban megígértem, hogy legális lehetőség híján a polgári engedetlenség eszközeivel is fel fogunk lépni a fakivágások ellen. Ígéretünket tegnap betartottuk.

Április-május folyamán különböző tárgyalásokon az egyetem főtitkára többször is, megígérte, hogy lakossági fórumot tartanak, és addig a fakivágásokat felfüggesztik. Ígérete elszállt, de tegnap rávettük, hogy a kamerák előtt is tegye meg azt. Azóta a helyszínen megerősítik a kerítéseket.

A ligetvédők - Városliget után a Ligetvédők - Orczy park is megmutatta, hogy a lakók nem tűrik el, hogy az állam megkérdezésük nélkül felhúzzon egy új városrészt az ablakuk alatt a természet károsításával.

Megpróbálták. Nem jött be.

4 komment

Telek eladás - csak okosba'

2016.05.19. 17:11 jt

Önkormányzatunk eladásra hirdette meg a Bérkocsis utca 32. sz. alatti 773m2-es telket 125 millió forint minimális vételáron. Az eladással nem értettem egyet, mert egyrészt nem szerepelt a februárban elfogadott költségvetésben, azaz alig több, mint két hónap alatt nagy változás történt, amelyre a fideszes vezérkar indokot nem tudott mondani, másrészt meg a Hunyady palota szintén necces eladásából idén kb 300 millió folyik be, ennyi vagyonfelélés egy évben untig elég volna.

A telek egyébként hányattatott sorsú. Előbb az ott található fasor jó részét tarra nyírták, majd az itt álló bódékat két évvel ezelőtt felgyújtották, egy ember a tűzben bennégett. Utána veszélyre hivatkozva a maradék fákat is kivághatták már, majd a területet kővel leszórva parkolóként hasznosították, a telket szépen lepucolva felkészítették a befektető érkezésére.

berkocsis-1.jpg
A testületi határozat kimondta, hogy a telket az egyik legnagyobb magyar ingatlanportálon is meg kell hirdetni. Ezt azonban hiába lapozgattam az elmúlt hetekben, nem találtam a telkünket. Ilyenkor az egyszeri ellenzéki képviselő hajlamos azt gondolni, hogy a "kijelölt" vevő biztosan tud a pályázatról, de egy kis verseny lehet, hogy legalább az árat felhajthatná. Mivel már csak jövő csütörtök reggelig lehet a pályázatokat beadni, úgy döntöttem, hogy csinálunk egy erős hajrát, és kiteszem a vonatkozó portálra a hirdetést magam. Aztán majd megtudakoljuk, ki a felelős azért, hogy a képviselő-testület határozatát nem hajtotta végre maradéktalanul.

 berkocsis-2.jpg

 Egy ezrest nekem megér, hátha tízmilliókat ígérnek majd rá. Folyt. köv.

Szólj hozzá!

Masszív tartozást hagyott a kerületre a nagykoalíciós kocsma

2016.05.06. 13:41 jt


A 2015-ös költségvetési zárszámadás melléklete egy lista, hogy mely követeléseket írták le veszteségként, mint behajthatatlant. Ebben a listában egy régi ismerős került elő, egy régebben a Szentkirályi utcai Vaskapu nevű "nagykoalíciós kocsmát" üzemeltető Alnair kft csaknem kétmilliós tartozásától intett búcsút a kerület. Ez az a cég, amelynek szálai az ex-SZDSZ-től az MSZP-n keresztül a Fideszig érnek, érintett benne volt parlamenti képviselő, a Fidesz kerületi elnöke, bukott pártok bukott politikusai, és jelenleg is regnáló, és a nemrég fővárosi közbeszerzési pénzek fő felügyelőjévé avanzsált, jelenleg is regnáló kerületi alpolgármester valószínűsíthető közeli ismerőse. A különlegesség, hogy itt nem kell lapozgatni a cégadatbázisban, egy cégen belül van mindenki (bár a rossz nyelvek szerint volt olyan, aki kellően óvatos volt, hogy ezt ne vállalja, és a történelem valóban őt igazolta).

Lévén, hogy a cég tulajdonosai közül többen a mai napig követik (sőt némelyek más-más szinten és pozícióban, de irányítják) önkormányzatunkat, vagy annak valamely intézményét, nyilvánosan felkértem a tulajdonosokat, hogy intézkedjenek a tőkepótlásról. Erre természetesen cégjogilag semmi kötelezettségük nincs, csak az önkormányzatunk veszteségeit elkerülendő javaslom, hogy ne rövidítsék meg az a kezet, amely enni ad nekik (legalább is egy részüknek).

Lássuk, kik érezzék érintettnek magukat a kérésben, a cég résztulajdonosai a nyilvános cégadatok szerint:

KALÁSZ PÉTER (an.: Xantus Judit) - ex jegyző fia
1136 Budapest, Tátra u

TAKÁCS GÁBOR - ex SZDSZ, jelenleg is a családsegítőnél dolgozik
1086 Budapest, Karácsony S u

TAKÁCS SÁNDOR
1205 Budapest, Vas Gereben u

Dr. SZABÓ GÁBOR JÓZSEF - ex SZDSZ, ex Kocsis Máté tanácsadó, ex Jófiúk, ex DK, ex parlament előtt sátrazó "civil"
1088 Budapest, Szentkirályi utca

Dr. JUHAROS RÓBERT - a Fidesz kerületi elnöke, ex parlamenti képviselő, régóta polgármesteri tanácsadó
1053 Budapest, Vámház körút

NEVENDŐS RENÁTA - a szakirodalom szerint Egry Attila alpolgármesterrel van kapcsolatban
7140 Bátaszék, Hunyadi utca - a valóságban valószínűleg 1082 Budapest, Corvin sétány

Remélem, kérésemet meghallgatják, és gondoskodnak a tőkepótlásról, megkönnyítve a felszámolónak az adósságok kifizetését (összesen négy közjegyzői és egy NAV eljárás van folyamatban), és megelőzve a város közpénzeinek elvesztését.

(kép innen)

4 komment

süti beállítások módosítása